2015. március 18., szerda

Báta 2: A környezet

Hosszú évszázadokig Báta fekvésének köszönhette fontosságát. Bátánál találkozott a középkorban még Fehérvárig  hajózható Sárvíz és a  Duna. A magas löszfal beszorította a Dunát, így itt volt az egyik legfontosabb rév is a középkorban. A magas part lába pedig árvízmentes volt. Az Erdély felől érkező sószállító út is itt érte el a Dunántúlt, és a sót  innen terítették az ország többi része felé. Ma úgy mondanánk, hogy Báta közlekedési és logisztikai központ volt, amit a löszös dombok szőlőtermesztése, és a dunai halászat egészített ki. Ehhez járult még a szakrális szerepe a Szent Vér búcsú révén, aminek központja a Szt. László alapította bencés apátság volt. 

A löszfal ma sok gondot  okoz

A kertek végében helyenként szürke gémek tanyáznak

Lassan tavaszodik

Kilátás a Gemenc felé. A képen két új tető, a református templomé és a volt református iskoláé, ami most a Fekete Gólya Múzeum.  Nemrégiben egy pályázat keretében Holt-Duna medrét kiszélesítették, hogy vize felfrissülhessen. Most csatorna jelleget mutat, de tényleg sokkal szélesebb, mint korábban. 

Az egykori Sárvíz ma a Szekszárd-Bátai-főcsatorna és a Holt-Duna találkozása

A Csont-hegy meredek domboldala virágzó sombokrokkal és a Kálvária-kápolnával

Tipikus

Báta 1.: A szivattyútelep

Bátai hétvégénk számomra első számú látnivalója a szivattyútelep volt. 
1873-ban megépült a volt Sárvíz medrében folydogáló belvízvédelmi főcsatorna zsilipje az új töltésbe ágyazódva. Hamarosan azonban kiderült, hogy csak gravitációsan nem biztosítható a belvíz levezetése, ezért 1896-97-ben szivattyútelep épült a zsiliphez. A budapesti Röck gyár szállította gőzgépeket, a Schlick a szivattyúkat. A szivattyúk 4,5 m3 vizet tudtak másodpercenként átnyomni a töltés alatt.

1943-ra a gőzgépek rossz műszaki állapotba kerültek, mert rengeteg dolguk akadt. Lecserélésükre több alternatíva közül a faszéngáz-generátoros Otto-motorok mellett döntöttek, talán azért is mert, a fa a háborús körülmények közt is mindenkor rendelkezésre állt a Gemenc szomszédságában. Ez mindenképpen műszakilag ritka és egyedi megoldás volt, hiszen ebben a korban már szinte csak dízel vagy villanymotorokat gyártottak szivattyúk hajtására. A Láng gépgyár ennek ellenére elkészítette  ezeket a képen is látható faszéngázosító készülékeket, amik  a szivattyútelep egyik helyiségét betöltik. Ma ez az egyetlen egy ilyen működőképes rendszer van a világon. 

A szivattyúház

Felirat

Még 2000-ben is működtek, és ma is működőképesek lennének.

A szívócsövek.

A gépészmester szolgálati lakása volt ez egykoron. Már többször adóztam nagy tisztelettel a monarchia korának műszaki megoldásai iránt, és némi fájdalmas nosztalgia van bennem aziránt, hogy ekkoriban egyes területeken  (villamosítás, vasútépítés stb.) tényleg a világ élvonalába tartozott a Monarchia. Arról nem is beszélve, hogy 1913-ra értünk legközelebb az európai élvonalhoz.

2015. március 14., szombat

Az Imsósi-erdőben

Tegnap Pakson akadt dolgom, volt egy kis időm, kiugrottam az Imsósi-erdőbe. Itt sokkal szebbek  a csillagvirágok, mint a Szekszárdi-dombságban

Nem csak szebbek, nagyobbak is...

... és sokkal több van belőle.

Az erdő történelmileg is jelentős.  Rákóczi-szabadságharc idején még Dunán-inneni terület volt, egészen  1841-ig, amikor átvágták az itteni jégdugós kanyart. Bottyán János itt építette ki 1705-ben a Dunántúlra vezető hídfőállását. A hajóhidat  egy gigantikus földsáncrendszerrel védte a Dunán-inneni  oldalról. Ez van ma az erdő területén, meg egy Bottyán-emlékmű. Először arra gondoltam, hogy ez az emlékmű van a képen, de nem, a Bottyán-emlékmű csak egy kopjafa, amire végül is az ide-oda mutogató útjelző táblák közt nem találtam rá. Ez olyan mint ha egy szovjet emlékmű romja lenne. Mindenesetre furcsa itt az erdőben. 
Majdnem jól tippeltem, tanácsköztársasági volt.A fehérterror idején itt végeztek ki néhány kommunistát.

Nagyon sok a hóvirág is.

Sok a telepített nyárfás, de nagyon jó állapotú erdők is vannak errefelé, lábon elpusztuló tölgyekkel.

Az sem lepett volna meg, ha fekete gólya, vagy rétisas fészekre akadok, de ilyen nem történt szerencsére.

