2022. április 4., hétfő

Havas túra a Zengőn

Ma délután ismét téli túrát tettem a Zengőn. Ha így folytatódik hagyomány lesz ebből, hiszen tavaly is áprilisban voltam téli túrán itt.




Autóval kb. 400m-ig lehet feljönni. Itt már összefüggő hólepel borítja az erdőt.


 
Az elején még a zöld szín dominál.

Aztán egyre havasabb lesz minden.


Tavaly április 14-én jártam itt hóban.

Az idén nem volt annyi hó, mint tavaly április közepén.

Viszont néha kisütött a Nap.

Ahogy egyre magasabbra érek, egyre többször a hó kerül ki győztesen a hunyorokkal folytatott küzdelemből-

kb. 620 méter magasan van egy tarvágásnyi kilátás.

Innen kezdve a fákon megmarad a zúzmara is.

Ezeknek a tavaszi túráknak a nagy varázsát az adja, hogy rálátni  a zöldellő mezőkre.

Kb. 630 n-nél húzódott az igazi hóhatár. Itt már nem is olvadt.

Tavaly már kikísérleteztem, hogy háztól házig pont 3 óra az út egy ilyen "téli túrán."

A családban is kétkedéssel fogadták, hogy találok havat a Zengőn vasárnap délután, de én biztos voltam benne. A Zengő ismét bebizonyította, hogy  "a Dél-Dunántúl Olimposza" komoly hegy.

A Zengő kilátójából az első felvétel a Nyugati-Mecsek felé készül.

Pillantás a kilátóból észak felé, a Dobogó és  Prédikálószék felé.

A Réka-völgy.

A napfény játéka.

Nagy rét Kisújbánya felett

Pécsvárad 3 temploma.

A távolban a Villányi-hegység.

A Hármas-hegy.

Zúzmarás fák 1.

Zúzmarás fák 2.

Számomra új volt Pámer Jakab emléktáblája a kilátón. Jaksi csodálatos ember volt. Az 1990-es években két nagy kerékpártúrán is részt vettünk a TOVÁBB-osokkal. Egyszer  a Fertő-tavat kerültük meg, egyszer pedig Nyugat-Magyarországon mentünk végig.  Jaksi egész Tolna város  fiatal értelmiségét (és még néhány szekszárdit is) "összeintegrálta" egy nagy csapattá. A kerékpártúráin vagy 60-80 ember vett részt a kis gimnazistáktól a középkorú felnőttekig. Logisztikailag, pedagógiailag sem volt egyszerű feladat, de Jaksi laza természetességgel kezelt mindent. Fantasztikus volt, ahogy egy ilyen heterogén társaságot  össze tudott fogni. Később a Pedagógiai Intézetben, mint kollégával volt kapcsolatunk. Fantasztikus ember volt, mindig derűs, vidám, mindig jó  volt vele beszélgetni, találkozni.