2024. szeptember 14., szombat

Itt van újra

Érdekes, hogy miközben a hónap elején még tomboltak a nyári kánikulai hőmérsékletek, az őszi kikerics nem előbb és nem később, pontosan szeptember 10. környékén nyílt ki megint.
Vörösló alkony a Szedresi-sziget és a medinai NATO radar felett.
Kevés élet az ökörfarkkóró mezőn. 
Holló a zsibriki tavaknál.
Ófalui dombok
Seregélyek 1.
Seregélyek 2. Rég láttam ilyen nagy csapatot mint most itt a kiégett legelőkön. Gyermekkoromban számtalanszor csodáltam meg a hatalmas csapatuk levegőben kavargó mintázatait. Ilyent már évtizedek óta nem látok. Érdekes, hogy a MME szerint az állomány ennek ellenér mérsékelten növekvő, legalábbis pár évtizedes trend szerint. 
A Csörge-tó vízszintje is legalább egy méterrel lett kisebb a nyár során. Talán ez is hozzájárult ahhoz (no meg az intenzív nyári fürdőélet) , hogy a hód eltűnt innen. 
Kockás sikló a vízben. 
Érdemes itt pecázgatni, bár nem hiszem, hogy szabad.  
Élénk rovarrajzás 
Ismét megjelent a rucaöröm.
Egyetlen egy vízimadarat láttam, szárcsát.
Pénteken páros lábbal rúgta be az ajtót az ősz, és mindjárt novembert idéző hőmérsékletekkel.
Az első esőfront elmúltával kiugrottam Keselyűsbe. Nagy a forgalom az erdei úton, gondolom mentik a fát a közelgő árvíz elől. 
Szürke gémek garmadája az "elspenosódott" holtágon. 
2. 
Őszies színek. 
Gondolom, a vadászok sem vártak a vadászati idény közepére egy kiadós árvizet.