Az idén kb. 170 bejegyzés lesz, tavaly 186 volt, minimális a visszaesés. Ennél sokkal jelentősebb a látogatottságbeli zuhanás. A tavalyi 45 ezerrel szemben az idén várhatóan 39 ezer körül alakul csak a látogatottságom. Ez is mutatja, hogy" elfáradt" ez a blog. Gyakorlatilag januártól folyamatos volt a nézettségi csökkenés, amit a nagy nyárfa körüli szenzáció átmenetileg elkendőzött, és ez szeptember-októberben az idén kiemelkedő látogatottságot hozott, de novembertől visszatért a régi trend.
A leglátogatottabb idei bejegyzés a már említett Móric-Dunai nyárfa hitelesítéséről szóló volt. Ez gyakorlatilag két hét alatt a nézettségi örökranglistám élére ugrott. Rengeteg Facebook megosztás született rá, és némileg önálló életbe is kezdett. Ezzel az oldalkeresési források közül a Facebook (persze messze lemaradva Google-kereső mögött) feljött a második helyre. Ez mutatja, hogy a Facebookon lehetne továbbterjedni, de nem hiszen hogy erre szükség lenne, hiszen nem érzem feladatomnak a mindenáron való nézettségnövelést. Aki akar, úgyis megtalál.
A második leglátogatottabb idei bejegyzés nagy meglepetésemére az "ollalológiai alapművem" lett.Ezt a már említett dunaszentgyörgyi legnagyobb fűz megtalálása követte. Az örökranglista második és harmadik helyét ezektől függetlenül még mindig a Gemenc történetéről írt két régi, 2010-es bejegyzésem követi.
Az idei év fontos eseménye volt a fényképezőgépem lecserélése. Július óta a korábbi olcsó kisgép helyett egy igényesebb Sony Hx 200V-t használok, aztán váratlanul szeptembertől egy komoly SONY A700-as is hosszabb időre hozzám került egy fotós barátom jóvoltából. Sokat vártam ettől a technikai megújulástól, de mindez hiábavaló, ha az ember nem tud lélekben és lehetőségekben megújulni. Márpedig ez a helyzet.
Novemberben ért kellemes meglepetésemre az a hír, hogy a Gemenc Zrt.-nek "szándékai vannak" velem, aminek jóvoltából megszületett az a kis mű, aminek borítóját ide bemásolom.
A Gemenc Zrt. jóvoltából tehát megjelent életem első (és minden bizonnyal utolsó) fotóalbuma. Köszönet nekik, különösen Csontos Péternek, aki művem megjelenése körül sokat serénykedett. De egészen más szempontból köszönet illeti Pósfai Györgyöt is, aki "megfertőzött" engem a dendrománia lélekemelő szépségével, ami nélkül ez a könyv nem jött volna létre.
Ez a kis album azt hiszem egyfajta lezárása és összegzése a szerény "életmű" egy részének.. A következő gemenci fejezeteket már mások fogják írni. Azok a lelkes, ifjú Gemenc-kutatók (Szombathelyi Gergely és felesége, valamint Tóth Gábor), akik sorra találják a nagyobbnál nagyobb fákat, és amiket én alig győzők "utánuk találni". Övék a jövő,és ez így van rendjén.
Boldog karácsonyt és újévet kívánok minden olvasómnak!
