2019. szeptember 20., péntek

Egy óra csatangolás a Gemencben

Őszies színekbe fordul lassan  a Gemenc.

A Holt-Sió

A másik fele.

A víz.

Még egy órát sem tudtam csatangolni a szerencsésen előállt lyukasóráim alatt, hiszen csak 9-től térhet be az egyszerű természetjáró az erdőbe. Én pedig ezt eléggé betartom.

Hódvár?

A hódoknak intenzív nyomai vannak erre.

És ezt vajon hód vagy vidra műve?

Amit nem ad vissza a kép, az a szarvasbőgés.

Fok.

Fél óra múlva már fordulhattam is vissza. Nagy "ordibálás" és mozgás volt a sűrű füzesben, ahogy haladtam visszafelé.
 
Egy egész sorozatom van a fák sűrűjében felvillanó szarvas fenekekről, de egy kép is bőven elég ezekből.

Aztán végre egy tehén megállt, az urát várva, aki háremét terelte.
Az úr.

Aztán a sűrűben egy másik bika is feltűnt utánuk.

Sőt, még egy ordibáló bika is utánuk kajtatott. A sűrűben megállt, észrevett. Pár másodpercig farkasszemet néztünk.Tudtam, hogy a keskeny nyiladékon fog átfutni előttem. Feszültem vártam, de tudtam, hogy a kis kis bridge gépemmel nincs igazi esélyem az áttörés lefényképezésére.

Ennyi sikerült. Kicsit béna lett, mert nem középen van a szarvas. Egy kép után kb. 4 másodperc után tudja a következőt exponálni ez a kis vacak. Addiga már csak a fara látszik, vagy még az se.