Néhány nap Dél-Tirolban: 4. Meran/Merano

Dél-Tirol leglátogatottabb múzeuma a meranoi Trauttmansdorff-kastély, annak is a kertje. Évente kb. 400 ezer látogatója van, amivel simán veri a bolsanoi Ötzi-kiállítást is.
 (Az összehasonlítás kedvéért, a mi leglátogatottabb kastélyunknak, a keszthelyinek kb. fele ennyi látogatója van. Tanulságos viszont az, hogy a keszthelyi jegy a pálmaházzal ma már kicsivel drágább is az itteninél, ami mutatja, hogy árakban megkezdtük a felzárkózást. Az összehasonlítás persze sántít, mert Keszthelyen a park (10 ha) ingyenes, itt meg a kert (12 ha) mellett mellékes a kastély. A cellainformációk alapján a keszthelyi kastélyparkban évente 400 ezer ember fordul meg,  ugyanannyi, mint itt fizető vendég. )  

Az impozáns modern fogadóépületből ezen a hídon át megyünk egy nagyobb forgalmú út felett a parkba.
  1990-ig egyetlen egy látogatója nem volt. Az évtizedek óta üresen álló, leromlott állagú épületet ekkor adta át az olasz állam a Dél-Tiroli önkormányzatnak, miután  évtizedekig nem talált rá vevőt.

Olajfák  sárga virágmezőben. (Kísérletet sem teszek a nagyszámú kerti dísznövény meghatározására) 
A Dél-Tiroli önkormányzat hosszas parkrekonstrukciójának eredményeként lett kedvelt turisztikai központ a hányatatott sorsú kastély. A Trauttmansdorffok kétszer is birtokolták.  A család a középkorban szerezte meg, de az itteni ága a XVII. sz. végén kihalt, így a kastély hanyatlani kezdett. A stájer ágból származó Joseph von Trauttmansdorff 1846-ban visszavásárolta és ide költözött, a kastélyt is neogót stílusban átépítette. 

A verebek is jól értik magukat a sárga virágok magjait csipegetve. 
1870-ben járt itt először Sissi nagyszámú kíséretével, aki a kastélyt kibérelte a Trauttmansdorff örökösöktől. Sissi hét hónapon keresztül gyógykezeltette magát az akkoriban még kevésbé ismert fürdőben, aminek eredményeként, a fürdő híre messzire eljutott. 1889-ben a Rudolf öngyilkossága utáni traumáját is itt pihente ki. A kastély nem lett a Sissi-kultusznak emlékhelye, mindössze egy szobor emlékeztet a császárnéra. 

A kert kilátópontjairól rálátni a környék váraira is. A képen  a Lebenberg-kastély, amely a 13. sz--ból származik.  Ma egy  holland család tulajdona, egyik része múzeumként működik. 

Méh- és lepkelegelőnek telepített rész. 

Spontán megtelepedők. 

A Rametz-kastély is középkori eredetű. Ma borászati központ és  "Speck" múzeum

Marling falu Mereno felett a hegyekben,kettős templomával. A bal oldali a nagyobb neogótikus, a jobb oldali a kisebb középkori. 

A kastélykápolna. 

Pienzenau-kastély stílusa ma erősen emlékeztet a Trauttmansdorff-kastélyra, aminek egyszerű magyarázata az, hogy Joseph von Trauttmansdorff 1846-ban ezt is megvásárolta. 

Alighanem ez Merano névről legismertebb kastélya, ugyanis ez a vár egy egész grófság, később hercegség, ma tartomány névadója.  A Tirol-kastélyt a XIV. sz.-ban szerezték meg az akkoriban még csak feltörekvő Habsburgok, akik  egy évszázad múlva sorsára hagyták, mert Innsbruckba tették át székhelyüket. A kastélyt már kőbányának használták a 19. században, mikor a Habsburgok ismét gondot fordítottak rá, és neoromán stílusban felújították. Dél-Tirol elcsatolása után ennek is hányatatott lett a sorsa, és itt is az lett a megoldás, hogy a Dél-Tiroli kormányzat kapta meg, akik múzeumot rendeztek be a várkastélyban. 

Tipikus.

A madárház egyik lakója. 

Összkép hegyekkel.

A Tirol-kastély a hegyek szorításában.

Az egyetlen "magyar", a  rackajuh a kert állatkerti részén. 

A legmagasabb kilátópont. 

Arra nem számítottam, hogy pálmaerdőben sétálhatok. 

A hely klimatikus adottságait már Joseph von Trauttmansdorff kertésze is felismerte, amikor ezeket a cukorpálmákat idetelepítette.  

