A Duna mentén

A sors  Rácalmásra vetett. Ha már itt jártam, kiugrottam a városka mellletti szigetre. A szigetről minden lényeges információt megtalálhatunk Szávoszt-Vass Dániel nagyszerű blogjában.  A képen a szigetet  a parttól elválasztó Duna-ág. Közepes víznél is markáns a sziget jellege, és mint ilyen ritkaság. 

Itt mindjárt egy nagy bukó párt láttam búvárkodni.

A nőstény.

A hím.

A sziget tele csillagvirágokkal.

A sziget természetvédelmi terület, de ettől még intenzív erdészeti kezelés alatt áll.

Egy kisebb beltó, lefűződött öböl. 

A másik oldalról.

A szigeten egy tanösvény vezet körbe, de ez nem érinti a Duna partját. Úgyhogy többször átvágtam a dzsuváson, hogy megnézhessem a nagy Dunát is. 

Egy kőszórás által megakasztott uszadékok.

A Duna.

Helyenként van még valami őserdő jellege a szigetnek. 

A szigetet Baranyai Laci már értéklete- negatívan- dendrológiai szempotból. Ennek ellenére az északi vég felé nagy fákra akadtam, de ezek a fekete nyarak nem biztos, hogy listásak. 

Mindenesetre impozáns megjelenésűek.

A tanösvény mentén két helyen is a madármegfigyelő torony és az esőház nászából született kis építmény áll. Mint látható, túl vannak már a fénykoron. 

Ismét a parton.

Kőszorásos sarkantyú. 

Megint egy kis őserdős jellegű rész.

Nagy nyárfa egy kobolya partján. 

A kobolya. Persze nem tudom, hogy ezt a sárközi kifejezést itt is használják-e?

Hóvirágok tengere. 

Az Almási- sziget, mint neve is mutatja, régen gyümölcsöseiről volt híres. A régi ártéri haszonélveztetek közül az egyik legjelentősebb  a gyümücstermesztés volt.  Ez a Sárközben is így volt, de itt már semmi nyoma nem maradt, nem úgy, mint a Rácalmási-szigeten. 

Rácalmás a löszös magasparton települt. A képen a Rác-templom, felette a számos kisnemesi kúriák sora. 

A Kis-Duna. A hídpillérek szinte raftingos hangulatot teremtenek a folyóban. 

A hullámok megtörése sejteti, hogy zátonyok sora van itt a vízben.

A kisváros számos kúriája közül a Jankovich-kúria rendezvényhelyszínként látogatható.

Parkja jelentéktelen. Még ez japánakác érdemes egy fotóra.

A kúria és mellképületei nem tesznek rám nagy hatást, viszont a család temetőben álló kápolnája már megállásra késztetett. 

Hazafelé a Duna másik oldalán indulok el. Apostagra ugrok be elsőként, ahol a rendszerváltás környékén felújítottak egy szép 19. századi zsinagógát. A zsinagóga  melletti elhagyott ház, tele "helytörténeti kacatokkal." Ez volt a rabbi háza, korábban tájházként működött. 

A zsinagógát nemrégiben ismét szépen felújították. Bemenni persze nem lehet, pedig benntről lenne érdeles inkább. 

Következő megállóhelyem Harka. A Duna "alföldi kanyarjaként" hírdetik ezt a helyet. 

A terjedelmes nyaralónyed után jelentős ligeterdő következik.

Itt is lemegyek a partra, szemerkélő esőben.

Itt is csillagvirágok ezrei. 

Az itteni erdőket Szél Győző cserkészte be. Pósfai Györggyel kiegészülve emlékezetes fanézést csináltunk itt néhány éve. 

Egy harkai idegenforgalmi tábla juttatja eszembe, hogy a szomszédos Ordason is áll(t) egy Rákóczi-tölgy. Gondoltam kiugrom megnézni, mi lett a nagy tölgyből. Hát ez. És nem is volt olyan nagy ez a tölgy. 

Hazafelé még egy szippantásra vágyom Kalocsa nagyszerű barokk levegőjéből. 2018-ban voltam itt, akkor a téren már sok minden kész volt, de a székesegyház alatt megtalált középkori alapfalak még nem voltak konzerválva, és ronda kátránypapír tetők fedték ezeket. A kalocsaiak már akkor is panaszkodtak arra, hogy milyen lassan zajlanak itt az építkezések. Nagy ledöbbenésemre a főtér még mindig nincs kész, még mindig dolgoznak rajta, és a kátránypapír tetős részek is meg vannak még. Ahol már nincs  kátránypapír, ott konzerválatlan romok vannak.

Ami kész van, az tényleg szép. 

Hazánk egyik legszebb barokk terére tehát még egy kicsit várni kell.