2011. február 19., szombat

A Gemenc története II.(Középkor)

Középkor

Bátaszék. A képen látható neogótikus templom mellett feküdt a
középkori cikádori ciszterci apátság, ami a középkori Sárköz
életében fontos szerepet  játszott.

A népvándorlások kora

A Római Birodalom bukását követő népvándorlás kori leletek száma jelentősen kevesebb, mint az ős- és ókori leletek száma. Őcsény példáján érzékeltessük az arányokat Ódor János adatai alapján: Az őskori, kelta időkig tartó csaknem száz évszázadból 31 lelőhely ismert a falu határából, a rómaiak négy évszázadából nyolc, míg a népvándorlás korának 6 évszázadából mindössze három, egy hun és két avar lelőhely. Ugyanakkor ismert, hogy a Sárköz peremén igen jelentős központjaik voltak az avaroknak, egy fazekas- és kohászati központot is sikerült feltárni. A nemzeti park északnyugati sarkát átmetsző M6-os építésekor is egy nagy avar kori település és temető nyomát tárták fel az autópálya Sió-hídjának közelében, nem messze Taplóstól. A Wosinsky Mór Múzeum régészei 2006-2007-ben a Sió partján egy 2500 síros, hét generációt befogadó avar temető 1650 sírját tárták fel Ódor János vezetésével.Mellette a település nyomait is megtalálták. Ez volt az eddig feltárt második legnagyobb avar kori temető a Kárpát-medencében. A leletek a sírokban talált déltengeri kagylófüzérekkel, nyakláncokkal, karperecekkel és igen szépen megmunkált kőszerszámokkal keltették fel a szakma figyelmét. A leletek közül mégis legfigyelemreméltóbb egy itáliai eredetű, antik stílusú, 6.századi, fémmel megerősített és díszített szék volt. Valószínűleg ez a temető germán, vagy longobárd korszakából származott.
Avar sírok gödrei a a Sió mentén
A Gemenc földrajzi neveinek eredete


A sárközi kora középkori állapotokra a földrajzi nevek is utalnak. Az nem meglepő, hogy a Sárköz területén feljegyzett földrajzi elnevezések csaknem fele különféle vizekkel, vízjárásokkal kapcsolatos. Mint Vadas Ferenc megállapította, ez az arány jóval nagyobb, mint más vidékeken. A névanyagban megtalálhatók az ősi szláv elnevezések is (pl. Pilis) , de ennél jóval jelentősebb a török eredetű, valószínűleg besenyő közvetítéssel idekerülő névanyag. (Bata, Báta, Bogra, Baj, Baja, Sár stb.) Sok elnevezés közvetlenül meg is nevezi a besenyőket. (Besnyő, Besenyő, Besnyőhát) Mindezek alapján Győrffy György már az 1940-es években felvetette, hogy a kora Árpád korban a Sárköz a betelepülő besenyők szállásterületének központja lett. Ezt a felfogást azonban árnyalja az, hogy igen sok a korai magyar névanyag is. (Nyék, Ete, Gyűr, Ebes, Ózsák stb.) A honfoglalás korában a területet-vagy egy részét- a Megyer törzs szállta meg, innen ered a vidék magyar helyneveinek ez a korai rétege. Feltűnően sok viszont az újkori szláv név. (Grébec, Cserta, Veránka, Sugovica stb.) Régebben ilyennek vélték  maga a Gemenc szót is, ami szérűt jelent, és Mikoviny Sámuel, neves térképésznél tűnik fele először térképen 1740-ben. Engel Pálnak a középkori atlaszában  azonban már falunévként szerepel . 

Engel Pál térképe a középkori Gemenc vidékéről a településnevekkel. 


A Gemenci-sziget Mikoviny Sámuel 1740-es térképén.