És persze mindenfelé sáncok. Az ember itt megérti, hogy a kurucok nem banditák voltak, ahogy a Habsburg-ház igyekezett beállítani őket Európának, hanem magas szinten szervezett államrend, amelyik ilyen gigantikus építkezéseket is folytatott. Az imsósi sáncok  csak egy részletét képezték a Duna melletti sáncrendszernek. A Duna mentén a rómaiak óta nem építettek ekkora védműveket. Részletek itt.

Bottyán új életet lehelt a már évszázadok óta romként álló, és a Duna által jócskán alámosott Lussonium római erődjének a romjai közé, nem kis bosszúságot okozva napjaink régészeinek. Itt  volt a dunántúli hídfőállás.

A sáncok és a hajóhíd elhelyezkedése . Forrás: geocaching.hu Nem sokáig állt itt az erőd. Az 1705-ös árvíz nagyrészt megsemmisítette.
Dunakömlőd meredek löszfalát is megművelik helyenként.A vidékről érdemes megnézni a Dunai Szigetek három bejegyzését is

2015. március 9., hétfő

Szokásos dolgok a kora tavaszi Almási-erdőben

Nyílnak a csillagvirágok. Ezen a héten sokkal jobb idő volt, mint azt a meteorológia előzetesen jelezte.

Tényleg

A leglátványosabbak mégiscsak az illatos hunyorok ilyentájt

Az itt lakó hollópár kikerülhetetlen fészke

A rétek felett egerészölyvek szitálnak

2015. március 7., szombat

Újabb keselyűsi meglepetés

Tömeges a hóvirág egy keselyűsi erdőrészben. Korábban nem ismertem erről ezt a helyett, de más tapasztalt természetfotósok sem.

A tömeges "kitermelés" miatt 2005-től védett. Eszmei értéke ma már 10.000 Ft.

A Keselyűsi-Dunában jócskán van víz, pedig a Duna csak átlagos, de belvízhelyzet nem.

Állománysűrűség 1.

Állománysűrűség 2. 

A Sáros felett két rétisas.

Hát ez egy eléggé közhelyes kép

A Holt-Sión gémek

Szekszárdi-dombság legszebb részén

Igazság szerint még neve sincs annak a Széptölgyes fölé vagy 150 m-rel magasodó dombnak, amit a szomszédos borókással együtt már többször nyilvánítottam a Szekszárdi-dombság legszebb részének. 

Tavaly február végén itt már héricsek nyíltak, most még csak a hunyoroknak van a szezonja.Új útvonalon közelítettem meg a terepet. Gyors út volt, de nem kielégítő. Úgy látszik nincs ide olyan út, ami barátságos lenne. 

Fantasztikus madarak köröztek. Ez egy holló...


...de ez csak kísérője a madarak királyának, a rétisasnak.

A madarak királya a 6-os felé veszi az írányt. Csak 247m magas a domb, de meredek. A rétisas  alattam húz el.

A széptölgyesi halastavak.

A Mecsek

Visszafelé a szántóföldek közé beékelődött kis zárványerdő kellemes meglepetést hoz. Nem az ezen a vidéken oly gyakori akácos, hanem gyertyános-cseres tölgyes, egy-két szép öreg gyertyánnal.

Itt még egy


2015. március 1., vasárnap

Kora tavaszi zsongás a Szekszárdi-dombságban

A Gurovicai-erdőben visszatért már fészkéhez a hollópár. Ahogy elhaladtam a fészkük mellett, a szokásos elterelő körözésékbe kezdtek. Lőttem rájuk egy sorozatot, ez elég jól sikerült. 

A hunyorokat a földrajzi vikarizmus  iskolapéldájának tartják. Ez ma már nincs így, mint ahogy a február-márciusi virágzás is a múlté. A Szekszárdi-dombságban de már a Mecsekben is együtt él a kisvirágú- és az illatos hunyor is, és igaz, hogy február-márciusban tömegesek, de az egész tél folyamán található nyíló példány belőlük. 

Illatos hunyor

A Sötétvölgyben nyílik már a májvirág.

A szúrós csodabogyó termése

Májvirág

Ritka kőzetre akadni a Szekszárdi-dombságban

A Fekete-kútnál lévő szurdok azonban átvágta a löszös rétegeket, és a pannon rétegekig hatolva feltárta a Pannon-tenger üledékes kőzeteinek vékony rétegét. 

Ebből lesz a csillagvirág. A blogarchívumnak hála, rekonstruálható a tavasz története az elmúlt öt évben: Most kb. két héttel vagyunk elmaradva a tavalyi évhez képest, és a jövő héten ebből nem sokat  hozunk be, ha hinni lehet az előrejelzéseknek. Az is igaz, hogy a tavalyi év rekordenyhe volt nálunk. 2013-ban ilyenkor már a bogláros szellőrózsa is nyílt, de utána még kétszer jött kiadós havazás, a legutolsó március 28-án. 2012-ben nagyjából hasonlóan álltunk, mint most, de aztán a nagyon meleg március felpörgetett mindent. 2011-ben pedig még a mostanihoz is két hét lemaradásunk volt. 2010-ben úgy álltunk ilyenkor, mint most.