A Szilvás-kőn

A Salgóbányai Dendromán Találkozó egyik csúcspontja volt nekem annak idején, amikor Jandala Attila felvitt minket a Szilvás-kőre. és megmutatta annak hasadékait. 

 

Akkor csodás őszi bükkösön mentünk keresztül, most ugyanez nyári bükkösben. 

Elvitatkoztunk azon, hol szebbek a bükkösök itt, vagy a Salgón? 

Bazalt különböző megkövülési módjai egy felhagyott kőbányában.

A Szilvás-kő bazaltzuhataga. Ezt nem láttuk akkor. 

Kilátás a Heves-Borsodi-dombságra.

Kisebb, de teljesen eredménytelen nyomozást végeztem, hogy miként került a csúcsra két cseh katona sírja 1919 januárjában. 

Kis hazánk egyik legszebb fekvésű sípályája volt itt. 2012-ben már nem nyitott ki, akkor még "csak" szétlopkodták. Ma már hó sincs.  A sípálya tetejéről rálátni a szlovák hegyekre. 

Nagyon megörültem, hogy még élve viszontláthatom egyik legszebb bükkünket. Annak idején ennél fotózkodtunk. 

Közel a vég. 

Nem csak széles, magas is. 

Egyik legszebb bükkünk. 

Aztán jött a kóválygás a hasadékok közt.

Amikor Attilával erre jártunk két hasadékba ereszkedtünk le. 

Most kiderült számomra, hogy a két nagyobb mellett számtalan kisebb szakadék is tarkítja a csúcsot. 

Visszatekintve, azt hiszem Salgóbányán váltam én igazán "szurdománná", azóta keresem nehezen magyarázható szenvedéllyel kis hazánk szurdokait. 

Itt is egy.

A mágneses falnál leereszkedünk a legnagyobba. 

Jól esik a kánikulában egy kis hűvösség. Elképesztő mikroklímájú helyek ezek. 

Haladunk. 

Azt írják, az egyébként nagyszerű ismertető táblák, hogy ezek az alattuk lévő bányák beszakadásai által indukált folyamatok révén jöttek létre. 

Hosszan  lóg le a vadkomló a mélybe. 

A hűvösség rengeteg legyet, bogarat is idevonz. Ezt a szép nőstény szarvasbogarat is. 

Firnhavat ugyan nem láttam, hőmérő sem volt nálam, de elképesztő hideg volt ebben a hasadékban. 

Láttam viszont az interneten egy képet, amikor a kánikulai napon, nyár közepén itt valaki 2,7 C fokot mért. 

Ez a létrás átkelés csaknem tragédiával végződött. Itt még minden létrafok ép.  

Itt már feleségem újra tud nevetni. A legfelső létrafok jobb széle már letörve. Ez alattam tört le, aminek következtében oldalra dőlve eltűntem a szeme elől. Ő persze arra gondolt, hogy a szikla mögötti feneketlen mélységbe zuhantam, és csak akkor könnyebbült meg, amikor szentségeléseimet hallotta. Sikerült fényképezőgépem is megóvnom, de jól megütöttem magam, és csak Péterhida óta behegedt foltjaim kaptak egy mélyebb, és több kisebb véres horzsolást.  

Mindenesetre hasadékfelfedező túránk itt véget ért. 

Rónabányán az uradalmi borokat és kisüsti pálinkákat már régóta nem mérik ki korlátlanul... 

...sőt, a mellette lévő Orgona Espresso is régen bezárt.