2022. május 14., szombat

Bíboros kosborok inváziója a Sötétvölgyben, avagy kis matematika az erdő közepén

Tulajdonképpen ilyenkor a Sötétvölgyben átlag három orchideafajt "illik"legalább látni: Bíboros kosbort, fehér madársisakot és madárfészek békakontyot. Ebből most csak az első jött be, ilyen szempontból kifejezetten negatív volt rövid, mintegy 70 perces portyám a Sötétvölgyben. 

Ezt a gyöngyvirágot pedig azért fotóztam le, mert ennek helyén évekkel ezelőtt kétlevelű sarkvirágot találtam. A sarkvirág kicsit később jön, de egyelőre semmi jelét nem láttam az utóbbi időkben elmaradozó növénynek. 

Egy rét a Sötétvölgyben. Nagyon csábító lenne egy ilyen réten gyönyörködni a kosborokban, de a kosborokat szerencsére nem ilyen helyen találjuk. Így legalább védve vannak. Pécsi természetbarátok rendszeresen beszámolnak arról, hogy  a nagy forgalmú turista helyek közelében a kretének kiássák, letépik ezeket a védett növényeket. Letépve nagyon hamar elszáradnak, átültetni meg nem lehet őket, mert csak ott teremnek, ahol megfelelő talajlakó gombákkal szimbiózisban élhetnek. A kiskertekben ez nem adott. 

Úgyhogy az erdő sűrűjébe kell bemenni. A Sötétvölgyben van egy ismert hely, ahol rendszeresen nő. Itt a sűrűben egy elfekvő példányt fotóztam. A bíboros ugyanis igen magasra nőhet, akár 50-60 cm is lehet, és hajlamos az elfekvésre is.  

Kellemes meglepetésre azonban nem csak az eddig ismert helyen kerültek elő, hanem véletlenszerű bolyongásaim közben még négy  másik helyen is utamba került néhány példány, az ismert helytől távolabb is. 

Borzvár maradványai. 

Tipikus. 

Kicsit közelebbről. 

Élőhelyfotó. 

Termetes borostyán fut fel a cserre. Tavaly nagy szenzáció volt, hogy több mint 100 év után Schurk László és Dombi Imre természetvédelmi őrök ismét megtalálták a majomkosbort, amit  csak Villányból és a Mecsekből ismerünk.  Titkon reménykedtem én is ebben az újrafelfedezésben,  de be kell látni, hogy ennek igen kis valószínűsége volt. Végezzünk egy egyszerű geometrikus valószínűségi számítást! . A 70 perc alatt mintegy 4,5 km-et tettem meg, többször leállva fotózni. A sűrű erdőben mintegy 10m-es sávot látok be, optimista felfogásban, azaz 45.000 m2-t tudtam bepásztázni, A Sötétvölgy teljes területe mintegy 500 ha, azaz 5millió m2. Így a keresett valószínűség ennek a kettőnek a hányadosa, azaz 0,009. Szemléletesen,  több mint 18-szor nagyobb valószínűsége van annak, hogy egy kockával hatost dobok, minthogy egyetlen kis rövid sétán megtalálom a Sötétvölgyi majomkosborokat, ha egyáltalán az idén előjöttek.