2014. január 2., csütörtök

A tengelici Csapó-kastély parkja

Időről-időre ellátogatok a Csapó-kastély parkjába, ha már Tengelicen járok amúgy is. Legutóbbi látogatásom linkje itt van, ahonnan a korábbiak is elérhetők. A tavak környéke látogatható, ezeket horgásztavaknak használják. A park többi része a kastéllyal szögesdrótos kerítéssel le van zárva.

2010-ben mértem itt legutoljára fákat, négy lista felé tartó tölgy is van itt. Az egyik éppen a bal szélső nagy fa, amiről még lesz szó később.

Ezt 2010 márciusában 495cm-nek mértem. Most kereken 500cm-nek.

Az elkerített részen áll az egyik legimpozánsabb tölgy, amit 2009-ben még meg tudtam mérni. Akkor 475cm volt a kerülete.

Az elvadult park sűrűjében 500-as platán.

A kereken 500-as fa. Egyik nagy ágát nemrég elvesztette.

A tavak környezetében a Mezőföldi Tájvédelmi Körzethez tartozó rétek fekszenek. A háttérben a szintén helyi védettség alatt álló Benyovszki-kastély parkjának fái, sok fekete fenyővel.

A 2. képen szereplő nagy tölgy közelebbről. 2010 márciusában 485 cm volt, most 495 cm-t mértem.  Több nagy ága viszont letört.

A nap vége.