2023. május 21., vasárnap

A tési bükk és környéke

 

2019-ben került elő a tési nagy bükk, hazánk legnagyobb bükkje.  A bükkök pusztulását látva úgy voltam vele, hogy jó lenne még egyben látni, ezért  mezőföldi kirándulásom után felvettem a programba a Szabadbattyántól fél órányi autóútra lévő  Tést. 
Némileg dilemmáztam azon, hogy honnan közelítsem meg? Az út mellett hagyjam a kocsit és a felázott földeken caplassak keresztbe? Vagy az erdőn keresztül menjek?  Végül ez mellett döntöttem. Ez hosszabbnak,  de érdekesebbnek tűnt.  A nagy bükk közelébe egy tanösvény is vezet. 
Királyszálláson álltam meg. Itt a kíváncsiság a Nagy Magyarország Parkon vitt keresztül. Sajnos büféjük nem volt nyitva.  A park egyébként nevéhez méltó  látnivalókat kínál. Itt például -úgy nézem- ,  millenniumi emlékművek kicsinyített másából van egy szabadtéri kiállítás. 
Ez pedig Sidló Ferenc A nemzeti áldozatkészség szobrának életnagyságú  másolata. Sidlót kérték fel 1915-ben arra, hogy készítsen el egy nagy méretű faszobrot, amihez néhány koronáért kis vaslemezeket lehet venni, amiket aztán nagy számban rászögelve vasborításúvá vált a szobor.  A vaslemezekből befolyt összegeket pedig a háborús kiadásokra fordították. Sidló a Fekete sereg egyik vitézét mintázta meg. Hasonló felajánlások a monarchia korában népszerűek voltak. Gimnáziumom például zászlószegeket árult, aztán ezzel verték ki az iskola zászlójának rúdját,  némi jövedelemre szert téve. Akit  a történelmi háttér és magának a szobornak  a története jobban érdekel az olvassa el ezt. 
Bíboros  kosborok....
... nagy számban. 
Kaukázusi zergevirágok. 
A bíboros kosborok hamar háttérbe szorultak, annyi volt belőlük, zergevirágot viszont csak egy helyen láttam. Ez is védett.
A legtöbb persze ebből a kis szerény piros virágból volt, aminek nevét sem tudom, de helyenként szőnyegként borította az erdőt.Frissítés: Csillogó gólyaorr a növény, köszönöm Horváth Balázsnak a kiegészítést.
Errefelé rengeteg a medvehagyma is. Az illat még betölti a völgyeket, de a nagy részük már elnyílt. 
Ettől félek, ez lesz a nagy bükk sorsa is. 
Tapló és moha.
A nagy bükk megpillantása elsőre csalódást okozott. Nem éreztem olyan monumentálisnak. 
Közelébe érve azért már érezni lehetett, hogy "van benne anyag. "
Vitathatatlan, hogy a "egyben van", a kisördög azért mégis csak azt mondja bennem, hogy ez bizony két összenőtt fa. 
A térképem a mapy.cz,  a nagy bükk közelében, már a szántóföld közepén egy víznyelőt, a Zsilotin-zsombolyt jelezte. A zsomboly felkeresésének pozitív hozadéka az lett, hogy láttam szép judásfüle gombát, és bebizonyosodott, hogy nem lett volna jó ötlet a szántóföldön idáig jönni. A zsomboly egyébként jelentéktelen volt, csak egy nagy dzsuva. 
A térképem egy másik zsombolyt is jelzett a közelben, amihez még állítólag út is vezet. Út nem volt., csak az elején turistajelzések. Ennek még az egyszer bizalmat szavaztam. 
Az elején még szép medvehagymásban, majd hatalmas dzsuvásban másztam. 
De megérte. A Jubileumi- zsomboly tényleg gigantikus. A kép közepén látszik a rács. Ismertető táblája is van. 
Rácson bepillantva betongyűrű, hosszú fémlétra. 
121 méter a teljes mélysége, hossza pedig 223 méter. Hazánk 10. legmélyebb barlangja. 
Pillantás a zsomboly mélyéről. 
Még egy kép a zsombolyról. 
Megyek vissza Királyszállásra. 
Egy szép gyertyán a végére.