2016. április 18., hétfő

Szigetvári dendromán találkozó: 2. Az Ormánságban


Az Ormánság hagyományosan református vidék.  Magyarmecske is ilyen falu, szép nagy református temploma van. A katolikus templom kicsinyke. Hat szék van benne mindössze.
Egy másik kis kápolna(?) Vejti határában a töltés mellett.

Két jellegzetes ormánsági madár következzék. Csaknem minden faluban akad még egy-két gólyafészek.

Többször láttuk a fokozottan védett barna kányát is körözni.
Egy kis patak szalad a Drávába.
Három érdekesség  a Dráva-töltésről: 1. Agárkosbor bimbósan

2. Pacsirtafű bimbósan

3.Fiatal gímbika, oszlóban
Egyszer letértünk pihenni és ebédelni is a folyóhoz.
Rigófészek egy nagy nyár oldalában.

Láttunk élő állatot is, bár első ránézésre ez a mocsári teknős sem volt élete teljében
A majláthpusztai horgásztótól indultunk el kerékpárjainkkal a töltésen.
A horvátok lakta Felsőszentmárton volt végcélunk. Ez egy takaros ház.

Ez egy ramaty állapotban lévő régi talpasház.

Gondozott falu Felsőszentmárton. Itt még a gyerekek  horvátul köszöntek nekünk.
Még egy bagatell, mielőtt rátérnénk a fákra: napfényben csillogó pókfonalak
A Dráva árterében a nagy nyárfák jelentették a fő látnivalót. Majlátpuszta mellett mindjárt kettőt rejtett a rengeteg. Robi fái gyakorlatilag csak a 750+-os kategóriákban tartoztak, csenevész 600-asokkkal nem is foglalkoztunk, csak ha útba estek.

A másik majlátpusztai.

Vejti határában, egy nagy réten

Kis takarítás, mielőtt mérésre kerülne sor ezen a 800-as nyárfán.  

A Dráva-part felé tartva.

Átkelés egy vízzel telt fokon. Elől mennek az ügyesebbek. A "rekreációs dendrománok"  inkább a túlparton maradtak, a puhányabbak (én is ide tartoztam) pedig megvárták , míg az úttörők felderítik a terepet. 

Ezért a tökéletes törzsű szilért jöttünk. Nem látszik a képen, de elképesztő magas volt, talán 40m is megvolt.

Visszaút.

Néhány spontán találat.

Kiszáradt tölgy.

Betértünk Drávasztárára is az ismert három nagy töllgy kedvéért.

Utunk egyik fénypontja a rétfalui nagy nyár volt. Három évig ez volt a rekorder fánk. Odvában ha nem is kényelmesen, de azért lehet haladni. 

A másik oldalról kisebb a lyuk.

Koronája nem sok van. A fát régebbről ismerőkben volt is egy kis aggodalom, hogy áll-e még egyáltalán.
Áll, és elég sok friss levél is van még rajta.

Egy korábban sokkal jobb állapotban lévő nagy nyár  a közelben viszont kidőlt, szerencsére a jóval 700 feletti
szomszédja még áll.

A drávakeresztúri nyárfás legelő 1.

A drávakeresztúri nyárfás legelő 2. 

A drávakeresztúri nyárfás legelő 3. Roncsok

A nap végén felkerestük a bogdásai óriást
A tölgy egy kis halomsor mellett áll. Innen látszanak a horvát hegyek


Az óriás, a jelenlegi legnagyobb tölgyünk.


A törzsénél

A másik oldalról

A nap vége. Szép út volt, feledhetetlen élményekkel
Mások beszámolói a túráról, akik azért oda- illetve visszafelé mást is felfűztek. : Pósfai Györgyé,  Lukács Róberté (amolyan rövid, de velős) , Baranyai Lászlóé