2015. június 7., vasárnap

Csapongás a Gemencben az új Alföldi Kéktúra nyomvonal ürügyén

Olyan hírek érkeztek, hogy a Gemenc déli részén új nyomvonala készült az Alföldi Kéktúrának, sőt ezen az új útvonalon a Pörbölyi Ökocentrumtól kerékpárral is elérhető Baja. Ezzel megvalósul végre minden gemenci kerékpáros álma: Délről is záródik a gemenci körút, és nem kell az életveszélyes 55-ös úton a kamionok közt és a benzingőzben tekerni. Pörbölyből indulva az első méterek után nyilvánvalóvá vált, hogy az út környéke enyhén szólva vizenyős. Nagy pozitívum viszont, hogy a sok víz ellenére nincs szúnyog.
Pár száz méteren keresztül küzdöttem a sárral a sugói részen, de aztán  feladtam. Nemhogy kerékpárral, de talán még gumicsizmában sem járható ez a szakasz, két héttel a nagy esők után. Egy ábránddal kevesebb. Aztán megfordultam, és vagy 30 km-t kerekeztem a Gemencben, keresztül-kasul, alig sáros útvonalakon. Ez az új út direkt a turistáknak készült,  rajta nem járnak majd a nehéz munkagépek. Így szólt a az  ígéret. Csakhogy a Gemenc Zrt. az általa használt utakat karbantartja. A pocsolyákat lecsapolják, a gödröket feltöltik. Nyárra, mikorra végeznek a facipekedéssel és a karbantartással, jól járható földesutak maradnak hátra. Ezt az új turistautat viszont nem tartja karban senki. Valamikor tavaszra elkészült, azóta a természeti erők alakítják csak.  Talán kéne egy másik alternatív útvonalat keresni Baja felé.

A Sugóból a Nagyrezét felé vettem az irányt. A nyárigát melletti kobolyánál álltam meg először szitakötőt fényképezni.
(46.209957, 18.849935) Egy fehér pásztor nőstényével kezdem. (A szitakötőfajok meghatározásában köszönöm Farkas Sándor segítségét.)

A nyárigát melletti kobolya

Pókhálós lepke

Valami közönséges lepke, talán repce, de legalább jó sok

Ezek is pókhálós lepkék, csukott szárnyakkal

Kis színjátszó lepke. Ez már védett faj. Láttam a  csodás magyar színjátszólepkét is. Bédán tavaly láttam életemben először, a Gemencben most pillantottam meg először.  Lefényképezni nem sikerült.

A Kerülő-Duna. Az északi részen nincs sok víz benne.

Visszaérve Pörbölyre most a kéktúra észak felé vezető részén indultam el. Ezt a szakaszt a nyárigáton vezetik végig a Rezéti-Dunáig. Itt sem túl biztató az indulás, de aztán több -kevesebb szenvedéssel az egész szakaszon végig tudtam tekerni. Gyalogosan persze még könnyebb az ember dolga. 

Egy erős 400-as kidőlve 

A Kerülő-Duna partján

Egy, a Kerülő-Dunában vezető fok partján felsejlik egy nagyobb nyárfa.

658 cm. Az egyetlen listás fa utamon.

A Rezéti-Duna most nem nyújt sok izgalmat

Még elég nagy a víz.

Pörbölyre a Nagyrezéten keresztül tekerek vissza. Nem sok érdekes dolgot látok. A Nagy-Gyékényes partja azért egy szép fűzzel megállásra késztet. 

Pörbölyön autóba pattanok, és elhatározom, hogy a másik irányból is felderítem az új kéktúra egyik másik szakaszát. A Cserta-Dunához megyek, itt ismét kerékpárra ülök.

Szép új híd az egy kisebb fok felett.

A Cserta-Dunában vízitök....

...és sulyom

A Sárkány-fokra impozáns új híd készült, eddig minden biztató.

A Sárkány-fok.  A Gemenc egyik legjelentősebb, legrégebbi foka. Itt foglalkoztam már vele. 

A Sárkány-fok után az új utat felveri a gaz, hiába hirdeti a tábla, hogy mennyi (főként Eu-s) pénzt szántak a fejlesztésre. (Kezdeményezett a Magyar Természetjáró Szövetség volt). Kár, hogy a karbantartásra már nem jut. Az is nagy kár, hogy annyi  turista meg nem jár erre, hogy jó kis ösvényt taposna. Gyalog még lehetne egy darabig a sugói "mocsár" felé haladni, de kerékpárral feladom. 

A Cserta-Duna partjára megyek le

Szép légivadász (46.197146, 18.871588)

Fehér pásztor hímje (.46.197146, 18.871588)