2020. február 15., szombat

Néhány óra a Zselicben

Kereszt Szágy határában.
Kaposvárról hazafelé tartva egy rövid kitérőt tettem a Zselicben. Az idő igen változatos, de mindenképpen erősen tavaszias volt.

Nyílik a hóvirág a zselici erdőkben.

Tömegesen.

Első megállóhelyem a szentbalázsi egykor hétágú, ma már csak hatágú tölgy.

Két csillaggal van rajt a dendrománia listáján, azaz alacsonyan szétágazó. Ez a nézete azért eléggé egyben van.  Mellette a hatalmas szúrós csodabogyó bokor. Érdekes, hogy hóvirág is volt, májvirág is (lásd később), de hunyort,- se kisvirágút, se illatosat-  nem láttam.

Kis "művészkedés" a szentbalázsi tölggyel.
Újabb kereszt Szágy határában.
Szágy a főúttól 12km-re lévő zsákfalu. A környék egyetlen tiszta német faluja volt a Schwäbische Türkei peremterületén.
A falu a temetődombról. A faluból indultam el egy kb. kétórás túrára a Csepegő-kő felé.
A faluból kifelé tartva egy kiszáradt nagy vörösfenyő késztetett megállásra. Listás volt egykoron.

Egy kép az utak állapotáról. Egész este és délelőtt esett, gumicsizmával készültem is erre.
A térkép alapján arra számítottam, hogy az elején unalmas szántóföldek közt fogok caplatni. Helyette hatalmas vadászmezők voltak Szágy felett a dombokon.

Sőt, a dombtetőkről nagyszerű kilátás volt a Mecsek felé is. Középen a Zengő és a Hármas-hegy.

A nap is ekkor éppen szépen sütött, az idillhez tényleg csak egy keresztbe szaladó rudli hiányzott.
A legtöbb turista innen érkezik a Csepegő-kőhöz.
Én fölülről közelítettem meg a homokkősziklákat.

Tisztes bükk. Egy dendromán szempontból értékelhető fa tehette volna teljessé az utam.

Minden várakozásomat felülmúló homokkő szurdokok találkoznak itt.

A leggrandiózusabb szurdokon el is indultam felfelé. Mindenfelé a védett gímpáfrány.

Könnyű feliratot karcolni a puha homokkőbe.

Nem gondoltam volna, hogy a Zselicben ekkora homokkősziklák vannak.

Eddig menetem fölfelé.

Furcsa hasadékok nem csak a homokkőben vannak.

A Csepegő-szikla távolról nem is tűnik annyira érdekesnek.
Közelebbről látja meg az ember, hogy a furcsa kis üregekben cseppköves képződményeken csorog, csöpög le a víz.

A kis vájatban is kristálytiszta forrásvíz folyik.

A sziklafalon már a májvirág is virít.
Visszafelé haladva még a szentgyörgyi temetőben is szétnézek. Ebben a faluban is laktak svábok, a temetőnek ma is van egy ilyen része, ahol egy-két sírkő is fennmaradt.