Több más szláv eredetű földrajzi név (Grébec, Cserta, Sugovica, Veránka stb.)is arra utal, hogy a Gemenc környékén jelentős délszláv (rác) lakossággal kell számolnunk a kora újkorban. Ezt megerősítik a 18.század elejéről származó összeírások is. Történeti forrásból tudjuk, hogy a hódoltság alatt fogyatkozó magyar lakosság helyére a Balkánról jelentős rác népesség szivárgott fel. Ezek névanyaga kimutatható a Szekszárdi-dombságban (Grábóc, Bartina, Gurovica, Parászta, Dolina, Martinica stb.)is. A felszabadító háborúk végeztével a Duna mentén újabb nagyobb délszláv betelepülési hullám érte el a vidéket. A névanyag alapján közvetlenül a Duna mentén számolhatunk a rácok jelenlétével. Például a Duna mentén fekvő, ma Baja részét képező Kákony lakosainak kétharmada volt rác. Tudjuk, hogy még a 18.század végén is a halkereskedelem jelentős részben rácok kezén volt, bár ekkor már vezető szerepe a Tolna városában működő németeknek van. Ugyanakkor a Sárközben a 18.században szín magyar lakosságot találunk, csak a vidék peremén éltek jelentős rác közösségek (Baja, Bátaszék, Szekcső), németekkel vegyesen.

Érdemes végezetül azt is megemlíteni, hogy az első írásos emlék Sárköz névéről egy 1459-ből származó oklevél, melyben Sárkez-ként említik a tájegységet. 
 
A cikádor ciszterci apátság templomának alapfalai a neogótikus
bátaszéki templom mellett
A Gemenc a középkorban
 
A kora Árpád korban a kalocsai érsekség létrejötte, majd a szekszárdi és bátai bencés, végül a cikádori (ma Bátaszék) ciszterci apátság alapítása jelezte a vidék fontos szerepét. A bencések letelepítése mögött sokan a besenyők megtérítésének szándékát sejtik. Ennek meg is lett az eredménye, Győrffy szerint a XII. század végére a besenyők elmagyarosodottak. Más vélemény szerint az állattenyésztő besenyők és a földművelő magyarok közt az életmódbeli különbség még évszázadokig fennmaradt. A ciszterciek fő tevékenysége pedig a mocsaras terület mezőgazdasági művelésbe fogása volt. Tudjuk, hogy mindkét Sárközben a középkor során jelentős természetátalakító és vízrendezési munkálatok is folytak a fokgazdálkodás, a lecsapolások, a vízi közlekedés, valamint a malmok üzemeltetéséhez kapcsolódóan. Ezek a munkák mai szemmel nézve is nagyszabásúak voltak, és olyan hajózható Duna ágak kialakítását, szabályzását jelentették, mit pl. a Kalocsa melletti Vajas-Duna. A ciszterciek a cikádori apátságuk környékén építettek ki csatornarendszert. Andrásfalvy szerint a korábban Pősze néven ismert folyót ásatták meg a vidék kiszárítására. A Pősze Bátánál érte el a Sárvízt, ma a Szekszárd-Bátai főcsatorna van a helyén. Északi részét ma is Bátának nevezik.

A Pősze az 1850 körül készült kataszteri térképen
A Sárköz legkorábbi ábrázolása Lázár deák térképén, 1528-ból.
A térképen felismerhető Sárvíz, ami Zegzarad (Szekszárd)
és  Zeek (Bátaszék) érintésével Batha (Báta) mellett éri el
Dunát. A Duna Tolna alatt két ágra szakad, és a főág jóval
keletebbre folyik a mai helyzeténél. Vélhetően ez a
később Kis-Dunának, vagy Lankóci-Kis-Dunának nevezett ág.
Középkori jelentőségét mutatja, hogy ez volt Bodrog és Tolna
vármegye határfolyója..Baytz (Baja) egy mellékág mellett fekszik.
Ez volt feltehetően a  Vajas.
A térképet a ma megszokott északi-déli irányba forgattam.
(A térkép forrása: wikipedia.hu)




