2015. október 27., kedd

Forgatás a Gemencben.1.nap

Bali János a Duna Televízió alapító filmrendezője filmet forgat a Sárközről. Ennek egy része a Gemenc bemutatása lesz. Ebben a részben én is közreműködök, így ma egész nap a Gemencet jártuk, az ismert, általam kedvelt részeket. Ennek ellenére a dendrománoknak is érdemes továbbolvasni, mert számukra is tartogat újdonságokat a  beszámoló.

Első helyszín a keselyűsi tölgy.

Bagatell

A Holt-Sió

A reggeli erdő a Sáros felé

A keselyűsi tölgy ellenfényben

A Sáros felé tartva három hattyú húz el felettünk

A Sáros visszafogott őszi pompája

A Sáros egy távoli szegletében rétisas ücsörög egy ágon

Fekete harkály

Még mindig a Holt-Sió, vízből kiugró hallal

A Szilágyi-fok Bárányfokon

Az októberi langy időben sok szitakötő köröz még

A mocsári nefelejcsnek is ez a második tavasza

A Borrév-fok

A keselyűsi fasor legnagyobb nyárfájánál.
A szomfovai kápolna

Egy bodobács és egy pók találkozója

A Péter-híd tölgye

Denevér köröz a fák közt

A nagy tölgy közelében egy nagy fűzet rejt az erő.Régebbről már ismertem, de most meg is mértem, 852 cm-nek jött ki, úgy hogy kb.130-nál elváló oldalágát belemértem. Ezzel 4-5. legnagyobb fűzünk

A lankóci szivattyú-telep muzeális dízelmotorjai és szivattyújai

A pörbölyi tölgy

A kellemes időben sok-sok nappali pávaszem rajzott, és még több harlekinkatica. 

Ezen az autóból készült felvételen egy vadmacska is látható, csak mire gépet bekapcsoltam, ennyi maradt belőle.

Vaddisznót sokkal könnyebb fényképezni, az autó remek álca

Alkony 1.

Alkony-2.