2024. április 14., vasárnap

A Havihegyen

 

Ha Pécsen járunk, igyekszünk valami kellemes kikapcsolódást is keresni. Két nyerő helyünk van. A Dömörkapu és a Tettye a Haviheggyel. 
A Havihegy szuper hely. Az egyik ok, hogy rálátni a városra. 
Hétvégén mindig van egy-két fiatal, aki a Rétfalvi-kereszt tövénél ejtőzik. 
Tavaszi dal. 
A szuper hely másik indoka, hogy egy igen érdekes, korai barokk templom (egyben búcsújáró hely is) van itt. 
A város a templom mellől. 
Van itt egy híres mandulafa is. 
A főoltár képe a római Santa Maria Maggiore-bazilika Borghese-kápolnájában lévő Salus Populi Romani ikon (szabadon értelmezett) másolata. A római bazilika az egész Havas Boldogasszony kultusz alfája. Kánonjogilag ez a másolat teljes értékű, össze is érintették az eredetivel, a kép jobb alsó sarkában  még a hitelesítő pecsét nyoma is megvan. Azt azonban nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mennyire férfiasra sikeredett Mária ábrázolása. 
Nívós barokk együttes, részletes bemutatása a másik blogomba kívánkozik. 
A Havihegyi szikla tetején. 
Távolban a Nagyharsányi-hegy. 
Kis György pléhkrisztusa a monarchia idejéből,  a mandulafával. 
Sokaknak tetszik itt alkony felé. 
Felmegyünk az egykori középkori kőbánya peremén lévő Balázs-kilátóba is.  
Az egykori pálos Lyceum-templom és a Mindenszetek-temploma. 
A tettyei romok. Szatmári György pécsi püspök reneszánsza palotájáról itt olvashatunk bővebben. (Ez a cikk is a korábbi téves álláspontot említi, miszerint a Máré-vár reneszánsz építkezései Bakics Pálhoz köthetők, Varga Szabolcs kutatásai szerint ezek  Várady István alatt történtek.) 
Nagyjából ilyen lenne a kilátás a városra, ha az egykori kesztyűgyár  irodaépületét nem húzták volna fel 1972-ben. De felhúzták. Ma az épület az ipakamara és egyéb cégek székháza. A szerintem felfoghatatlanul ronda és oda nem illő irodaház a 2015-ös energetikai korszerűsítés idején új geometrikus díszítést kapott Konok Tamás Kossuth-díjas festő tervei szerint. Az épület igy sokkal jobb lett, de még mindig jobb lenne szerintem  nélküle a Tettye látványa. Erről szól ez a kép . 
Ennek a nagytotálnak a jobb oldali szélén látható az épület. 
A színház. 
Távolban a nemrég általunk is felkeresett Papuk-hegység Horvátországban. 
Most már mások vannak a kereszt tövénél.