Adriai tengernek syrenaia 5. : Az Isztria belseje és hazafalé

 

Masszív kőfalak Piemonteban.
 Az Isztriát is méltán nevezhetjük olyan történelmi vidéknek, ahol egykor egy magas kultúrájú nép élt, de spontán és/vagy erőszakos demográfiai változások hatására a vidék arculata átalakult, és mára romosodó városok és falvak halványuló visszfényként idézik fel az egykori gazdag múltat. Ilyen az általam ismert vidékek közül a Királyföld (az erdélyi szászok egykori vidéke) és egy kicsit ilyen a Schwäbische Türkei is, különösen az egykori evangélikus falvak. De tágabban nézve lassan ilyen az egész Mediterraneum európai része, a turizmus sújtotta vékony partszegélyt leszámítva, és ilyen az egész Balkán, és lassan de biztosan Kelet-Közép-Európa nagy része is, benne a Dél-Dunántúl határozottan. 

Montona (Motovun) a középkorban jelentős város volt, amely Velencei köztársaság határát jelentette az Isztria belsejében fekvő német-osztrák grófságokkal szemben.  Az 1980-as évek óta relatíve felkapott idegenforgalmi városnak számít.  Persze az 1980-as évekre ennek is jelentősen megcsappant a lakossága, de így is maradt még vagy 500-600 fő, ami mára kb. 300-ra csökkent. A megcsappanás fő oka persze itt is az isztriai-dalmát exodus volt.   A tengerpartról szervezett egynapos utak gyakori állomáshelye, ahol a tengerparti árszínvonalat elérő éttermeken szarvasgombás etetésen vesznek részt a vendégek. Mi egy helyi szarvasgombás sajtot kóstoltunk meg, finom volt. 

A hegygerincen hosszan elnyúló város főutcája. 

A város főtere.  Ritkaság, de ez egy  olaszról van elnevezve.  Ebből a városból származik  a reneszánsz kottanyomdász és zeneszerző, Andrea Antico, a tér névadója..  Ma már  jogilag rendezettnek tekinthető a maradék olasz helyzete. 

A városnak három jól elkülönülő része van. A felsővárosból most az külső városra látunk. 

Most az alsóvárosra. 

A feslőváros kapuja a városi loggia alól, az elmaradhatatlan velencei oroszlánnal. 

Az alsóváros felé vezető kaputorony belső oldalán. 

Város főterén a románkori harangtorony mellett a reneszánsz Szt. István templom áll.

Tervezőjeként még  a nagy Palladio neve is felmerült. 

A hosszan elnyúló ívesen meghajló hegygerinc végében a temető. Innen pillantunk a  felsővárosra. 

Grisignana (horvátul Grožnjan) mai helyzete a sorvadó isztriai városok megmentésére tett rendhagyó kísérletként fogható fel.  Az 1960-as évekre gyakorlatilag elnéptelenedett. Ekkor egy rajztanár (és szobrászművész) a szomszédos Buje városából gondolt egyet, és művésztelepet hozot létre az üresen álló házakban. Szervezőmunkájának eredményeként vagy harminc művész -nem egy a közeli Olaszországból- telepedett itt le. Ma a városkának mintegy 160 fő állandó lakosa, és vagy húsz-harminc galériája van. A városkát pezsgő kulturális élet jellemzi májustól októberig. Nyári iskolák, zenei táborok és fesztíválok (a leghíresebb a „Jazz is Back-BP" ) festészeti találkozók, kiállítások sora követi egymást.

Ez a Szt. Kozma és Damján oltárkép a városka előterében lévő kis kápolnában fogad. 

Kilátás a várostól a környező tájra. 

A városi loggia. Miután a városka ismét összeszedte magát, önálló településsé is nyilvánították, és a Balkán sajátos területszervezési egységeként "községi központtá" nyilvánították. A  ma mintegy 650 lakosú "Grožnjan község" az egyetlen olyan, ahol az olaszok többségben vannak a horvátokkal szemben. 

A loggia alatt. 

Kilátás Montona városára erős zoommal. 

Ugyanaz fordítva, így látszik Grisignana (a hegytetőn) Montona felől, párás időben. 

 A piemontei Kisboldogasszony-templom 1792-ben lett kész. Ma nincs túl jó állapotban. 

