2021. november 15., hétfő

Szigetközi Dendromán Találkozó: 1. A Mosoni-Duna mentén

 

Végre újra dendromán találkozóra került sor, ezúttal a Szigetközben. Az első napi résztvevők az "átúszós nyárnál", balról jobbra: Szerénységem (roppant helytelenül, a listás fa egy részét kitakarva)  Lukács Róbert, Szél Győző, Teket Attila, Pósfai György. A szervező Szél Győző volt, aki munkájából adódóan is hosszú évtizedek óta járja ezt a csodás vidéket, és az utóbbi időkben a fákat is felmérte. Több százas szigetközi listájáról csaknem 70 fát néztünk át a novemberi sötétséggel dacolva, két fél és egy teljes napon. Fantasztikus töménységben és minőségben voltak tehát a fák. A "kísérő programok" (vacsorák, szállás, stb.)  is nagyszerűek voltak, hála Győző gondos szervezésének és helyismeretének. 
Sokat törtem a fejemet azon, hogy milyen formában örökítsem meg az eseményeket. Végül -elég vitatható módon- a helyszín szerinti megörökítést választottam, ami nem feltétlenül kronologikus. Első nap a Mosoni-Dunánál kezdtük Rajka és Kiliti közt. 
Érdekes lak a folyó kikötője mellett. A Mosoni-Duna szeszélyesen tekeregve egy légvonalban 50 km-es távolságot 120 km alatt köt össze, 
Első nagy fánk ez a  1030 cm kerületű fekete nyár volt. 
Innen látható, hogy két törzsből áll, szaknyelven szólva "véleményes", talán csillagozottan kerül a listára. 
A Mosoni-Duna egy hosszú ág alól.
Ez a hosszú ág egy kettős fűz egyik ága. A különálló nagyobb ág önmagában is listás, 632 cm. 
Kicsit eltávolodtunk a Duna-ágtól Bezenye felé. A földek közt rendkívül mutatós fekete nyár, 732 cm.
A távolban Bezenye, a vékonyka galéria erdő után már szántóföldek jönnek.
Visszatérünk a Mosoni-Dunához. 
Ez tűnt nekem a legkevésbé vad Duna-ágnak. 
A keskeny galériaerdő ellenére hatalmas füzek és nyárfák akadnak itt. Ez a fűz 930-as, impozáns példány. 
Aztán már ragyogó napsütésben Kiliti határában is lezötyögünk a partjához. 
Pazar őszi színekben a környék dísze, a 896 cm-es fekete nyár. 
Estefelé a korai sötétedésben a kedvenc vacsorahelyünk felé tartva (Titán Halászcsárda, Ásványráró) visszatértünk a Mosoni-Duna környékére a Háromtölgy -kápolna tölgyeinek kedvéért, Mosonmagyaróvár határában. 
A névadó három tölgy már csak torzó, de a folyó felé eső részen a sűrűben egy 600-as tölgy dacol még az elmúlással. 
A folyóhoz még a harmadik nap reggelén is visszatértünk Dunaszeg határában. 
Mutatós, 623cm-es fekete nyár mellett megyünk el egy kis fajváltozatosság után sóvárogva. 
Nem tipikusan ártéri faj, de akkor is itt áll ez a jó arányú  400-as akác.