Őcsény és Szekszárd közt

A mai napon munka után tettem egy kört kerékpárral Őcsény felé. Menet közben érintettem a Szekszárd-Bátai főcsatornát is. Régen a szabályozási munkálatok előtt ez volt a Báta. Báta ma egy lassú folyású, helyenként elsekélyesedő, nádasokkal sűrűn benőtt, keskeny galériaerdőkkel kísért, az eutrofizáció jeleit mutató víz, amely szeszélyesen kanyarog a szántóföldek közt. Útközben a Báta partján találkoztam egy leszázalékolt gemenci tájvédelmi őrrel, aki az első közt kapta meg hazánkban a Lyme-kórt, még 1984-ben. A környék nagy ismerője, tőle tudom, hogy most már nem érdemes a környéken nagy fákat keresni. Egy maradt csak, az ami a Lankóci-Kis-Duna mentén áll, és amit Pósfai Györggyel február végén lemértünk már. Állt több nagy tölgy is a környéken, a legnagyobbat a kavicsbánya mellett két éve vágták ki. Találkoztam régészekkel is, akik az őcsényi út szélesítésének köszönhetően ráakadtak a limes kiágazó, Alisca felé tartó szakaszára. A Báta partján állt a római légiós tábor Alisca és a középkori Györke település vára is. Ezekre a történelmi hangulatú területekre majd máskor egyszer visszatérek. Most a kavicsbányai tavak felé vettem az irányt. Szekszárd határában az egykori ős Duna vastag homok és kavicsrétegeket hagyott hátra, amelyet régóta bányásznak. A legkorábbi gödrökbe kezdték el gyűjteni Szekszárd szemetét, ma itt már egy tekintélyes dombot láthatunk szemétből. Szerencsére néhány hónapja leállt már a szeméttelep, a kavicsbányászat viszont folyik. A bányató egy időben illegális fürdőtó is volt. Engem nem csábítana fürdésre, egyrészt kőhajításnyira van tőle a szemétből emelt hegy, másrészt láthatóan sokan itt szabadulnak meg a szemetüktől. A másik, ma már bányászatilag felhagyott tó viszont nagyon tiszta vizűnek tűnik ránézésre. Több védett állatot is felfedeztem ennek partján: nagy kócsagot, bíbicet, mocsári teknőst, -számos békafajt is felismerhettem volna, ha ismerném őket,- szárcsát (bár ez utóbbi nem védett). Ezen az alapon akár természetvédelmi terület is lehetne belőle rögvest.

A Báta Szekszárd és Őcsény közt

A Báta Őcsény határában

Nyári hérics

Nagy kócsag a kavicsbányai tavon

Jellegzetes magyar "kultúrtáj" egy település határától 10 km-en és autóval jól járható úttól 15m-en belül.

Gazolás a Hollósi-ösvényen

Az egykori híres szekszárdi gombászról, Hollósi Lászlóról elnevezett ösvény a Szekszárdi-dombság erdejeinek a szélén, közel a városhoz húzódik. Mindössze 6 km-re van tőlünk, végig szilárd úton megközelíthető, autóval mindössze 10 perc alatt. Nemcsak közel van hozzánk, hanem egyben a dombság egyik legszebb része is. Április 1.-i bejegyzésemben már néhány kora tavaszi növény szerepelt is a erről a vidékről. Ma is ide mentünk ki munka után sétálni. Mivel itt a fák nem nőhettek nagyra , ezért kénytelen vagyok beérni lágyszárúak fényképezésével. Tavaly még nem sokra becsültem a "gazolást" a "fázáshoz" képest, de valamelyest megkedveltem ezt a műfajt is. Itthon Schauer-Caspari: Kirándulók növényhatározója és az interneten fellelhető források segítségével meghatározom az ismeretlen növényeket. Nyilván lehetnek nagy melléfogásaim is, de ez ezzel együtt jár. Az is nyilvánvaló, hogy ennek a tevékenységnek "intellektuális mélységei" nem mérhetők egy fizikai probléma megoldásához, de szórakoztató és pihenhető, és valami újat is tanul az ember az őt közvetlenül érintő világról. Ma még tovább léptem és meghatároztam az első lepkét is Fazekas Imre: Tolna megye nappali lepkéi cimű igénytelen küllemű, de nagy tudományosságú kis könyve alapján. Ez a mű 19 évig hevert valahol, hogy aztán lányom egy biológiaversenyen jutalmul kapja. Persze a gyatra minőségű fekete-fehér fotók nem teszik vonzóvá a kiadványt, szépen porosodott is azóta. Ma viszont beleolvastam, és Fazekas Imre tudományos igényessége és alapossága lenyűgözött. El is határoztam, hogy a gyatra fekete-fehér képek helyére az internetről letöltött színes képek beragsztásával egy jól használható kis kézikönyvet csinálok magamnak. Egyébként a kis apolló-lepke lefotózásával rögtön az egyik legritkább tolnai lepkét sikerült lencsevégre kapnom, amelynek a könyv megjelenéséig(1992) Szekszárd környéki előfordulása ismeretlen volt.