Piemonte (Završje) 39 lakosával szintén "Grožnjan községhez" tartozik. Nem volt olyan szerencsés mint Grisignana, és a létéért küzd. Még leginkább a gazdagabb észak-olasz tartományok pénzadományai tartják életben, de a horvát állam is elvégez annyit,  az isten háta mögé vezető hegyi utakat is nagyon jó karban tartja, valamint háromnyelvű idegenforgalmi táblákkal látja el a neves műemlékeket, felújította a közösségi házat, és támogatja az idegenforgalmi kitörési lehetőségeket. 

Tipikus. Érdemes azért azt is észre venni, hogy a romantikusan romosodó házak közt valaki egy kis teraszt is berendezett magának. 

Az egykori városka legmagasabb pontján a környék egykori hatalmas urainak a Contaniriaknak állt masszív palotája. 

Megannyi romantikus szeglet. 

A Rózsafüzér királynője-templom a 16. században épült. Amikor a 18. század végén a Velencei-köztársaság összeomlott, és itt is bizonytalanná vált az élet, a falu úgy döntött, hogy a templom kincsei közül néhányat (ezüst csillár és gyertyatartók, gótikus kehely) elad a Rothschild-gyűjteménynek, a templom felújításának finanszírozására. Ezeket ma a Louvre őrzi, gondolom valamelyik raktárban pihennek.    

Egykor ez volt a városka főutcája. Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt konszolidálódott itt az élet. Ehhez nagymértékben hozzájárult az, hogy a vidék egy keskeny nyomtávú vasutat kapott, ami Triesztet kötötte össze Parenzoval (Porec) és ezen a vidéken is végigkanyargott. A fasiszta Olaszország ezt a vasútvonalat 1935-ben bezáratta, a síneket is felszedette. Az egykori 120 km-es vasútvonalon ma kerékpárút húzódik végig, ez a híres Parenzana,  amit sokat a világ egyik legszebb mountain bike túraútvonalának tartanak a maga 11 viaduktjával,  számos alagútjával, gyönyörű tájaival, nem vészes emelkedőivel, és ilyen települések sokaságával is, mint amilyen ez. Ennek a falunak is ez a túraútvonal lehet az egyik kitörési pont.  

A Szt. Rókus kápolnában be lehet kukucskálni. Egykor szent, ma már profán. 

A kápolna kívülről.

Néhány új tető és egy felújított ház utal arra, hogy talán van még remény. A torony nem csak az optikai torzítás miatt ferde, van egy kis ferdesége eleve. 

A nagyszerű Montana is idelátszik. 

Az egykori városfalak és egy kapu. 

A Piemonte településnév ugyan azt jelenti, hogy "hegy lába", de Castagna  inkább van a hegy lábánál, így közelebb a főúthoz. Ennek is tudható be, hogy szinte "óriás" a hegytetőn lévő Piemontehoz képest, 49-en lakják.  Castagna (Kostanjica) nevének megfelelően a gesztenyékről volt híres. Nem láttam gesztenyést a közelében. 

Pinguente / Buzet  : A Szt. Vid temetőkápolna a város kornyéki hegyekkel.

A felsővár bejárata. 
Buzet ma is jelentős, 2,5 ezres település. A hegyen álló olaszos óváros mellett a síkon, modern házakban él a lakosság  túlnyomó része. 

A városka barokk ciszternáján az oroszlán utal arra, hogy ez is 1797-ig a a Velencei-köztársaság fennhatósága alá tartozott. Buzet az Isztria nyugati felén van már, itt már a középkor óta jelentős számban éltek horvátok is. Sőt Buzet azzal büszkélkedhet, hogy az Isztria első horvát polgármesterét is ez a város adta 1880 körül. 

Buzet óvárosa határozottan szecessziós jellegű, ami arra bizonyíték, hogy a Monarchia fellendülési időszakát is sikerült elkapnia.

Buzet környéke nagyszerű túrahelyeket is kínál. .  

Az óváros a hegyen. 

Como (Hum) városkapuja.
Como a " a világ legkisebb városa" branddel remélt sikert elérni, és ez a számítása be is jött, még ha az egész nem is igaz, két okból sem: 1. Csak ebben a bejegyzésben két nálánál is kisebb települést láttunk már, hiszen Comonak 50 körül van a lakosságszáma 2. Nincs is városi rangja, Buzethez csatolt külterület. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne festői, kis középkori hangulatú település, még akkor is, ha a temploma barokk. 

