A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gemenc: Bárányfok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gemenc: Bárányfok. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 1., szombat

Bárányfok és Borrév közt

Az új kerékpárút meghozta a Bárányfok iránti kedvemet is. 

Ekkor még reménykedtem, hogy lesz ennél izgalmasabb madárfotó is. Nem lett.

A tanösvény fok mentén haladó fele (ami része a Kék Körnek is)  gondozott. A pihenő padok mellett a fű levágva. Nem tudom ki gondozza, a nemzeti park, Gemenc Zrt., természetjáró szövetség? Az erdőn keresztül vezető részét viszont ilyenkor nem járja senki. Ott elszabadult a vegetáció. 

Itt soha nem nyüzsögtek  a vízimadarak. 

A Borrév-fok (egykori Dunameder maradvány) tele vízzel.

Itt át lehet kelni egy izgalmas rét felé, de nem most.

A Sió halívás miatti visszaduzzasztása itt is komolyan érződik még. 

Ezt a farakást azért fényképeztem le, hogy emlékezzek arra, hogy milyen szívfájdító, de ugyanakkor horrorisztikus madárfióka rikácsolás jött a belsejéből.  Forrását nem találtam meg, mert amint megálltam keresgélni,  elképesztő mennyiségű szúnyog lepett el. 

Tipikus. 

Hol a manóba lehettek eddig a sarkvirágok?  Vagy én szenvedtem eddig farkasvakságban?  14 év alatt eddig egyetlen egy tövet sem láttam az idei évig. Ráadásul ez, Lukács Róbert pontos meghatározása szerint, ez a jóval ritkább zöldes sarkvirág. 

Most meg ezen a pár kilométeres úton 14 tövet találok, és akkor nem is beszéltem még Keselyűsről. Idő nincs a fényképezésre, megesznek a szúnyogok. 

A szúnyoginvázió meghozza a fecskék vadászó kedvét is. 

Még több fecske. 

Közönséges lepke csüng a zsályán, legyen a a neve közönséges csüngőlepke. 

 

2023. november 11., szombat

Az új kerékpárúton Keselyűsbe és Bárányfokra

Pénteken kitekertem az új kerékpárúton Keselyűsbe. Előzményként mindenképpen meg kell említeni, hogy április 20-án a blogomban elsirattam a keselyűsi nyárfasort. Ez a bejegyzésem - teljesen váratlanul - többezres nézettséget ért el egy hét alatt. (Egy átlagos bejegyzés még a százig is ritkán jut el az első héten.) Távoli ismerősöktől kaptam e-maileket, vagy szólítottak le a boltban, és meglepő módon hirtelen mindenkinek a figyelme a nyárfasor felé fordult. A bejegyzés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna Vármegyei Igazgatóságáig is eljutott, akik behívtak központjukba, hogy elmagyarázzák, hogy miért kellett a nyárfasor északi oldalát kivágni.
A kerékpárút elkészültét október végére ígértek. Az út átadásáról ugyan nem halottam híreket, de ma végig tekerve azon, úgy tűnik kész van.  Tiltó tábla, lezárás nem volt sehol. Azt nem tudom, hogy a szaggatott felezősáv rendesen, sárgával is felkerül-e még, vagy ez a végleges állapot. Nagy jelentősége nincs. Természetesen a bejegyzésről értesítem a Közút munkatársait, az ezekkel a hozzászólásokkal frissülhet még.  


Városomból egy régen átadott, gyalogosjárdákból átkeresztelt kerékpárutakon, többször "padkázva"  juthatunk el a Tolle tejipari cég üzemi útjáig. Itt egy pár száz méteres szakaszon hiányzik a kerékpárút, a szakasz végéről az aszfalt is.


Hivatalosan tehát erről az oldalról ez a kőzúzalékos szakasz gyalogos és kerékpáros út. Furcsának találom, hogy egy 4,3 milliárdos beruházásnál ez a rövid szakasz kimaradt. Nem tudom be lesz-e fejezve. Valami munkálat zajlik most itt, de lehet, hogy ez csak az út menti fák gallyazása, szelektálása. Ha megtudok valamit, kiegészítem a bejegyzésem. 
Frissítés: Önkormányzati forrásokból úgy értesültem hogy a terület a tejipari cég tulajdonában van, és az önkormányzat megpróbál nyomást gyakorolni a cégre, hogy készítsék el a hiányzó szakaszt.  



Néhány méter után a kerékpárút keresztezi a Gemenc-M6-Őcsény-Decs irányába tartó 5113-as utat. Az autósoknak 70-es és figyelmeztető tábla, valamint útburkolati jel teszi egyértelművé, hogy itt kerékpárút megy keresztbe. Ezt a szekszárdi autósok annyira komolyan veszik egyelőre, hogy megálltak és átengedtek, mintha csak zebrás átkelő lenne.