Elmaradhatatlan aranyhalak.

A kerti tó. 

A kert legfőbb dendromán értéke ez a 700 évesnek mondott olajfa, ami a  Pósfai-szabály alapján is van vagy 350 éves. 
 

A cédrusok és fenyők ligetében is jól esik a séta. 

Virágos fal. 

A szerelmesek kertje a legutóbbi fejlesztés. Lehet itt romantikázni, aki olyan alkat...

A kaktuszoknak az itteni klíma is hideg, üvegházaikról viszont levehetők a táblák. 

A tiroli házi kertek. 

Pergolás szőlők. 

A kastély alulról. 

A kastélyból csak a lépcsőház maradt fenn többé-kevésbé eredeti formában. Az épület nagy részében ma a turizmust történetét bemutató modern kiállítás van. 

A kápolna viszont átvészelte a nehéz időket is. 

Még annak ajtaja is. 

A GPS szeszélye folytán a Martinsbrunni-arborétumban is tettünk egy nagyon örvid látogatást. Hatalmas cédrus. 

Mivel azonban ma ez egy magánklinika kertje, ezért  a mihamarabbi diszkét távozás lett központi problémánk. A Tirol-kastély és környékét még egy felvételen megörökítettem. 

Vissza a városba. Zsigmond tiroli herceg 1470 körül kis magánházat épített itt magának, ami ma a város házasságkötő terme. Meran ekkor még Tirol központja volt, és vezető szerepét Dél-Tirolban Bolzano mellett még jó darabig sikerült megőriznie.   

Aztán felmegyünk a Trappainer promenádra, amit a nagy lokálpatriótáról és orvosról neveztek el, már életében. 

Lugasok a promenád mentén.
 Amikor az elnevezés történt a 19. század legvégén, a város lakossága még színtisztán németekből állt. 

Ma a 40 ezres kisvárosnak már minimális olasz többsége van.

Hatalmas erdei fenyőre akadok a promenád mellett. 

Ez is szépen parkosított. 

A pálmák tövében az egykori ősgleccser által lekoptatott és formált kövek. 

Alkonyi fények. 

A Szent Miklós templom Meran középkori gazdagságának jelképe.

Főkapuja. 

Szt. Miklós szobra 1340-ből 17. sz.-i freskótöredékekkel. 

A déli mellékkapun Sebastian Glatz prelátus († 1909) neogót alakjával szent Sebestyén mellett. 

Felettük Szt. Kristóf középkori eredetű falképe.  

A legértékesebb freskók a toronyaljban vannak. Itt a prágai Vencel mester festette meg a 1414-ben a trinitárius rend alapítását. Ezen a rend alapítói, Mathai Szent János és Valois-i Szent Félix  térdelnek  a rend keresztje előtt. 

A gótikus Szt. Borbála templom temetőkápolna volt eredetileg, de a környékről 1848-ban végleg elköltöztették a temetőt. 

Város középkori falait is lebontották, de egy kaputornyot meghagytak. 

A város folyója a Passer/ Passirio.
 Ettore Tolomei olasz nacionalista majd fasiszta politikus, "Dél-Tirol sírásója" már 1901-ben felvetette, hogy Dél-Tirolt Olaszországhoz kéne csatolni (ekkor kb. 4%-a volt a lakosságának olasz), és elkezdte a megfelelő történelmi és fajelméleti eszmék kidolgozását, és a földrajzi nevek olaszosítását. 1923-ban emelkedett törvényerőre a "Dél-Tirol helyi neveinek kézikönyve" c. 12.000 címszavas gyűjteménye az új olasz nevekkel. Ezt az olasz köztársasági elnök  2010-es rendelete törölte el. 

A Szentlélek templom eredetileg a középkori ispotály temploma volt. A falakon túl, a Passer másik oldalán áll. 1909-ig a városi kórház a templom melletti épületben, az egykori ispotályban működött. 1939-ben a régi épületet lebontották, és az Olasz Fasiszta Párt székházát húzták fel a helyén modernista stílusban,  a képen is látható tornyával egyetemben. Ma ez az olasz plébánia és egy olasz iskola épülete. Itt a Szentlélek templomban tartják az olasz nyelvű miséket, a Szt. Miklósban a németeket. 

A Passer/ Passirio.

A Passer-parti promenád. 

A promenád egy ginkoval.  

A hosszú promenád középtájékán van a híres Kurhaus.  
Mint utaltunk már rá, Sissi látogatásainak hatására  Meran kedvelt gyógyüdülőhellyé vált az arisztokrácia körében. A gyógykezeléseket az ez idő tájt épült Kurhausban végezték.