A jelentős fakitermelésről is vannak adataink: 1401-ből tudjuk, hogy egy hatalmaskodás során hajóépítésre szánt faanyagot vettek el Töttös László laki erdejéből. (Lak a mai Sárpilis határában, a török alatt elpusztult település volt.) A középkorból más szorványos említéseket is ismerünk: 1402-ből tudjuk, hogy hatalmas árvíz volt. Bátmonostori Theöteös László 1406-ban tiltakozik Pál bátai apát vadászata és madarászata miatt. 1411-ből ismerünk egy Bátmonostor és Szeremle községek közötti határleírást, ami sok mindenben a maira emlékeztet: “…nagy és hatalmas nyárfák között…cserjék és fűzfák sűrűsége közt…mocsarakon és nádasokon áthaladva…kiszáradt vízmeder vagy vízfolyás…”

A középkorban ezen a virágzó vidéken sokkal több település volt, mint ma. Csak a Tolnai Sárközből több mint harminc települést ismerünk a mai öttel szemben, igaz ezek a Sárköz középkori „fővárosa,” Ete kivételével apró falvak voltak. (Etéről lásd itt.) (Mátrai Ildikó a következőket említi:Ete, Fejérvíz, Csatár, Ebes, Almás, Nyírszó, Luk, Kürt,Lajvér, Lángfő, Kesztölc, Nána, Újfalu, Kövesd, Farkasd, Malonta, Bogra, Gyürke, Nyámád, Ozsák, Porboly, Ság, Asszonyfalva, Báta, Öcsény, Nyék, Decs, Pilis, Bátaszék, Palánka, Szeremle, Bál, Péterháza, Somfova.) Pataki József becslései szerint a Tolnai Sárköz lakossága 6000 fő körül mozgott a középkor végén, amihez érdemes azt hozzátenni, hogy ma is csak megközelíti a 10 ezer főt. A Sárközben két kisebb vár is volt, az egyik Ete mezővárosa mellett, a másik Györke, vagy más néven Oltovány.

Ete mellett a Sárköz másik jelentős, Etét is felülmúló települése Báta volt. Báta volt a környék legfontosabb kikötője és réve a középkor során, majd csak a középkor legvégén múlja fölül a várost Tolna. Báta szerepében nagy jelentősége volt annak, hogy nem csak a Duna, hanem a Sárvíz mentén is feküdt. A Sárvíz a középkorban hajózható folyó volt, Bátán a dunai rév egyes áruit a Sárvizen hajóztatták tovább egészen Fehérvárig. Itt haladt az Erdély felől érkező sószállító útvonal is. Ete, Szék, Szekszárd is a Sárvíz mentén feküdt, nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a Sárvíz volt a vidék ütőere.
A mai Gemenci-erdő területén falu kevés volt, talán csak négy: Bál, Péterháza, Asszonyfalva és Somfova. Bál helyét a Báli-sík közelébe kereshetjük, a Péterházai-erdő név is a 18.század végéig fennmaradt, ma a szűkebb értelemben vett Gemenc északi részén kereshetjük, Keselyűs határában. A Pesty Frigyes-féle összeírásig visszanyúló, és a helytörténeti irodalomban makacsul visszatérő elképzelés szerint Szomfova neve Asszonyfalvából ered, és a két település azonos. Mit utaltunk már rá, Mátrai Ildikó tanulmánya szerint mindkét település létezett, Asszonyfalva északabbra feküdt, mint Somfova. Ugyanakkor K.Németh András a Pesty-féle variációt vette át doktori értekezésében. Szerény véleményem inkább Mátrai Ildikónak lehet igaza, az Asszonyfalva nevéből a Szomfova eredeztetése ugyanis problémásnak tűnik.
Somfova a középkorban templomos hely volt. Hódi István, egykori erdész szerint a ma álló Szomfovai erdészházak a középkori falu helyére épültek, ott az építkezések során számos kőtörmelék, csontmaradvány került elő. Ezt megerősíti, hogy az első katonai felmérés és Schnemann 1818-as térképe is Szomfován romot tüntet fel. K.Németh András idézett doktori értekezésében további adatokat is közöl Szomfováról.

