Lillafüred, Bükkszentkereszt

Két kisebb túra a Bükk keleti felén. 

Lillafüreden a Jávor-hegyen (605 m) még nem jártunk. Most a 260m-es szintkülönbséget gyorsan (de nem kifejezetten olcsón) leküzdöttünk a nap utolsó járatainak egyikén. 

A hegytetőn szép rét fogad, gyümölcsössel. 

A Fehérkőlápai- sziklaüreget érintve ereszkedünk le a Jávor-hegyyről. 

Jelentéktelen kis barlangocska ez itt a Bükkben, gyakorlatilag csak csúszva mehetnénk benne egy kicsit...

... és itt jönnénk ki.  

A Fehér-kő viszont pazar kilátóhely. Innen rálátni  Nagy-fennsík keleti végére, a Szent István-tetőre (604m).   

 Kilátás a Száraz-Szinva-völgy felé, 

Fiatal, de szép bükkösön ereszkedünk le Lillafüredre. 

2. 

3. 

A Fehér-kő sziklái, ahol az imént voltunk. 

Nem akármilyen juhar-kombó van egy kiváló brindzás lepényt áruló kis büfé mellett a Lillafüredi turista etetőknél.   

Szép juharokat mindenfelé lehet látni, teljesen méltatlan helyeken is, bódék mellett, parkolók szélén, betonszegélyeken küszködve. 

A lillafüredi kötelezőket a lámpagyújtás előtti pillanatokban néztük végig. Tömeg már nincs, fény is alig. 

Egy hárs kapaszkodik a függőkerteben. 

Többszörös csalás ez a vízesésünk. Nem elég, hogy a Palota-szálló építkezései során létesített teraszokkal megemelték és optimális helyre terelték, mostanában már a Hámori-tóból szivattyúznak még vizet hozzá. Így sem túl impozáns ebben az aszályos időszakban. Legutóbb 4 éve szinte napra pontosan ilyenkor,  sokkal bővizűbb volt.  Az 1930-as években azért is volt sokkal bővizűbb, mert akkoriban még nem kellett, hogy a környéken lévő minden forrás és patak Miskolc ivóvízét szolgálja. 

A Függőkertek. 

Ha a fölsőben nincs sok víz, akkor az alsóban sem lesz. 

A függőkert juharfáját már lámpafényben fotózom. 

Akárcsak a Palota-szállót.

Másnap reggel a "gyógyító kövekként" elhíresült bükkszentkereszti erdőrészletnél kezdjük, ahol a pogány animizmus sajátoson keveredik a keresztény hittel és az az ősmagyar sámánizmusnak vélt valamivel.   Viszont én is szeretek gyakran az erdőben ücsörögni, és szemlélődni, bár ezt főként magányosan szeretem csinálni, és valóban, itt az ücsörgésre nagyon alkalmas kövek sokasága van. 

Mi viszont elsősorban a Lófő-tisztás körüli egykori bükkfás legelő miatt állunk meg a faluszélen.  Egykori gyümölcsösök mentén indulunk. 

Aztán egyre jobban erdősült részeken haladunk. Itt jöhettek régen a legelők. 

A nagy farontólepke hernyója a legnagyobb a maga nemében. Nemcsak nagy, hanem  erdészeti szempontból még kártékony is.  

A terület a bükkjeiről híres, mégis juharok tűnnek fel elsőként. 

Aztán jönnek a halott bükkök. 

Kicsit csalódtam, mert úgy emlékeztem a dendromania.hu beszámolóira,  hogy a terület nem erdősült ennyire be, de minden nagy bükk fiatalosban áll.

Meg persze a gyertyánok is. 

Nem arra készültem, hogy precízen végijárom a lista minden fáját, és rögzítem állapotát. Csak egy kis ízelítőt akartam,  nagy fás élménnyel. 

Kezdetben azonban szinte csak bükkcsonkokat láttam. 

Valami ilyent képzeltem, de nem ez a tipikus. 

Végső stádium. 

A juharok jobban bírják. 

Bizakodva néztem törzs aljára de legtöbbször már nem volt folytatás. 

Végre egy élő. 

A másik oldala. 

Ez nemrég törhetett derékba. 

Ez nemrég száradhatott ki. 

A gyertyánok jobban bírják. 

Egy karcsú, magas, élő. 

Utána megint egy régi csonk. 

Végre egy szépségdíjas. 

Egy karcsú szép, élő példány. 

Törzse is impozáns. 

Megbízható gyertyánok 1.

2.

Szeszélyes foltokban boltik az ember a rétekbe. 

Egy kisebb facsoport rejti az általunk megszemlélt legszebb fát. Az indító képen is ez mellett áll feleségem.  

Tövénél fűrészpor és sok száz  hangya. 

Ez nem a törzse, hanem a fa alá állok és vastag ágát fotózom. 

Ez a facsoport rejti a bemutatott szép bükköt. Távolról nem látszik semmi belőle így nyár vége felé.  

Itt is az aszaton lakmározók a bagatellek főszereplői. Rózsabogár

Poszméh.