2025. május 10., szombat

A Kékes bükköse

A minap Gyöngyösön akadt dolgom, kétszer is felugrottam a Kékesre.

Először egy kisebb túra keretében érintettem a Kékes északi oldalán lévő bükköst. 

Hat évvel ezelőtt már megcsodáltam.

 Közben halottam róla, hogy komoly vizsgálódásokkal kiderítették, hogy a Kékes északi oldalán van egy olyan erdőfoltunk,  amit soha nem vágtak ki.


Csak lassan állt össze bennem, hogy nem erről az erdőrészről van szó. Az egy kicsit lejjebb van, és egy kicsit keletebbre is. 

Ott korábban már egy erdőrezervátumot alakítottak ki, és most még a turistaútat is elterelték. Itt meg átmegy a Kéktúra is. 


Másnap a Kékes felhőben volt. Gondoltam, egy ködös bükkös látványa májusban érdekes lesz.


Misztikus hangulata volt mindennek, ami azzal kezdődött, hogy egy teremtett lélek nem volt a hegyen, és azzal folytatódott, hogy csak valami nagyon halk ipari búgást lehetett hallani. 

Következzék akkor néhány kép, kommentár nélkül. 












 

2025. május 5., hétfő

Málta 2.: Kertek

Máltán a kertek nem kínálnak annyi gyönyörűséget, mint a prágaiak, de az azért akad itt is egy-kettő. Az szép bennük, hogy mediterrán élményt nyújtanak.  A képen a valletai Felső-Baracca-kert, ami esti kivilágításban is kedvelt a helyiek és a turisták körében. 

A "vidéki" Málta.
Mint említettük, a sűrűn lakott szigeten fa sem sok van, nemhogy erdő. Nem egy dendromán álomvidék, az tény. 

A kertek legkorábbi változatai közt a kolostorkerteket kell említeni. Két kolostorkertben jártuk. Mdina városában a bencés apácák 15. századi eredetű kolostorkertje kínál egy kis zöld élményt, de kút nélkül. 

Ez a  kolostor a máltai kolostorok non plus ultrája, ma is működik, de nyilván már nincsen annyi nővér, mint a 17. században.  

A mdinai kolostorkertnél is szebb és dúsabb a vallettai Szt. Katalin kolostorkert, amit az ágostonos nővérek 1581-ben alapítottak.  

Szt. József a kolostorkút szentje. Már csak egyetlen idős nővére van a rendnek. Neki sem kell már a város összes férfi szerzetesére és papjára mosni, mint elődjeinek a 17. században.   

A kútban vörös- és sárgafűlű ékszerteknősök, meg egy általam ismeretlen faj. 

Évszázados szőlőtő tekereg fel egészen a második emeletig. 

A kolostorkertek hangulatát a középkori paloták is próbálták utánozni. 

Ez a mdinai Falson-palota udvara, a növényzete már egy kicsit ritkás. 

Egy másik gótikus palota kertje ennél dúsabb hatást kelt. 

A Sa Maison-kert Floriana vastag falai alatt.
Jobbról egy keleti ostorfa, a sziget leggyakoribb parkfája. 
Az általunk látott legnagyobb kertrendszer Valletta elővárosában, Florianában van. Floriana (Il-Furjana) hatalmas erődrendszere Valletta biztosítására épült Antoine De Paule nagymester 1634-es határozata alapján. A terveket készítő Pietro Paolo Florianiról  nevezték el a várost. 

A  bástyákat már a 17. században helyenként kisebb kertekkel ültették be, hiszen itt termelték meg a lovagrend gyógyító tevékenységéhez szükséges gyógynövényeket. A 19. század elején az angolok megszerezték Napoleontól a szigetet. Aztán az erődök hadászati szerepe leértékelődött, és a hatalmas falak közeit már angolos stílusban parkosították. 

Ez ugyan egy kimúlt példány, de kép tanúsága szerint él zöldike a szigeten.

