Egy sör a balkonon, egy lány a levegőben

Blogom kis számú, de rendszeres olvasói bizonyára felismerik, hogy itt egy úgynevezett "hátas" van a képen, amit májas hurkára emlékeztető testalkatommal, én magam követek el egy víz alatti szikláról. Háttérben a Biokovo-hegység kopár ormai láthatók, amiből levonható az a következtetés, hogy ez az Adrián történik, valahol Omis és Makarska közt.Az idén semmit nem terveztünk a nyárra. Ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, már a sokadik olyan helyre jutok el, amiről előtte nem is álmodtam.

A Biokovo Horvátország második legmagasabb hegysége.

A felhők és a Nap játéka érdekes hatásokat eredményezett.

A legmagasabb csúcsán  TV torony van.  Ez a csúcs a Szent György  (Sveti Jure) nevét viseli. 1762m-es magasságával alig marad el a Dinara(1831m) mögött, ami Horvátország legmagasabb pontja.

Egy hegység nyúlványai meredeken zuhannak be a tengerbe. A booking.com-on szálláshelyünk büszkén hirdette, hogy csak 50m-re van a tengertől. Csak azt hallgatták el, hogy ez az 50m függőleges szintkülönbségként értelmezendő, aminek leküzdésére 250 lépcsőfokot kell megmászni.

A strandot hatalmas sziklák uralják, amit nem bántam.

Következzék hát a sör a balkonon, aminek rendszeres esti elfogyasztása más hangulatban történt, mint annak a bizonyos Kőbányainak a sósvertikei raktárban. Szemben a Brac-sziget.

Sörözgetés közben nem csak a Biokovo ormait fényképezgeti az ember, hanem a madarakat is. Sárgalábú sirály.

Dankasirályok.

Füsti fecske az alkonyatban. Itt még sok a fecske.

A part menti sziklagörgetegek úszó vízikalandokra csábítottak. Ezt a távoli sziklát elneveztük Szfinxnek.

A Szfinx kicsit közelebbről.

Lány a levegőben.

Lány és asszony a vízben.

A Szfinx a másik oldalról.

A leomló sziklafalak érdekes barlangot hoztak létre.

A barlang part felé eső része.

A sziklák növényzete a várakozásnak megfelelően,  szerény.

A víz alatti sokkal gazdagabb, de arról nem tudok fényképet csinálni.

Egy másik, kisebb barlang.

Végül valami cincérféle a napernyőn.

A Megyer-hegyi tengerszem

A Megyer-hegyi tengerszem a Zempléni-hegység egyik leghíresebb a látnivalója

A Nyírségből zempléni kerülővel mentünk hazafelé. Így a Bodrogközön is átmenetünk, ahol megálltunk a pácini reneszánsz kastélynál is.

Most csak a parkjáról irok. Torma Zoli itt valahol a sűrűben egy listás bükköt talált.

Én egy rövid kitérőt a másik irányba tettem. Itt is hatalmas, és egyre gondozatlanabb a kastélypark. Itt egy jókora mezei juhar. Vagy nem éri el a 300cm-t vagy valamilyen okból Torma Zoli nem járt erre. 

Egy meghasadt,  hatalmas hárs.

A család hölgyei átcsúsznak a két hegy közt, Sátoraljaújhely felett. Én tisztes távolból figyelem.

Aztán a Zemplén egyik leghíresebb látnivalójához, a Megyer-hegyi tengerszemhez megyünk.

Ez tulajdonképpen egy bányató.

Panorámaképe.

Itt a 15.századtól egészen 1907-ig bányásztak a riolittufát, mégpedig elég speciális célra: Malomköveket faragtag belőle.

Az alig 1 hektáros terület ma már természetvédelmi oltalom alatt áll. Miután felhagyták a bányát, a területet feltöltötte a talajvíz.

2011-ben egy internetes szavazáson az ország legszebb természeti látnivalójává választották.

Minden jel szerint hirtelen hagyták abba a kövek kibányászását.

A malomkő faragók a bánya melletti barlanglakásokban laktak.

 

A bányatavat Károlyfalva felől közelítettük meg, egy eléggé meredek 1,5 km-es kaptatón

Végül zempléni kalandjaink Sárospatakon zárultak. A vár felé tartva megálltunk az 500-as japánakác előtt is. 