A főutca. Itt majdnem minden ház rendben van, de akad azért lakatlan bőven.

A városi loggia. 

A loggia kőasztalán két dolgot érdemes észre venni: 1. A bekarcolt malomjáték. Ez szinte minden isztriai loggiában megtalálható 2. Glagolita írás. Ez már nagyobb ritkaság, és arra utal, hogy már a középkor óta megatározó a horvátok jelenléte itt. Ez az írás ma is a horvát nemzeti öntudat, -a se a latin nyugat, se az ortodox kelet-  érzésének megtestesítője. Azon  elgondolkodtam, hogy vajon nem tréfálta-e meg valaki - egy még a glagolita írásnál is ősibb vizuális jellel - a feliratot, vagy a d és b betű egymásmellettisége ilyen formában csupán a véletlen műve? 

A főtér a loggiaval. Kis város, szerény loggia. Érdemes észre venni, hogy minden ablaktábla csukott. Sehol senki. 

Como kicsit távolabbról.

A rozzoi (roči) Szent Bertalan-templom gótikus szentélyének stílusa utal arra, hogy annak ellenére, hogy egykor olaszok lakta faluban járunk, az Isztria nyugati felén már az osztrák területek hatása is érződik, hiszen az Isztria belseje a 14. sz.-tól Habsburg terület volt már.  

Rozzo (Roč) központjában egymás mellett sorakozik a Szt. Bertalan-templom és a Szt. Antal kápolna. Roč ma 160 lakosával szinte már óriás falu a környék települései közt. 

A Szt. Antal kápolna 13. századi felszentelési keresztjén a glagolita írásjelek. Rozzo alapvetően olasz lakossága ellenére már a kora középkorban is jelentős horvát kulturális központ volt. A Rozzoból származik az első glagolita pergamen is a 13. századból, sőt az első ősnyomtatvány is. Nem véletlen tehát, hogy Como és Rozzo a horvátok számára  egyfajta nemzeti kegyhely, szerény turista forgalommal. 

A rozzoi Szt. Kristóf-kápolna falain található 14. sz.-i  apostolfreskók is osztrák hatást tükröznek.   

Pazin (olaszul: Pisino, németül: Mitterburg) a hatalmas víznyelő partján, az Isztria közepén. Sajnos igazán csak májustól indul be itt a turista élet, addig le se lehet menni a víznyelő aljára, a barlangja sem látogatható. A Rapicino-kastély romjai (ezt a Wermacht bombázta szét)   és az épen maradt vár utal arra, hogy ennek is sűrű történelme volt.  

Ez a vár volt a Habsburgok helyi székelye. A város lakosság alapvetően olasz volt, de a 12. században egy önálló grófság lett,  soha nem tartozott Velencéhez. Ezt a kis grófságot kebelezték be a 14. században a Habsburgok, és innen egyenes út vezetett az Osztrák-Magyar Monarchiáig.

A vár felett látjuk a közeli Szt. Miklós -templom különálló harangtornyát. 
A városnak ma nincs különösebb történelmi hangulata, aminek egyik oka az hogy 1943-ban a Wehrmacht úgy vélte, hogy partizánfészekkel van dolguk,  ezért a város szétbombázták, lakosai közül pedig  sok horvátot  kivégeztek.  

A pazini Szt.Miklós templom falában lévő három sírkő a helyi tekintélyes Rapicio családhoz köthető. A családból több püspök és prépost is kikerült. 

A Szt. Miklós templom szentélye megmaradt gótikusnak. Ezt teljes egészében 15. század végi dél-tiroli stílusú freskók borítják. Sajnos a templomba nem jutottunk be, csak az üvegajtón keresztül fókuszáltam a szentélyre. A kép minőségé ennek megfelelő. 

A helyi parkoló őre igen praktikus pihenőhelyet talált magának, egy hatalmas keleti ostorfa odvában.  

Beram ( olaszul: Vermo , németül: Burgerdorf ) egy kis falu Pazin mellett. A freskóiról híres. 

A templom a falutól  2 km-re a dombok közt van, egyszerű kis isztriai templomocska. 