Indás ínfű

Homoki bükköny

Hangya a virágokon

Erdei kutyatej

Cseregalagonya

Kis bogarak lakmároznak a boglárkában

Kis apolló-lepke

Bogyiszló környékén

Lukács Róbert blogjában láttam, hogy a Mecsekben már szépen virítanak a kosborfélék. Ezen fellelkesülve feleségemmel kilátogattunk ma a bogyiszlói "orchideás" erdőbe. Az erdő csalódást okozott. Egyetlen egy kosborfélét, a kardos madársisakot tudtam csak felfedezni, azt sem tömegesen. Az igaz, hogy a rengeteg kullancs hamar elvette kedvünket, és jobbnak láttam ha távozunk a sűrű aljnövényzetes erdőből, természetesen elsősorban nem magam miatt. Nemsokára visszatérek még ide. A csábító napfény azonban hazafelé kicsalt minket a Lehőcz-Malát hatalmas rétjére is, ahol gyermekkori nosztalgiáknak engedve mezítláb sétáltunk az út porában.

Ebből a közönséges aggófű féléből több volt, mint a kosborfélékből

A kardos madársisak

Az erdő története is érdekes. A tájékoztató szövegével ellentétben az erdő 2,5 km hosszú.

Panorámakép a Lehőcz-Malátról

Nyomok a porban

Utóirat (05.0.4): Lukács Róbert információja szerint a bogyiszlói kosborfélék még nem nyílnak Baranyában sem, úgyhogy két hét múlva érdemes ide visszanézni. Úgy lesz.

Elmaradozott képek

Néhány kép az elmúlt hónapból, családi illetve magányos sétákról Szekszárd közvetlen környékéről.

A Csörge-tó. Egy azon területek közül, amiket -meglehetősen hatástalanul- helyi védettségű területnek javasoltam tavaly.

A tó fénykorában Szekszárd fürdőtava volt. A fürdőzők egy vadgesztenye fasor árnyékában is hűsölhettek. Ma a környék a szekszárdiak illegális szemétlerakó helye.

Hódrágta nyárfa. A gemenci hód-telepítési történet nem volt egy töretlen sikertörténet. A változó vízmagasságot rosszul tűrő hódok közül egy család több kilométeres "szántóföldi túrát" vállalva a város közvetlen határában lévő tónál kötött ki. Itt valószínűleg kóbor ebek végezhettek velük.

Hagymás fogasír a Sötét-völgyből

Odvas keltike

A Sötét-völgyi nagy rét panorámaképe

A Sötét-völgy egykori méretes, védett tölgyén új élet sarjad.

Ismét Marica-foknál

Ma reggel Pósfai Györggyel és egy biológus kollégájával végiglátogattuk a Marica-fok három listás nyárfáját, amelyeket György hitelesített.

