2021. november 6., szombat

Szigetköz előtt

Még soha nem jártam a Szigetközben. A jövő héten, reményeim szerint, három napot is ott tölthetek a dendromán találkozón. Érdekes lesz így a három bejegyzést végignézni. Sárvíz, Gemenc, Szigetköz. 

Tisztes szürke nyár a Hátfői-kobolya partján. Tényéeg, a Szigetközben is vannak kobolyák? 

Egy csepp eső. 

A keselyűsi tölgykirály.

A Holt-Sió

A Sáros foka.

Kellemes meglepetésként kellett megállapítanom, hogy a Keselyűs és Bárányfok közt vezető kisvasúti pályát, legalább az elején, megtisztították a dzsuvától. Erre már legalább két évtizede nem ment kisvonat. 

A Sáros.

Erdei út.

Kárókatonák.

Reménykedtem valami érdekességben, de  a "remény hiba." (Krasznahorkai) 

Még egy ugyanabból.

Szebb napokat is látott tisztes, talán listás fűz. 

Az ártéri erdők mostanában. 

A gemenci turizmus egyfajta szomorú mementója a keselyűsi kisvasút fogadóépülete. 2014-ben átadott mutatós épület a 2019-ben már nem nyitott ki, azóta folyamatosan zárva. 2019 előtt sem volt sokat nyitva. Az épület még jó állapotban van, a környéket sem hagyják elvadulni. Azok a kis pöttyök döglött poloskák.