Ezt követően az út a már említett 5113-assal halad párhuzamosan, attól néhány méterre.

Az iparterületet elhagyva egy új hídon eltávolodik az úttól...

...és egy erdősáv mellett halad az M6-os csomópontja felé.

Az M6-os csomópontja előtt a kerékpárút megszűnik.

A csomóponton való átjutás a kerékpáros egyéni felelőssége. Az autósokat egy tábla figyelmezteti a felbukkanó kerékpárosokra. 

A kerékpárút az M6-oson átjutva, a keselyűsi oldalon lévő körforgalmat elhagyva újraindul. A kerékpáros átjutását az M6-os túloldalára az segíti, hogy az út padkáját leaszfaltozták. Nyilván egyénileg az átjutás ezen a szakaszon azért nem nagy kockázat. Pedagógusként viszont már nagyon meggondolnám, hogy egy nagy létszámú, kezdő diákcsoporttal elinduljak-e Keselyűsbe.

A kerékpárút a szintén felújított keselyűsi út árkában és rézsűjében halad. A kerékpárút erős töltést kapott, két oldalán árokkal. Nem kell attól tartani, hogy pangó vizek, pocsolyák fogják borítani. A rézsű beültetését, növényzeti rendezését a következő őszre ígérték.

A Kendergyár mellett megmaradt egy, a listába lassan benővő nyárfa. A többi egykori listás nyárfa közül egy sem áll már az út északi oldalán. 

A rézsűben több eperfa azonban megmaradt.

Így néz ki a nyárfasor legnagyobb,  csaknem 10m törzskerületű, az út déli oldalán álló tagja a kerékpárútról.

Egy-két odvas fát a közelmúltban is eltávolítottak.

Az út aszfaltja kiváló minőségű, az illesztések döccenőmentesek. Lendületesen lehet suhanni Keselyűsig.

Az ózsákiak is kaptak egy leágazást. A kerékpárút - annak ellenére, hogy teljesen sík vidéken halad - nem tökéletesen vízszintes, mert minden betorkolló földes út esetén a közút magasságáig felviszik, így van egy kis hullámzása.

Az egykori Szarvas-csárda, más néven Kádár-villa "rommezőjének" lezárt bejárata.

Két szép tölgy jelzi, hogy Keselyűs közelébe érkeztünk.

Az egykori csárdával szemben véget ér a kerékpárút. Házunktól 14 km-t tekertem eddig. Az út úgy tartott 45 percig, hogy 4 lámpás kereszteződés fogott meg a városban, és menet közben többször megálltam fényképezni. Az új úton tehát jól lehet haladni, igazi élmény végigtekerni rajta.

A keselyűsi holtágon most szinte nincs is moszatpáfrány.

Nagyon rég voltam Bárányfokon. Hazafelé ide is benéztem. Keselyűs és Bárányfok látnivalóit felfűzve már tartalmas kirándulás tehető itt, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Keselyűstől megnyílnak a Duna aszfaltozott töltései is.  

Szerencsére a Szilágyi-fokban van még víz.

Itt moszatpáfrány is akad.

Hangulatosnak szánt bagatell.

A moszatpáfrány megjelenése itt nem számít újdonságnak.

Szürke gém.

Még egy bagatell.

A végére egy csaknem listás kőris Bárányfokon. 

 

2021. április 26., hétfő

Egy hét

Kilátás az Óriás-hegyről.

Lassan virágzik a repce a Gemenc szélén.

A keselyűsi nyárfasor távolról.

A Sió. 

Magas a víz.

A bárányfoki töltésről egy hatalmas fehér nyárfát szúrok ki.

Hatalmas példány, fajának dísze. Nincs centi nálam, ide még visszatérek. 

Lassan alkonyodik.

Szeszélyes tavaszi idő.

Alkonyi fények.

Napnyugta. 

Faluhely dűlő.

Kis dombságunkban feltűntek a rejtélyes BK turistajelek, amelyek olyan érdekes helyekhez is elvisznek, mint az Óriás-hegy nagy szurdika. 

Némi nyomozás után kiderült, hogy ez egy neves borászat üzleti-reklám alapon beindított, meglehetősen sikeres túramozgalmának a jelzése, ami mobilappok alapján navigál és adminisztrál.

Minket a a belső motiváció is elvisz a legszebb tájakra. Mindenesetre ez is mutatja, hogy kis dombságunkban meglehetősen felkapott lett a túrázás és a terepfutás. 

Alkonyi fények a Gurivicán.

Kora tavaszi erdő. 

Várdomb a magasból. 

Bátaszék távolról.