2010. július 3., szombat

Cserenc

Cserenc (vagy régiesebb írással Serenc) a Bátaszék központú Theresianum Egyetemi Alap egy majorsága volt Decs és a Gemenc közt. Ez a terület az 1870-es években elkezdett ármentesítések után kezdett felértékelődni, és sorra jöttek létre itt a régi sárközi szállások helyén az uradalmi központok. Ezek közül ma lényegében már csak Cserenc van meg, persze ez sem úgy, mint 50 évvel ezelőtt, amikor még sok lakója, sőt iskolája is volt. Ma itt a Decsi Vadásztársaság központja található. A kastélyban- ahogy az uradalmi központ szerény kúriáját nevezik- egy meglepően látványos kiállítás mutatja be a Sárköz élővilágát vadásztrófeák és az intenzív mezőgazdasági tevékenység következtében elpusztult állatok kitömött tetemeinek segítségével. Sajnos gazdag ez a lista is, még réti sast is láthatunk.A "kastély" mellett vadaspark is van szarvasokkal, őzzel, vaddisznóval, ami az itt tartott állatok számát és szépségét tekintve sokkal jelentősebb, mint a pörbölyi. Végül szólni kell a "kastély" parkjáról is, ahol több szép fa is található. Cserenc kulturált, gondozott hely, látszik, hogy igazi gazdái vannak, akik szívügyüknek tekintik ezt az egészet.
Aki ide szeretne látogatni, az tekintse meg ezt az adatlapot.

Szép fekete dió a parkban

Nyárfa csónakkal, abszolút Gemencre jellemző kép

Ezt a kőrist kissé meg kellett csonkítani, kissé rossz helyre nőtt

A vadászház bemutatóterme

Az idei szaporulat

Hűsölő tehenek

A bikák kevésbé félénkek.

Mint kísérőm elmesélte, a decsi vadásztársaság szarvast nem nagyon ejt el. Fő profilja a disznó és az őz. A szarvasok a legutóbbi időkig csak átmeneti vendégek voltak, akiket a gemenci bőgés csalogatott ide Szálka környékéről. Az autópálya építés azonban ideterelt néhányat, akiket a Gemenc és az autópálya kerítése ezen a túlnyomórészt mezőgazdasági vidéken  fogva tart.