A Mall-sétány Floriana-ban.
 A sétányt Lascaris nagymester építtette 1656-ban a lovagrend számára, egyfajta szórakozóhelyül.  A „Mall” név a lovagok által akkoriban népszerű játékból (Maglio) ered, amit egy nagy fagolyóval játszottak, amelyet egy nehéz kalapáccsal kellett egy ösvényen ütögetni, és az nyert, aki előre meghatározott számú ütéssel elérte a célt. A krikett ősének tekinthető. A Mall a Valletta csúcsában található Szent Elmo erődtől a  Szent Fülöp-bástyáig húzódó tengely Florianaba eső része mentén fekszik. A kertet Sir Alexander Ball, a Máltai-szigetek kormányzója nyitotta meg a nagyközönség számára, még a 19. század elején.   1945-ig a kerteket magas falak vették körül, de a háború után ezeket a falakat egy alacsonyabb, vaskorlátokkal ellátott határolófallal váltották fel, hogy az utcáról is látható legyen.

A florianai erőd lejtőjéből is parkerdő lett, ez a Pinetum. Főként keleti ostorfák és tengerparti fenyők alkotják, egyenlőre inkább spontánul, mint tudatosan fejlődik, bár vannak rendezési tervek a szebbé tételére. 

A kúszó murvafürt Dél-Amerikából származik, de világszerte elterjedt. Itt vadon nő a várafalakból. 

Valletai Felső-Baracca-kert elsősorban kilátópontként híres, de parkja is szép, gondozott. 

A turisták kunyerálására kondicionálódott berki veréb. 

Visszatérve Floriana erődjei közé, megtekintjük az Argotti-kerteket,  A kert legrégebbi részei 1741-ből származnak, amikor a máltai lovagrend nagymesterének, a portugál Pinto da Fonseca-nak a magánkertjeként szolgáltak. Később Ignatius de Argote et Gusman, a lovagrend ispánja  gondozta és bővítette a kertet, az ő családnevének leromlása révén alakult ki az  Argotti-kert elnevezés. 1805-ben, a brit időszak első éveiben alakítják át a ma látható Botanikus Kertté.

A botanikus kert épületeiben lévő gyűjtemény ritkán látogatható, de az elzárt kertek közt szabadon sétálgathatunk. Kapitális fák is vannak itt, kellemes meglepetésként. Ezek mind a nagylevelű fikusz (Ficus marcrophylla)  nevű fajhoz tartoznak. 

Itt egy már lecsonkult hatalmas példány. A faj Ausztrália keleti partvidékéről származik. 

Itt egy ép példány.  Az idős példányok léggyökereket eresztenek le ágaikról, amelyek a talajt elérve kiegészítő törzsekké vastagodnak, és segítenek megtartani a koronája súlyát. A legnagyobb, mára már elpusztult példánya eredeti élőhelyén 1900 körül 2,8 hektár (!) területet borított. Nyilván dendromán szempontból komoly dilemmákat vetne fel egy ilyennek a mérése. 

Egy másik figyelemreméltó példány. 

Eredeti élőhelyén ritka veszélyeztetett fa lett mára a kanári sárkányfa. 

Következzék néhány tipikus kép a botanikus kertből. 1.


2.

3. 

Egy érdekes építményt is érdemes észrevenni ezen a felvételen. A park kerítése mellett a nagyszámú kóbor macskának építettek "lakóparkot."

Végezetül az egykori főváros, Mdina egy kertjét mutatjuk be, ami szintén az itteni várfalak előterében fekszik.  Howard-kertnek nevezik Joseph Howard (1862-1925) máltai brit miniszterelnök emlékére. A képen látható kereszt érdekessége az, hogy az oszlop római kori, ami utal arra, hogy Mdina környéke már a rómaiak idején fontos település volt.

A mdinai várfal egy kapujának és egy furcsán tekeredő fa képével zárjuk a máltai kertek bemutatását. A kulturális látnivalók bemutatására a másik blogomban kerül sor.