2025. április 6., vasárnap

A magyar Sacra Vallis, talán már vagy századszor

Ha jól emlékszem, 1977-ben jártam először Püspökszentlászlón, és 1992 óta ugyanazon baráti társasággal évente kétszer töltünk itt egy hétvégét. 

Virágzik a lednek...

...meg a madársóska.

A Réka-völgy nagy fenyői.

Sok most a víz a Rák-patakban.

Mindenfelé sok most a víz. 

Kis ökológiai értékű erdő. 

Kora tavaszi erdő. 


A juhosoknál érünk be Kisújbányára.

Már régóta nincsenek itt juhok.

Nagy diófa a faluszélen. 

A falu patakja.

Még mindig áll ez a régóta halott szelídgesztenye.

Tipikus. 

A Szent Márton templom. 

Az egykori paplak. Az az érzésem, hogy Kisújbánya túl van a zeniten.

Egy jelent Szent Márton legendájából.

Salátaboglárka.

Ez már a Miske-tető.

2.

3.

Faligyík.

A bükkös sorsa.

Erdei nefelejcs nő a most rendkívül bővizű Hetyei-forrás mellett.

Virágoznak a liliomfák az arborétumban.

2.

A vadcseresznye is. 

Kankalin. 

Az arborétum.

A kastély és a kápolna.

Zsúrló. 

A tóparton. 

A tóban egykori házi kedvencek ....

...vagy leszármazottaik. 

 

2025. március 30., vasárnap

Egy szerencsétlen sorsú kastély

Oroszlános bejárat. 
A Vértesből hazafelé megállok Lovasberényben. Minden magyar kastély szerencsétlen sorsú volt, főként a szocializmus éveiben,  néhány kiválasztott sorsa jobbra fordult. Lovasberényé nem. 

Elsőrangú klasszicista kastélyegyüttesünk békés türelemmel várja sorsának beteljesülését. Nem került be a kastélyprogramba. Lelkes helyiek néhány évvel ezelőttig mutogatták. Most az állam el akarja adni, a kastély és a kápolna zárva. De egy lelkes nyugdíjas lokálpatrióta  így is kiszúr a kastély körül sétálgató emberek közül, és hosszasan - időnként már hiperaktivitásomat is próbára téve-  mesél a kastélyról. 

A kastély előtti parkrészlet egykor impozáns fáiból nem sok maradt. Japánakác.

Karcsú törökmogyoró. 

Egy másik japánakác.

Odvas.

Akár a  női egyenjogúság ékes előfutárának is gondolhatnánk (tévesen), hogy az építtető nagyhatalmú Cziráky Antal felségének, Illésházy Júliának a címerét is felrakta a homlokzatra. 

A kápolna homlokzatán Szt. Sebestyén és Szt. Flórián szobra
A homlokzat frízsora, talán a négy évszak mitologikus jelenetsorával. 
Ennek a szobortöredéknek az értelmezésén elvitázunk a kedves öregúrral. Ő a helyi hagyományokkal érvel, én a keresztény ikonográfiával. 
A kápolna ablakán bekukkantva elsőrangú falképeket látni. János és Lukács.
A kastélyegyüttes a Margit-vonal kellős közepére esett. Így a berendezése már a harcok alatt megsemmisült. Szovjet katonai kórház lett. A berendezés, a levéltár, a könyvtár megsemmisülése után  jöttek a téeszes és gépállomásos szokásos idők. 
A Czirákyak 1945-ig a  a falu gondos gazdái voltak. 1860 körül tűzoltóságot is emeltek tűztoronnyal. 
A Lovasberény környékén a dendromán elit minden tagja megfordult már, de csak a falu határából került fa a listára. Így nem nagyon reménykedtem nagy fában a parkban. Talán ez az eldugott helyen lévő eper lett volna érdemes egy rámérésre. 
Délutáni kikocsikázás, mint a grófék idejében.
A park a helyi gondozási igény, de a központi források hiányának eredőjeként alakul mostanában. Itt egy szép tölgy. 
Ez a kerti tó is látott szebb napokat. 
Nyomokban még sok nívós, de vékonyka parki fa. 
Ez például egy kicsit foszlott ginkgo.
A kastélyegyüttes hátsó oldala. 
És akkor még nem is beszéltünk a hatalmas kiterjedésű majorsági épületekről. 
Szent Flórián nagyméretű, színvonalas szobra. 
Ez szép nagy fa, sokat szerencsétlenkedtem fajának meghatározásával, végül nyárfának néztem. Azok közt viszont ekkora méretekkel sem rúghatunk labdába. 
A Czirákyak jóvoltából egy impozáns elsőrangú templommal is gazdagodott Lovasberény. 
Az alkonyi percek a Velencei-tó partján érnek. Szörnyülködve látom, hogy "hávái bícset" gondoltak valakik egy nyugatabbra sodródott alföldi szikes partjára, de most legalább még nyitva van a kerítéskapu. Na persze ízlések és pofonok. 

2025. március 22., szombat

Amerre a muflonok járnak

A Vértes egy kevéssé ismert látványossága a Pamlag-völgy környéke. Ide nem vezet turistaút. Szombaton ide tettem kis kitérőt, ha már munkám erre a vidékre szólított. 


Csákvár felé közeledve feltárulnak a sziklaszirtek.  Ezek a Haraszti-hegy sziklái. Itt vezet egy tanösvény, de nem ide igyekszem. 

Csákvártól kissé északabbra található az a rész, ami felé indulok. 

Mellettem egy új stílusban vadászó ölyv. 

Alattunk vizenyős rétek. Már itthon látom, hogy valahol errefelé az út mellett kellett volna egy listás, de kimúlt szilnek állnia.  Vagy teljesen kidőlt, vagy figyelmetlen voltam. 

Pusztán a a helyismeret hiánya miatt azonban nem a Pamlag-völgyön indulok el, hanem a vele párhuzamos János-völgyön.

Ebből sem lesz már listás. 

Mindössze egy koordinátám volt, ami a hasadékbarlangra mutatott. Itt jelezte a GPS, hogy felfelé kell indulnom, hát elindultam felfelé. 

Nyílnak a kankalinok. 

Egy klassz  sziklaszírt tetejére érek fel. 

Itt lesz világos, hogy nem a  Pamlag-völgyön jöttem fel. Valahol a szemközti sziklák rejtik a hasadékbarlangot is. 

Gyönyörködők a kilátásban. A Velencei-hegység.  

Nyílnak a gyöngyikék.... 

...meg a pimpók. 

Nem vágok át  a Pamlag-völgyön, hanem kerülök. Visszatekintek az előző sziklára. 

Som. 

A sziklák közt megkezdem a leereszkedést a barlangot keresve. Nehéz terep a csaknem nyugdíjas korú izomzatomnak, ízületeimnek. 

Vagy fél órát keresgélem. Közben jókat napozok. 

Ez a szikla lett a nyerő. 

Ott a nyílás. 

Valahogy oda is feljutok, szerencsére a hasadék elejére valaki odatett egy nagy rönköt, ez segít a felkúszásban.

Lentről nem is tűnt olyan nagynak, de tisztes méretű hasadék lett belőle. 


Romantikáját nagy mennyiségű állatcsont fokozza. 

Visszafelé a Pamlag-völgyön keresztül már hamarabb révbe érek. Mindenfelé hunyorok, de nem az illatos, ami felénk tenyészik. 

Hazafelé még megállok a csákvári kastélynál. Látogatási tilalom miatt a park is zárva. Sebaj, itt régebben már jártam.  Ennek a kastélynak sikerült a kórházi státuszt megőriznie.