2016. október 2., vasárnap

Mecsek: Szászvárról indulva

Néha az ember más élményekre is vágyik, mint a sárosi szürke gémek. Ilyenkor jó hely a Mecsek, ahol olyan eddig ismeretlen szurdokvölgyekre akadhatunk, mint pl. Somosi-patak völgye, vagy izgalmasabb elnevezéssel a Németdöglés.

Két lepke a Mecsek mostani kínálatából: 1. Nappali pávaszem

2. C-betüs lepke

A régi bányatelep felől az Ól-völgy vezet Nyárádi-kunyhó felé. A völgyben csörgedező patak egy helyütt látványos szikalfürdőt képez.

A Mecsek nem túl erős gímekben, egyet mégis sikerül megörökítenem.

Ősz felé minden kis virágot meg kell becsülni. Még mindig van kis ezerjófű.

Baracklevelű harangvirág is.

A Nyomákói-kút sziklafala, és a cső, amelyből csak csöpög most a víz.

Tipikus

Szokásos bagatell

És amikor már arra gondoltam, hogy ezen az úton sem lesz semmi érdekes, akkor elmélázva elvétettem a S+ jelzést. Így akadtam a Németdöglés felső végén erre a szurdokvölgyre

Szembe velem egy 20m-es sziklafal

Sok fáradtsággal leereszkedtem a völgybe

Aztán a völgy hamar ellaposodott, de a kis Somosi-patak egy újabb sziklaáttöréshez ért. Ide is lemásztam.A föntről folyamatosan szivárgó talajvíz miatt mohásak a sziklák. Ez a hely kicsit a Csurgóra emlékeztet.

Rövid, de látványos áttörés ez, sok páfránnyal, köztük a védett gímpáfránnyal

Aztán  Németdöglés szelídebb lesz, öreg, kimúlt bükkök mindenfelé

Ez is a patakba zuhant

Visszafelé  a Nyárádi-kunyhónál eszegetek egy kicsit, közben a napon szaladgáló fürge gyíkokat fotózom.

Csak a fejük

Szászvár  híres bányászfalu volt. 1811-től 1995-ig folyt itt a feketeszén bányászata. A Béke-akna helyén ma csak emlékkő van.

Kilátás az egykori Béke-akna helyéről

Bányaüzem

A fogápolás fontosságáról az erdőben sem szabad megfeledkezni.

Ennek a Prigli-forrás feletti bükknek még néhány év kell a listára kerüléshez

Fák és vadmacskák a Gemencben

A hétvége főszereplői közül az egyik. A hétvégén hajtóvadászatok voltak a Gemencben, amiről a Gemenc Zrt honlapja - nagyon helyesen é...