Schnemann 1818-as megyetérképe. Középpontjában Szomfova
romjainak jelölésével. Az általa Visszafolyó Dunának nevezett
Kis-Duna partján északabbra Ózsák romjait is feltünteti, északon
szerepel még  a középkorból ismert Péterháza is.

2011. február 18., péntek

A Gemenc története I. (Őskor és a római kor)

Részlet Joseph Schnemann 1818-as Tolna megye térképéről:
A Sárköz északi része a folyószabályozósok megkezdése előtt.
A Sárvíz még a Sárköz nyugati oldalán kanyarog végig, a szabályozatlan
 Duna gemenci szakaszán pedig két nagy sziget, a Gemenci és a Rezéti
található
Forrás: http://www.archivportal.arcanum.hu/
A Gemenccel kapcsolatban laikus leírások gyakran emlegetik az „ősvadon” jelzőt is. Valójában a mai Gemenc nem régi képződmény, és létét az erőteljes és folyamatos emberi beavatkozásnak köszönheti. Rövid áttekintésünkben az emberi tevékenységek és természeti erők évszázados egymásra hatásának történetét mutatjuk be.
Gemenc az Alföld szerves részeként főként a Tolnai Sárköz, kisebb részt a Kalocsai Sárköz kistájakhoz tartozik, és története szorosan összefonódik e tájegységek történetével.

Őskor

A halban és vadban gazdag vidékre az első ismert embercsoportok mintegy 10 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén érkeztek meg. Kőből pattintott, csontból készült eszközeikkel és fegyvereikkel halásztak, vadásztak. Az általuk elejtett állatok közt az őstulkok és a szarvas csontjait találták meg azon a Szekszárd-palánki telepen, ahol egy ideiglenes lakhelyük volt. A települések a mocsaras vidékből kiemelkedő hátságokon, helyi szóhasználattal göröndökön, vagy a dombvidéki peremen, a Dunától távolabb jöttek létre. Régészeti leleteket is csak innen, a mai gemenci töltésen kívüli részről ismerünk. Feltétezhetjük, hogy az őskori, ókori ember is csak ezeken vidékeken települt meg, és  az árvizek járta dunai ártéren csak ideiglenes településeik jöttek létre.
Ugyanakkor érdemes arra is gondolnunk, hogy a Gemenc mai körülhatárolása, a sárközi falvak határaitól való éles leválasztása nagyon is a 19.század végi vízrajzi változások eredménye. Eddig az időszakig a Gemenc fogalmilag sem azt jelentette, amit ma értünk rajta. Gemencen egy viszonylag kis területet értettek csak, azt a szigetet és erdőt, amit az Ásás-Duna és a Duna közrezárt. Indokolt tehát az, hogy a Gemenci-erdő történetének bemutatásánál röviden utaljunk a szomszédos Sárköz történetére is.

Az első állandó településnyomokhoz kapcsolható leletek a neolitikum (újkőkorszak) korából ismertek. Ebből a korból kiemelkedik az Alsónyék melletti Kanizsa-dülői lelőhely. Itt egy sok sírt tartalmazó neolitikus telepet tártak fel az M6-os autópálya építkezései előtt. A régészek szerint a Kr.e. 5500-5000-re datálható alsónyéki telep az újkőkor két korszakát is felölelte: fénykorát az úgynevezett Lengyeli- kultúra korában élte, egy kisebbik része pedig a még idősebb, Starčevo- kultúrához köthető. (További linkek: rövid beszámoló az ásatás eredményeiről:Osztás Anett rövid összefoglalója , személyes honlapján képeket is találunk.)A rézkortól kezdődően az embere már mélyen behatolt a mocsárvilágba. A Sárköznek szinte minden kiemelkedő pontja lakottá vált, s ezeken a göröndökön lakóhelyek nyomai, urnatemetők és hamvasztásos sírok kerültek elő.

