2019. augusztus 12., hétfő

34 km a Vajas-fokon

A Vajas-fok egy ősi Duna-ág Kalocsa és Baja közt, ma már zsilipekkel szabályozott csatorna. Régóta beszélgettünk arról Rizner József barátommal, hogy egyszer elvisz ide.  Most a rekkenő hőséggel megáldott vasárnapi napon ez össze is jött.

 Indulás a dusnoki strandtól. A strand maga idilli hely, szomszédságában vendéglővel. A Vajas vize tiszta, fürdőzésre csábító, de ezt itt inkább csak a gyerekek teszik  a partközelben. Beljebb ugyanis már eléggé hínáros.
Józsi kenusként kezdte az ismerkedést a környékbeli vizekkel. A labilis kenut az elmúlt években - remek műszaki érzékről tanúságot téve-  átépítette trimaránná, a végébe kis csónakmotor is került. Az egész vízi készséget  két párnázott szék teszi szinte már kéjesen kényelmessé.
Frissítés: Azóta a Vajason betiltották a motoros csónak használatát. 

Az első méterek a fokon. A Vajas jól ismert a vízitúrázok és pecások előtt is.

Az első kanyar. A fokon való haladást a sok kanyar teszi változatossá. Légvonalban 7km-re volt az indulási és a visszafordulási pontunk, de ez a vízen csaknem 17 km lett.

Virágzása teljében a tündérfátyol.

Az út első része jobbára mezőgazdasági jellegű tájon halad keresztül.

Hasítunk! Szalmakalap, fehér póló kötelező kellék. A p.lázi kaland után féltem a rekkenő hőségtől, de a vízen, fák közt suhanva kifejezettem kellemes idő volt.

Aztán érintjük a Lenesi-erdő szélét.

Egy földút hídja.

Helyenként horgásztanyák a fok mellett.

Vízimadarak is kellő számban. Sok jégmadarat láttunk, de a gyorsan cikázó kis szépséget a robogó motorosból nem tudtam megörökíteni.

Több helyen öntözésre szivattyúzzák ki a vízét.

A Lenesi-erdő szélén.

Grandiózus vadles?

Sok tündérrózsa.

Vízitök is akad.

Az M9-es hídja.

Egy sima kis földút is erős betonhidat kapott az M9-es mellett.

Az M9-es után a Gemenc alföldi oldalának erdeibe vezet a Vajas. (Hivatalosan ez a rész nem tartozik a Gemenchez. Ez a terület Karaszi-erdő néven a Lenesi-erdővel együtt Hajósi Erdészethez sorolták.Persze ilyen alapon a Veránka-sziget sem tartozna a Gemenchez, mert az is a Hajósi Erdésezthet tartozik.)

Ezek a Vajas-fok  leglátványosabb szakaszai.

A madarak is megszaporodnak.

Itt egy fiatal bakcsó.

Sulyom mezők.
Messze még az ősz, de sok falevél hever már a vízen.
Tündérfátyol
 
Tündérfátyol és tündérrózsa. Mindkettő védett.

Vízi hangulatok.

Balról egy bakcsó.

Behajoló ágak.

Aztán jön a kellemetlen meglepetés.  A Vajas-toroknál terveztük a fordulást. Ott kisebb kirándulóközpont van, remek kikötési lehetőségekkel, de most nem érünk oda. A fokon keresztül ugyanis két hatalmas csövet vezetnek keresztül, ez megfogta a hordalékot, és egy keresztgátat hozott létre. Csak tippelni tudom, hogy valami öntözőcső lehet ez is, és a közeli Dunából viszi a vizet.  

Így egy horgászhelynél lesz kényszerű kikötésünk.

Vadkacsák.

Fordulunk vissza.

Szürke gém.

Még több szürke gém.

Visszaérünk a földek közé.

Egerészölyv.

Az 51-es út közelében a Garábi-csatorna zsilipje és hídja.

A rucaöröm nevű vízi haraszt is a holtág védett növényei közé tartozik.

Feltűnik a dusnoki templomtorony és az 51-es út hídja. Utunk lassan véget ér. Szinte a tavalyi Tisza-tavi túránk élménye ismétlődött meg, Szekszárdtól 30 km-re.

A Vajas-fok általunk bejárt részének műholdképe. Az északi irány a jobb szélen van.