2014. január 12., vasárnap

Alföldi madárlesen: A Büdös-szék és a Fehér-tó

Ma éppen Szegeden jártam, és néhány óra szabadidőm is akadt. Pósfai György vendégszeretetét és szakmai kalauzolását élvezve egy alföldi madármustrát csaptunk.  A képen éppen vadlibák húznak el a Büdös-szék felett.

A Büdös-szék éppen madárínséges állapotban volt. Engem viszont ismét lenyűgözött az alföldi táj pasztellszíneinek csodás látványa.

2012. júliusában jártunk már itt. A régebbi képek itt vannak.

Hattyúk, háttérben az ópusztaszeri templomtorony

Egy-két vadliba landol a szikes vizén. Előtérben sok-sok csörgő réce.

A tó panorámaképe 

Nagy távcsővel parlagi sast is láttunk.

Ha a felhőréseken kicsit kisütött a nap, egyből fölragyogott a táj rendkívüli szépsége

Tipikus

Nyomok

Három szakadár vadliba és a baksi templomtorony

Mivel nagyon szerettem volna darvakat látni, ezért átmentünk a Fehér-tóhoz. Errefelé hajtva az autóból már elsütöttem életem első daru fotóját.

Szerencsére befordultak, így elfogadható minőségű fotót lehetett róluk készíteni a kis Sonyval

A tavon azonban nem fogadott a darvak serege. Most állítólag 5-6000 db telel itt át, de napközben kirepülnek a környező földekre, főleg Bácskába lakmározni, és csak estefelé térnek vissza. Ezt viszont nem tudtuk megvárni, így egy barna réti héjákkal vigasztalódtunk.