A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mecsek: Vékény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mecsek: Vékény. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 26., szombat

A Zsidó-pokolban

A Zsidó-pokol az egyik legérdekesebb földrajzi név a Mecsekben. Ez egy szurdokvölgy neve Vékény határában. Ennek bejáratát látjuk a fenti képen. Kisebb, de lényegében eredménytelen nyomozást végeztem a név eredetét illetően. Az 1865-ös kataszteri térképen ezt a vidéket Csöpögőnek nevezik, de a név a Zsidó pokollal párhuzamos völgyre is vonatkozik, amit  a térképek Csepegő-ároknak neveznek ma is. Ennek a völgynek a nevéről  hallgatnak a térképek. Baranya megye földrajzi nevei (BMFN) 1982-es kötete sem ismeri, akárcsak a túlnyomó részt erre épülő Magyar Digitális Helynévtár.   Vékény határában két szurdokra vonatkoztatható nevet  említ csak a BMFN, a Csöpögő-árkot, és a Mocsila-gödröt. A mellékelt -nem túl informatív- térkép alapján azonban úgy tűnik, hogy a Mocsila-gödör a Csöpögő-árok felső vége, nem a vele párhuzamos völgy. A Zsidó-pokol elnevezés azonban előfordul néhány természettudományos közleményben, például itt egy rovarásznál. (Valószínűleg innen veszi át egy Szél Győző nevével is jegyzett másik tanulmány, ahol UTM kódját is közlik (BS92)). Az ilyen jellegű közlemények közül  legkorábbi amit találtam egy 1987-es botanikai közlemény. Az elnevezés megismertetése érdekében a legtöbbet maguk a vékényiek tettek. Szerepeltetik a falu honlapján, mint a lovastúra útvonal 31-es számú állomáshelyét, és főként a kitáblázással népszerűsítették.  Nyilvánvalóan az elnevezésnél számolnunk kell egyfajta antiszemitizmus-érzékenységgel is. Ezért például a Geocaching Egyesület letiltotta a név használatát, ami azért földrajzi neveknél szokatlan.(Bár magam sem értem, miért kellett a rövidített nevet GOJ-nak választani. Update: Később az elnökség -nagyon helyesen- a GOJ nevet is letiltotta. )A pokol a földrajzi nevek elő- vagy utótagjában sem fordul elő gyakran. Természetesen kézenfekvő, hogy barlangok is ilyen nevet kapnak, mint pl. a Kapolcs közeli Pokol-lik bazaltbarlangja.  Itt is talán a mély szurdokvölgy adta névbe a poklot. De mitől lett Zsidó-pokol?  A Zsidó-pokol azonban nem áll egymagában a furcsa vékényi nevek sorában. A Németdöglés nevű völgyről már 1857-ből vannak adatok, ma is minden térkép feltünteti, nemrég én is jártam benne. Nevének eredetéről két elképzelést is olvastam. Egy régi Mecsek útikönyv szerint itt a kurucok tőrbe csaltak egy labanc csapatot. Egy másik forrás így ír: "Elnevezése onnan ered, hogy a német telepesek rossz fu­­va­­rosok voltak és meg­­­­rakott sze­­­kereikkel gyak­­ran fel­bo­rul­­tak itt." Ennek annyi alapja van, hogy Vékény valóban egy magyar sziget volt a környékbeli sváb és vegyes lakosságú falvak tengerében. Szerintem ez az utóbbi névadás a valószínűbb.

Mielőtt még a igazából a völgybe értem volna, két szép bükk tűnt fel.

Az első 414cm-es volt, a másik 397cm-es.

A 397cm-es nem biztos, hogy odaér a listára.

Aztán irány a pokol.

Elhatároztam, hogy a pokol legalján megyek végig.

Mostanában rákaptam ezekre a szurdokvölgyekre.

A pokol partján már kétszer jártam, legutóbb 2014 nyarán népes társaságban, de már akkor elhatároztam, hogy ide még  visszatérek.

A pokolban most nem volt sok víz, ami egyszerűbbé tette a járást, de kisebbé a vízesések és csorgók élményét.

A védett gímpáfrány borítja itt is a sziklákat.

Helyenként szinte hegymászásszerűen lehetett csak haladni.

Több lépcsőben vagy 50m szintkülönbséget kell rövid távon leküzdeni.

Kár, hogy most ilyen vízszegény volt.

A pokol vége is egy kis vízesés.

Itt már szelídül a táj.

Zöld fagombák.

A Zsidó pokol felső végének ez a löszkút a félelmetes látnivalója.

A zubogók felülről.
Az már szinte természetes, hogy novemberben nyílik a hunyor a Mecsekben.

2014. július 6., vasárnap

Vékény: Csepegő-árok, Zsidó pokol

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt jártam a vékényi Csepegő-árokban és a Zsidó pokolban. Tavaly egyedül jártam végig az útvonalat, most családi túra lett belőle, mindjárt három család vágott neki Mecseknek. Mi és szegedi barátaink, kiknek ezt a mecseki utat ajánlottam. Úgy tűnt, a hely  kellemes meglepetést okozott még az olyan sokat látott természetbarátnak is, mint amilyen Pósfai György, aki a helyről így nyilatkozott: "Persze nem Grand Canyon meg ilyenek, de valahogy az élmény hasonló."