A freskókat 1474-ben Vincentius de Castua  festette. Castua a mai Kastav. Nem rég mi is járunk Kastavban, ami Pazin környékéhez hasonlóan már a középkorban Habsburg terület volt. Figyelemre méltó  a 17. századi festett famennyezet is. 

A déli falon Jézus életéből vett jelenetek vannak. 

Az északi oldalon van a leghíresebb együttes, a Haláltánc. Mi a templomba nem jutottunk be, az eddigi fényképek az ablakokon keresztül készültek. A Haláltánc jeleneteit pedig másolatban láttuk a Brijuni-szigetek egy templomában. A haláltánc jelenetek tematikája egyszerű, itt a csontvázként megjelenített halál egy királynőt, királyt püspököt, bíborost visz dalolva,  muzsikálva a halálba. Ők az előkelők. 

Itt egy kereskedő is csatlakozik a menethez, jönnek az egyszerű emberek. Mindenki megy a levesbe. 

Csalódások sora az Isztria egyik, még ma is működő kolostoránál folytatódik. Sveti Petar u Šumi (olaszul: San Pietro in Selve, magyarul az Erdei Szent Péter ) kolostorba sem jutunk be. 

Pedig ennek magyar vonatkozásai is vannak. A trónjától megosztott Salamon király egy darabig itt élt a bencések oltalmát felhasználva. Másrészt miután a 15. század végén a bencések elhagyták III. Frigyes császár a magyar alapítású pálosoknak adta, és akkoriban a rend központja még Budaszentlörincen volt. Ma is működő pálos kolostor. 

Már hazafelé  tartva nézzük meg a híres Vela Draga szurdoknál, ahol a tanösvény járjuk végig. A szurdok panorámaképe az Ucka-hegységgel. 

Boljun (olaszul: Bogliuno) városa a várral a kép előterében, feljebb Paz tornyai látszanak ide. 

A szurdok 100m-es sziklatornyairól híres. 1. 

2.

3.

Itt április elején javában tart a kosborszezon. Ez agárkosbor. 

Egy évtizedek óta bezárt vasútvonal is keresztezi a szurdokot. Annak idején az NSZK-s Winnetou-filmek egyik helyszíneként itt építették fel a vadnyugati vasútállomást. 

Pókbangó is akad. 

Aztán ezen az autópályán robogunk hazafelé. Ha nincs dugó az autópályán innen egy Szombathely-Nyiregyháza útvonalnyi idő alatt hazaérünk. Áprilisban van erre esély.  

Hogy nehogy már Frangepán-vár nélkül hagyjuk el Horvátországot, útközben megállunk Novigrád váránál.  A Dobra folyó barokk hídja felett látjuk a várat. 

A Dobra-folyó 

A vár arról híresült el, hogy Frangepán Ferenc Kristóf itt tartotta megbeszéléseit főként Zrínyi Péterrel és más horvát és magyar főurakkal a Wesselényi-féle összeesküvés keretében. Ferenc kivégzése után a várat  és minden birtokot elkoboztak a családtól, a Frangepánok lekerültek a történelem színpadáról. 

Szabadon látogatható.

Egy  szép kőkeretes kapu.

A vár kilátóvá alakított tornyából nézünk széjjel. 

A hegyvidék. A kiemelkedő csúcs a távolban  híres Klek (1182m) sziklás csúcsa.

A Medvednica-hegység Zágráb felett. Április elején még hófoltok vannak rajta, annak ellenére, hogy csak 15 m-rel magasabb a Mátránál. Az A6-os autópálya mentén  sok helyütt nagyobb hófoltok mentén haladtunk el oda és vissza is. 

A Dobra folyó egy kis patakkal.

Hazafalé még megállunk Čazma városában is.  A középkorban ennek magyar neve Csezmice vagy Csázma volt. A csázmai domonkos kolostor a 13. század közepén megszilárduló magyarországi domonkos hálózat egyik szlavóniai pillére volt. Ennek a kolostornak a Mária Magdolna- temploma -ugyan a kissé "neositott" formában - de fennmaradt. 

A nagyméretű téglatemplom még számos középkori részletet rejt. Ezeket az ablakkereteket nem csak a tatárok elől menekülő, és a domonkos kolostorban megpihenő IV. Béla, hanem Vitéz János és a valószínűleg itt született Csezmicei János (ismertebb nevén Janus Pannonius) is láthatta.