A rézkor népei után az itt élt illír és pannon törzseket a Kr.e. IV. században a kelták váltották fel. A kelta-illír-pannon törzseket a rómaik igázták le, akik az I. század közepén megszervezték Pannónia tartományt

Régészeti szempontból jól feltárt Őcsény határa. Az itt ismert őskori és kora ókori területek sűrűsége jellemző képet mutat az egész Sárközről, úgyhogy érdemes a listát végignézni. Jelenleg az alábbi korú és jellegű lelőhelyekről van ismeretünk Ódor János összefoglalója alapján: 10 őskori település, 4 neolit település, 9 bronzkori település, 1 korabronzkori település és földvár, 1 bronzkori (korai, vagy középső bronzkori) település,1 későbronzkori település.- 1 késő bronzkori sír, 1 kelta/kora-római kori település, 2 kelta sír (temető), 1kelta település.

Az Őcsény környéki leletek száma tehát jelentős, de a falu határa is nagynak számit. Azt mondhatjuk, hogy az ismert leletsűrűség nagyjából megfelel az országos átlagnak. A vidék mocsaras, nehezen megközelíthető jellegét, termőföldjeinek hiányát tehát kompenzálta a hal és vad gazdagsága.

A római kor

Az I.század végétől Pannóniában a dunai határ mentén húzódó határvédelmi rendszer, a limes lett legfontosabb terület. A limes vonala rendhagyó módon a Gemenc vidékén eltávolodott a Dunától, és a Szekszárdi-dombság lábainál húzódott. Ez szintén arra utal, hogy Alta Ripa (Magas Part, Tolna) alatt a terület mocsaras, nehezen járható volt. Területünkön a limes útjától keletre, a mai Őcsény határában, a mocsaras terület közé beékelődve feküdt Alisca katonai tábora, annak a kis árvízmentes hátságnak az északi végén, amin később Őcsény, Decs és Sárpilis is megtelepült. A 19.század végén már Wosinsky Mór által is felismert, Alisca felé vezető út egy darabjának feltárását az M6-os építésekor, és 2010-ben végezték el az őcsényi út szélesítése során. A rómaiknak Alisca irányába olyan jelentős töltést kellet építeniük, hogy az még a 19. században is felismerhető volt, sőt műholdképeken ma is kivehető. A népnyelv ezt a töltést „Ördögvettetés”-nek nevezte. A II. században már biztos, hogy létező Alisca területén még nem folyt régészeti kutatás, bár kétségtelenül a Sárköz legfontosabb ókori régészeti lelőhelye lehetne. Részleteket itt találunk róla. Ugyancsak Wosinsky és Csalog adatai alapján tudjuk, hogy a katonai tábor építkezéseihez budai mészkövet is felhasználtak. Itt nyilvánvalóan a dunai szállítási útvonal jön szóba, hiszen a tábor mellett folyó Báta minden bizonnyal hajózható volt, és a Duna fő medre is keletebbre folyt.A Bátán így egy nagyon jelentős híd kellett, hogy átíveljen, ennek nyomai szintén sejthetők Őcsény határában.
Feltételezések szerint egy római őrtorony a Duna partján is állt, Bárányfoktól északra, vagy valahol a mai keselyűsí út környékén. Ennek az őrtoronynak a helyét egyenlőre még nem sikerült megtalálni. Létére abból következtethetünk, hogy Alisca területéről egy északi irányba menő út nyomait is sikerült megtalálni. Ezek mellett több kisebb római lelet is előkerült, de ezek főként a Szekszárdi-dombság felé eső magasabb területeken.

2011. február 13., vasárnap

Hosszú út a Fekete-erdőig

Szokásos hajnali indulás, de a szükséges engedélyek beszerzése után ma nagy
útra indultam, a Kis-Gemenci erdőbe és a Fekete-erdőbe a Duna partján.
(Ezúton is köszönöm Csontos Péter úr segítségét.)