Felső-Tisza-vidéki fák, parkok

Kezdjük rendhagyó fákkal. Az újabb  dendrokronológiai vizsgálatok szerint, több mit öt évszázada lehet, hogy máramarosi tölgyekből készült a híres nyírbátori stallum, aminek egyik fele a helyi múzeumban van, a másik a Nemzeti Múzeumban. Ez a nemrégiben elvégzett dendrokronólógia alaposan felrúgta mindazt, amit a művészettörténészek tudni véltek erről a nagyszerű alkotásról. (Bővebben majd a másik blogomban.)

Ma hazánkban egyetlen egy templom őrzi középkori fedélszékét, a nyírbátori volt Szent György, ma református templom. A dendrokronológia itt is elég jól bekavart. mert kiderült, hogy nem 1511-ban fejezték be templomot, hanem a 1514 és 1525 közt. Ezek is máramarosi tölgygerendák.

Máramarosi tölgygerendákból ácsolták a nyírségi harangtornyokat, így a legkorábbit, a nyírbátorit is, 1640 körül. A máramarosi fát a Szamoson úsztatták le, így is több mint 20km-t szekereken kellett megtennie Nyírbátorig.

Nyírbátor két híres templomát egy látványos "gótikus út" köti össze. Az út mellett csak egy nagyobbacska fa van, ez a zöld juhar. Kerülete két "családi öl", azaz 320 cm. Így sem fában szenvedi a legnagyobb hiányt, hanem életben. Se egy kávézó, se egy fagyizó se más nincs a sétaút mentén. 

A baktai kastély parkja nagy, és túlnyomó része még gondozatlan. Torma Zoli már járt itt, és két kőrist vett fel a listára.  A park gondozatlan részébe most nem volt szabad bemenni, mert a június 27.-ei nagy vihar hatalmas pusztításokat végzett itt is.

A nagyari Petőfi-fát nem a mostani  nagy vihar pusztította ki, hanem az idő, és egy 1992(?)-es villámcsapás. Szép. 630-as tölgy volt. Ma is megbecsült torzó. Lánglelkű költőnk Nagyarban írta a Tisza című versét, amíg a helyi földbirtokos Luby család vendégszeretetét élvezte.

Ez már a túristvándi platán. Szép nagy fa, de valószínűleg csak közelit a lista felé.

A híres malom tölgygerendákból épült.

Kicsit feljebb a Túron nagyszerű kikötő -és fürdőzőhelyek vannak.

Tavirózsák.

A malom gátja alatt kicsit feldúsul a növényzet.

Csapolás

A malom.

Pósfai György hívta fel a figyelmemet a Túristvándi és Kölcse közt elterülő Rókás-legelőre.

A hatalmas területű (126 ha) fás legelő talán a legszebb ebben a típusban. Másfélszer akkora, mint a Bogyiszló melletti Kasztói-legelő.

Eddig 13 fát adott a listára, de folyamatosan gyarapodnak és pusztulnak a nagy fák.

Egy részét még legeltetik, egy kisebb nyájat láttam egy  fa tövénél heverészni.

Ez a legnagyobb fa és a nyáj pont alatta heverészett. A tikkasztó napon  a juhászkutya is ezt tette, talán a juhász is, de őt nem láttam sehol. A dendromán 7 csapás egyikére, a kutyára gondolva a fát nem mertem nagyon megközelíteni.  (Nálam a dendromán 7 csapás egy ponton különbözik a Gyuriétól: (1.sár, 2.tűző nap, 3.csípő-szúró rovarok, 4. kerítések, 5.tüskés-csípős bozótosok, 6. vasvillás gazda, 7. őrző-védő kutyák) Öt éve volt 599, most már a 600-asok klubbjában kell, hogy legyen.

Az út északi oldalán már nem legeltetnek. Egy részén kaszáltak.

Idelátszanak a beregszászi aranygombos dombok.

Gólyák a kaszálás utáni réteken.

Lányom a vajai kastélypark egy odvas fájánál, egy japánakácnál. Itt vagy nem járt Torma Zoli, vagy nem éri el egyetlen egy fa sem a listás méretet.

Itt is van egy lista felé közelítő platán.

Itt is hatalmas pusztítást végzett a vihar. A frissen restaurált reneszánsz kastély tetőzetét is megbontotta.

A református templom tornyával egy nagy japánakác konkurál.

Jóval nagyobb, mint két "családi öl" (feleségemnek éppen csak a kézfejét lehet felfedezni), úgyhogy talán eléri a 400-as listahatárt.