2021. október 15., péntek

Mórágy és Bátaapáti közt

Innen még nem fényképeztem a mórágyi református templomot.
A "mórágyi gránit" állandósult szókapcsolat. De Mórágyon is több a lösz, mint a gránit.
Különlegességekre nem számítottam. Itt be kell érni egerészölyvekkel.
Még egyszer ráhajtanak a gazok, hogy aztán jöjjön a fagy. (Gyújtoványfüvek.)
Mórágy felett olyan utakat keresek, amin még nem jártam. Mérsékelt élvezeti értékekkel megáldott látnivalók fogadnak, ha egyszer a kukoricaföld-szőlő-akácos-dzsuva láncolat felszakad, és ellátni valamerre.
Úgyhogy elindulok Bátaapáti felé. Ezeket az utakat már többször jártam.
Erre némileg szebb látvány vár.
Mindenütt vadlesek. Hiába, mi vadászország vagyunk.
Apróság.
Ez a felvétel már aközben készült, amikor egy csipkebogyót gyűjtő hölgy velem lételméleti és tudományfilozófiai  beszélgetést/vitát  folytatott, amit természetesen nem én kezdeményeztem.  Jól látható, hogy a nyúl olyan gyorsan szalad, hogy le sem ér a lába.
Jellemző, hogy a rengeteg atalanta lepke közül csak egy ilyen koszlottat sikerült lefényképeznem. Persze ez nem repkedett annyit összevissza.
Aztán új utakat próbáltam ki itt is.
Szép látvány fogadott vadászországban.
Ráláttam a Mecsekre.
A Dél-Dunántúl Csomolungmája. 
A Dél-Dunántúl Himalájája, hogy az előző képzavarnál maradjak.
 Bátaapáti, a Geresdi-dombság Katmanduja, hogy tovább fokozzam.

 

Azt innen a távolból látom, hogy az Apponyi-kilátó valami kis tetős építményt kapott a lábához. Gondolom,  a tériszonyosok innen nézhetnek körbe. (Valójában két asztal, padokkal.)