A Vonal-út nyílegyenes folytatása a keselyűsi útnak. Nehéz rajta a haladás,
és gemenci viszonylatban kifejezetten unalmas felvezető út. A 20.század
elején hozták létre, amikor az érsekség áttért az intenzív erdőgazdálkodásra.

A Bezerédi-sík sokkal vizesebb, mint tavaly ilyenkor, amikor Györggyel
errefelé jártunk.

A Forgó-tó északi vége. Tavaly három listás fát mértünk itt Györggyel.
A két listás fűz most vízben áll.


A Duna parti szebbik tölgy

Gyökérgubanc a Duna parton

A lépcsősor végéről hiányzik már a halászház a Duna parton. Mindenfelé kócos
füzek, kacérkodva a listás méretekkel

Gyökerek megint

A Grébec-Duna északi becsatlakozása. Normál években itt nem áll víz.
Ennek a Duna-ágnak az  északi vége ma már nincs kapcsolatban a Dunával.

A grébeci töltés másik oldalán érdekesen zöldes a víz

Utam legszebb része ez volt. Hatalmas nyárfák álltak erre.

A legnagyobb fa a Kis-Gemenci erdőben ez a 698 cm-es nyárfa volt.

A másik listás fa ez a 648cm-es kettős törzsű volt. Még további kilenc fát
mértem meg, amik 540-nél nagyobbak voltak, de nem érték el a listás méretet

A Duna part közelében a ruganyok mögött sok homokzátony van.

A Fekete-erdőben ráakadtam az 1824-28-ben "végleges megoldásnak"
gondolt Duna-töltésre. Aztán az 1893-1898 közt átvágták a sükkösdi kanyart
és ez a töltés hirtelen a Duna másik oldalára került, úgyhogy már semmit
nem véd. 

Szép tölgy a Fekete-erdei egykori erdészház közelében. Az erdészház helyén
 korábban révház volt. Ma csak a tájidegen fa és némi törmelék utal arra,
hogy mi állt itt egykor.

Az egykori uszályrakodó magas partja. Még mindig erősen pusztul. Semmi
nem utal arra, hogy folyna itt még uszályrakodás

A Kis-Gemenci Sulymos-tó. A környék némi csalódást okozott nekem,
sok volt a telepített erdő

Hazafelé más utakat terveztem, de megint a víz állta utamat.
Közben felengedett a fagy, igazi sárdagasztás  volt a Vonal-út.  23 km, öt
óra alatt, nagyon elfáradtam.

2011. február 12., szombat

Történelmi tájakon, Alisca és Oltovány

Ma reggel történelmi tájakra indultam. Őcsény határában fellehető emlékeket
kerestem fel, a középkori Oltovány kis várának maradványait, és az Alisca felé
vezető római hadiút nyomait.  A római útról Wosinsky is megemlékezik. Az
út magas töltésének a nyomait Ördögvetésnek nevezték a sárköziek, a
1850 körüli kataszteri térkép is említi még. A római időben a limes elkerülte
a Sárköz mocsarait, és a Szekszárdi-dombság peremén húzódott. Messze
bent a mocsár közepén épült fel Alisca katonai tábora, amely felé hosszú
töltést építettek  a rómaiak. A római út azonosítását az M6-os építkezései
és az őcsényi bekötőút szélesítésekor is elvégezték a régészek.

Böhm térképén jól látszik, hogy a Báta vize a 18.század óta ugyanúgy
kanyarog, mint ma. Az  biztos, hogy Oltovány a Báta mellé települt, minden
bizonnyal Alisca építésének idején a Báta is nagyjából a mai medrét követhette
 Alisca  arra a sárközi szóval göröndnek nevezett árvízmentes hátságra épült,
amelyen Decs és Őcsény is található. Böhm térképén az is látszik, hogy a
18.században csak a hátság területén voltak szántóföldek, így Alisca területén is.
 Aliscából tehát nem sok maradhatott, a területén valószínűleg a
 középkorban is már szántók voltak. Böhm térképén látjuk az Öreg Oltovány
elnevezést is. 