György hitelesíti a Marica-fok vége felé álló nyárfát

A csaknem 10m-es óriás előtt György egy invazív zöld juhart rendszabályoz

A Marica-fok

A Marica-fok harmadik listás nyárfája ez a hármas törzsű

A Dunaszentgyögyi-láperdő

A Dunaszentgyörgyi-láperdő természetvédelmi oltalom alá helyezését 2007 óta tervezi a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az ezzel kapcsolatos előterjesztés, amelyből sok mindent megtudunk erről a területről,  itt olvasható. Paksról hazafelé tartva egy rövid sétát tettem a területen, amelyik nagyon tetszett, A csatorna-szerű Csámpa-patak mentén gyalogoltam végig, majd kitértem egy csodálatos füzes legelőhöz. Egyetlen szívfájdalmam az volt, hogy igaz nagy fát nem találtam, 5m-es volt csak a legnagyobb fűz, ami utamba akadt.

A terület legjobban talán panorámaképeken mutat

Itt láttam a legtöbb és a legszebb tőzikéket

Réti ecsetpázsit

Ernyős sárma vagy más néven ernyős madártej

A terület nem messze fekszik az atomerőműtől

A területet átszelő Csámpa-patak (vagy inkább csatorna) nagyon tiszta vizű.

Lassan virágzik a nadálytő is

Zomba környékén

Hajnali párák

Zomba a dendrománoknak elsősorban feketedió fájáról ismert. Tavaly a faluban már körülnéztem, erről a régi honlapomon van egy kis összeállítás. Ma kora reggel Zomba környékének egyéb látnivalóit jártam végig. Elsőként egy hosszú, csaknem egy fél kilométeres fasort kerestem fel, ami egykor Csurgópusztára vezetett. Csurgópusztán tavaly jártam már, az elpusztult uradalom hangulata azóta kísért. A Google Maps szerint ez a fasor az egykori uradalomhoz vezet. Arra gondoltam, hogy most ebből az irányból közelítem meg. A fasor végét azonban nem kis megdöbbenésemre egy kerítés zárta le, amin ugyan nem okozott volna gondot átlendülni, de mégiscsak tisztelem más magántulajdonát, úgyhogy visszafordultam. A fasor csak árnyéka lehet régebbi önmagának, a fák nagy részét kivágták. Néhány feketedió és vadgesztenye maradt mutatóba.Ezt követően az egykori Dőry-uradalomhoz tartozó Andor-majort és Paradicsompusztát néztem meg, a kastélyok körüli parkokban szép fákat keresve. Andormajor névadója, Dőry Andor a 19.sz végén- 20.sz. legelején élt. Kis kúriája a parkkal is ekkor épülhetett. Következésképpen a fák nem túl idősek, nem is túl látványosak. Még leginkább egy-két óriástuja érdemes említésre. Sokkal nagyobb reményt fűztem a paradicsompusztai kastélyparkhoz. Paradicsompusztáról már a 18.századból vannak feljegyzések: Tudjuk, hogy a Dőry család egyik nagy formátumú tagja, Dőry Ádám alapította. Ennek ellenére a park nem mutatott különösebb értéket felszínes vizsgálódásomra. A 19.sz. végi átalakítás nyomait mutató kastély ma a gyermekotthon kollégiuma.Végeztül a paradicsompusztai tőzegtavak környékén tettem egy kisebb túrát. A tavak egykoron a tőzegbányászat eredményeként jöttek létre. Helyi védelem alatt is álltak. Ma a bonyhádi horgászegyesület kezelésében vannak.

A csurgópusztai fasor

Andormajor

Paradicsompuszta

A park egyik szép fája ez a platán

Hogy a Dőryeket valami különleges viszony fűzte a feketediókhoz, azt ez a fa is mutatja, ami ugyan messze elmarad a zombaitól mértben, de ennek ellenére ez is tekintélyes, szép példány.

A paradicsompusztai tőzegtavak panorámaképe

Pókhálók

Réti madárhúr

Bürökgémorr