Somogyból hazafele

Kaposvárról hazafelé jövet először Nagyberkiben álltam meg szomorkodni. Itt a Schmidegg-Vigyázó kastély reménytelensége a szomorkodás első számú oka. 1985-ben felújították, akkor a Somogyi Levéltár 1945 utáni anyaga ideköltözött, de néhány éve az kiköltözött. A kastélyt visszakapta a falu, árulja, de vajon kinek fog ez kelleni 150 millióért, amikor csak Somogyban van egy rakás eladó kastélyszálló? Pedig ez egy figyelemreméltó barokk kastély, nagytermében korabeli freskókkal, nem amolyan szokványos, századfordulós. A kastélyparkkal is sok szörnyűséget csináltak, ma már alig valami, de azért természetvédelmi terület. Itt van mindjárt a Nepomuki Szt. János szobor mellett egy szép fa, amit nem ismertem fel, talán hegyi juhar, a juharok sok-sok fajtájából.   Persze centi nem volt nálam, de hátha valaki profi dendromán is erre jár majd egyszer.

Ha erre jár majd egy profi dendromán, az mérje meg ezt a gyönyörű hársat is! Magas, sudár, nem igazán vastag, de ki tudja?

Nem sok sikerélményt adott most a fahatározás, ezt a szép öles fát sem tudtam meghatározni. Talán ezüst juhar.

A kastély mögött egy tiszafa, egy töpörödött platán és egy igen szép japánakác.

Egy fantasztikusan kinyúló ága van ennek a japánakácnak, jó széles is, de többtörzsű.

Hazafelé beugrottam még Gyulajba is. Itt az Év fája versenyre neveztek egy hársfát.A Templom-dombon néhány társa is áll.

Tényleg lenyűgöző fa. A képek nem adják vissza igazán méretét, hangulatát. A versenyre 447 cm-rel nevezték, ahol végül 4.lett.

A fa a másik oldalról a templommal. A templomdombról szép kilátás van a falura.

A gyökerei úgy türemkednek ki a talajból, mintha legalábbis mocsári ciprus lenne.