A Báta melletti keskeny galériaerdő, amelynek sűrűjében Oltovány
 maradványai rejtekeznek.

Az oltoványi halom. A kép előterében egy kis, világosabb színű hátság
 is látható, ez a római töltés maradványa. A töltés többször keresztezte a Bátát
egyik ilyen helyen jelentős téglatörmelékeket is találtam.

A  várárok. A kis várat egy kettős töltés védte, amelynek árkaiba
a Báta vizét is bevezették. A vár alaprajza és rekonstrukciós ábrázolása itt
megtalálható. A mellette elterülő Györke nevű falu történeti forrásaiból
 itt olvashattunk. A szomszédos falu neve alapján sokan a kis várat is
Györkének nevezik, az egyetlen középkori forrás is ezen a néven említi.

Római téglamaradványok(?). Tömörebb, nagyobb, mint a maiak. Alisca romjait a
középkor során számos építkezéshez hordhatták. Sok római téglát találtak a
szekszárdi apátság romjai közt, de vár feltárása során is. 1988-92 közt Miklós
 Zsuzsa ásatásai révén tisztázta, hogy a váracska a 14.század során keletkezett
 és a 16.század elején pusztult el.Leletei ma Wosinsky Mór Megyei
Múzeumban tekinthetők meg.

Közel a Gemenc, a blogom és György honlapjának rendszeres olvasóit nem
lepi meg, hogy a piros fazék itt is feltűnik. :-)

A Báta partján. Dendromán indíttatásból, a ma hivatalosan Szekszárd-Bátai
főcsatornának  nevezett, erősen eutrofizálódott folyócska partját is végigjártam
egy hosszabb szakaszon. Néhány öreg, de nem méretes fűz érdemes említésre.

Egy megriadt őz.

2011. február 6., vasárnap

A szebényi molyhos tölgy

A tölgy a temetődombról

A Zengő a szebényi dombokról. Hála az M6-os "alpesi szakaszának" csak
egy ugrás lett a kis baranya falu Szekszárdtól.

Hazánk legnagyobb molyhos tölgye. Viszonylag jó állapotban van még.
Persze egy-két nagyobb ág már letört, száraz ágvégeg is akadnak szép számmal,
a kéreg is hull egy-két helyen, egy kisebb - betonnal kitömött-odva is van.

Tipikus sváb kereszt a tölgy közelében. Ez is kapott egy japán akácot,
ami a falu illusztris  fája lett, ilyenek  van a szentháromság mellett és a
a temetőbe vezető út mentén is.

Egy löszmélyút oldalában áll. Figyelembe véve azt, hogy a molyhos tölgy
milyen lassan fejlődik, és hogy normál esetben milyen csenevész kis
fa marad egész életében, elképzelhető hogy ez a legidősebb fánk.

György régen mérte meg, még 2002-ben. Akkor 632 cm volt. Elég
körültekintő mérésekkel most 642 cm-et mértem, ami a fajt és a korát figyelembe
véve alig hihető gyarapodás.

A falu felől jövet így pillantja meg az ember

A szemközti domboldalon tölgyek közt áll a Kálvária-kápolna.

Szűzforrás

2011. február 5., szombat

Adony

A fővárosból hazafelé a  listavezető nyárfához szándékoztam kiugrani.
Az Adony melletti Duna szigetre vezető töltést azonban három marcona
kutya vigyázta.  Így aztán az alacsonyan szétágazó hármas fát nem láthattam.
Itt további képek vannak a fa megtalálójától, Baranyai Lászlótól

A kudarc után a falu (bocsánat, kisváros!) előtti Duna-ág partján néztem
szét röviden

Szép, ötméteres nyárfákból akad itt néhány

A bajmóci hárs (Szlovákia)

A bajmóci híres hársfa 2006-ban. Állítólag Mátyás király is láthatta, és
kerülete 12m. 

Törzsének részlete