A tavalyi agresszív kuvasz helyett most egy kicsit szelídebb fekete kutya az indulásnál.

Tavaly óta a turistaút is megtisztult.

Az első vízesés. Ugyanez tavalyról. 

A megszentelt sziklák. Két "pogány" kőrakás mellett egy újab fogadalmi szobrocskával lett gazdagabb a szikla. Ugyanez tavalyról.

A Madonna fülkéjét megtisztítottuk a tavalyi pinty fészektől, hogy újra használhassák ezt a madarak. Mint Pósfai  Györgytől megtudtam az erdei pinty régi fészekbe nem költözik újra, minden évben újat csinál. 

Mintha csak aludna. (Jó, van egy kis hullamerevsége is, és persze nyitva a szeme.)

Fel a 2. vízesés falán. 

Egy-két tő farkasölő sisakvirágot itt is láttam, de nem annyit, mint a Sötét-völgyben.

A 3. vízesés az idén, és tavaly.

Ezt az erdei utat alaposan megtépázták a természeti erők

Valami kosborféle lehet, de még nem nyílt ki

Félelmetesen mély löszkút a Zsidó pokolban

Minden valószínűség szerint a Zsidó pokol a vékényi felső faluvégen kiérő mély szurdokvölgy neve.  

A falut átszelő Völgységi-patakban kisasszony szitakötők. Védett, hegyvidéki faj ez a romantikus nevű szitakötő.

2013. július 5., péntek

A vékényi Csepegő-árokban

A vékényi faluközpont a kereszttel és a haranglábbal. 
A Z+ turistaút több érdekes talányt tartalmaz. Az első geometriai jellegű: Mekkora a kuvasz  által befutható terület nagysága,  ha figyelembe vesszük azt is, hogy a láncot tartó drótkötél maga is elmozdulhat? Szerencsére ha jól választjuk meg az ívet, marad még 1,5-2m a kutya és köztünk. Itt rebegjünk hálát a geoládászok és a turisták életben tartójának, a helyi vállalkozónak. (Van egy másik kutyája is, az ketrecben volt.)
Frissítés: 2014-ből: A fehér kuvasz helyett egy  fekete, sokkal szelídebb kutya van már

A kutyás kaland után elgondolkodhatunk azon, hogy hány geoládász és turista járhat ezen az útvonalon, ami a kerítés és a mély völgyű patak mentén vezet a hatalmas és a kora reggel még a harmattól lucskos gazban. A geocaching oldalon megkapjuk a választ is, az idén eddig két geoládász járt erre, az út állapotát nézve turista se sokkal több.
Frissítés 2014-ből: Az út szépen nyírt már. 2016: geocacing hírek szerint újra botrányos.

Pedig a Csepegő-árok minden várakozásomat felülmúlóan nagy kaland lett. Megkockáztatom, hogy a Óbányai-völggyel összemérhető szépségű szurdokvölgy. Az indulásnál ez még nem látszik. Itt még kivehető a Z+ turistaút csapása is, amire  elég nehéz az elején rácsatlakozni.  A Z+ felfestését végzők lelkiismeretes munkát végeztek , de nehéz egy olyan jelzést követni, amihez nem tartozik út vagy kitaposott ösvény.
2014: Ez még most is helytálló, alig járnak erre

A Csepegő-forrás környéke. Itt van elrejtve a geoláda.

A kis vízesés most nem túl bővizű, jó tavaszon szebb látvány lehet.

Sziklák a csepegő-forrásnál.

A Z+ innen eltávolodik a szurdokvölgytől, de én inkább úgy döntöttem, a patakmederben haladok végig. A koponyás figyelmeztetés ellenére nem volt rossz döntés.

Így hamarosan a megszentelt sziklákhoz értem.

Másokat is megfogott a hely hangulata. A Szentcsalád.

Ez a korábbi, kis Mária szobor a sziklafalban

A Szűzanya szobra egy madárcsaláddal élt társbérletben

Újabb kis zubogó

A megszentelt sziklák

Amikor már arra gondoltam, hogy most már ellaposodik a völgy, újabb sziklafal magasodott elém

Csorgó. Némi kaland volt itt a feljutás.

Ezután a Z+ keresztezte az ellaposodó patakvölgyet, és én el is indultam rajta a domboldalban felfelé. Meglepve láttam, hogy a domboldalból az út visszavisz a völgybe. Ezért a vízeséséért. 

Béka a kristálytiszta vízben. 

Eredetileg Kárásznál akartam kiérni, de időzavarba kerültem, így toronyiránt, jelzetlen utakon, ösvényeken indultam vissza Vékénynek. Így jutottam be egy a Csepegő-árokkal párhuzamos szurdokvölgybe. Ennek is voltak látványos részei. 

Talányos útmutató tábla a vékényi faluvégen.