Cserenctől Bograpusztáig

Bograpuszta és Cserenc közti kirándulást így télvíz idején főként annak
ajánlhatja az ember, akinek már csömöre van "tengerszem vízében megcsillanó
havas csúcsok" vagy akár az "aranyló ősz a pilisi parkerdőben" stílusú
kirándulásoktól

Másként fogalmazva, ide az jöjjön, akinek a Sátántagó mindenkor
előrébb való, mint a mondjuk a hollywoodi  filmek. Itt is lassan peregnek az
események, és hosszú snittekben jár az ember agya.

A Sárköz ármentesítése után két nagyobb uradalom alakult ki a vidéken számos
szállásnak nevezett tanya mellett, Bograpuszta és Cserenc.
Bograpuszta járt rosszabbul, ma már itt szinte semmi nincs, csak törmelék.
Ezt a néhány nagyobb kőtömböt nem tudták elvinni.

Az egykori kúria helyén csak törmelékhalmok.

Ez a fekete dió fasor utal csak az egykori kúria parkjára. Az ötvenes években
a kúriában még iskola is működött a hatalmas decsi határban lakó, szállásokon
élő gyermekek számára. 

Panorámakép Bograpuszta mellől. Jobb szélen a Lankóci-Kis-Duna partját
kísérő vékonya galériaerdő, a kép középpontjában pedig a távolban
Cserenc.

A cserenci park kétségtelenül jelentősebb, mint amilyen
a bograi lehetett. Itt a fekete dió is jóval nagyobb.

Ez a fekete nyár meg valószínűleg eléri a lisás méretet is

Minden bizonnyal a kép előterében álló zöldjuhar is listás méretű.

Decs. Az egykori sárközi gazdagságnak (is) megkopott mára a fénye

A Gemenc föld- és vízrajza

A Duna a Szent László hídról nagy víz idején

A földtani múlt

A Gemenc létét főként Dunának köszönheti. Ha tehát a vidék geológia régmúltját kutatjuk, akkor Duna múltját kell vizsgálnunk. A Duna kb. 3 millió éve (a pliocén végén) jelent meg hazánk nyugati területein. Mintegy 2 millió évvel ezelőtt (a pleisztocén kezdetén) már nyugatnak futott a mai Visegrádi-szoros irányába., majd onnan a mai Szeged irányába tartott. Az elkövetkező évszázezredekben fokozatosan rakta le a Szigetköz kavicsrétegeit és a Kiskunság homokját, miközben a pleisztocéni szél nagy mennyiségű löszt hozott térségünkbe.

A pleisztocén utolsó korszakában, kb. 30 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti időszakban (az úgynevezett würm eljegesedésének idején) az Alföldre érkező Duna medre tektonikus mozgások miatt a Visegrádi-szoros után délnek fordult, kialakítva a mai Duna medret. A Sárköz a Gemenccel lesüllyedt, így elvált a Mezőföld északabbi részeitől.

Tízezer évvel ezelőtt a Duna és a Sárvíz már a mai helyükön folytak, nem számítva persze későbbi természetes medermozgásaikat. A jégkorszak végét kísérő felmelegedés hatalmas özönvizekkel és áradásokkal párosult. A bővizűvé váló folyó kanyarogva völgyét szélesítette, hatalmas üledékrétegeket terítve szét. Az üledékréteg vastagsága 20-50 méter közt változik. A terület tengerszint felett magassága ezzel az üledékréteggel együtt 80-90 m közötti. A múltbéli „kacskaringózás”-szaknyelve szólva -meanderezési folyamat következtében a mai Gemenc felszíne kissé egyenetlen. A legmagasabban területek az egykori övzátonyok tetején találhatóak. Ezeknek az övzátonyoknak az anyaga lösszel elegyes homok vagy kavics, ami gyenge termőképességű talajt eredményez. A sárközi népnyelv ezeket a hátságokat göröndöknek nevezte. A göröndök alkotta árvízmentes hátságokon jöttre létre a települések. A göröndök mentén lévő mélyebb területeken a folyó hordaléklerakó munkájának köszönhetően többségében humuszos öntéstalaj, kisebb arányban nyers- és réti öntéstalaj található.

Éghajlat

A Gemenc a kontinentális éghajlat erdős sztyepp klímaövébe tartozik, némi szubmediterán jelleggel. Az évi napfénytartam 2000-2050 óra körül alakul, magasabb az országos átlagnál. Az évi átlaghőmérséklet 10,8-11,1 °C közt mozog, az átlagos csapadékmennyiség 600-640 mm. Telente sokévi átlagban 30 napig borítja hó a talajt, a hótakaró 20 cm-nél nagyon ritkán vastagabb. (Az utóbbi hat évben azonban a havas napok átlaga a 20-at sem éri el.)  Az uralkodó szélirány az északnyugati, utána leggyakoribb a déli szél. Ez a vidék hazánk egyik legszélsőségesebb időjárással rendelkező területe. Az abszolút hőingás maximumában Baja az országos rekorder a maga 75,1 °C-ával. (-34.1°C és 41.0°C 1942. január 24. és 2007. július 20). A Gemencnek mindezek mellett jellegzetes mikroklímája is van. Ártéri jellegéből adódóan a szomszédos területekhez viszonyítva a magasabb itt a páratartalom, illetve a nagy víztömegek hőkiegyenlítő hatása is érvényesül.

Vízrajz

A Gemenc környékének mai vízrajza a 18. század közepétől meginduló szabályozási munkálatok révén alakult ki,ennek részleteit a Gemenc történeténél ismertettük, itt most nem térünk ki rá. Ugyancsak külön tárgyaljuk a holtágak és Duna-ágak sokaságát. A jelenkori állapot a 19.század második felének vízrendezési tevékenységére épül. (Lásd a Gemenci holtágak címkét.) Több helyütt láthatjuk is a Monarchia korának nívós vízügyi építményeit. Ilyen a Deák-zsilip Bajánál, vagy a szivattyúházak Bátán, Érsekcsanádon és Baján. Lassiban a két háború közti időkben létesült a szivattyúház, ez is szép műszaki emlék. Az 1970-es évek létesítményei közül említésre érdemes a Sió árvízkapuja Keselyűsnél, a Vajas-toroki zsilip, és bajai Duna-völgyi-főcsatorna vízátemelője.

A lankóci szivattyúház dízelmotoros szivattyúi 

A Gemenc meghatározó folyója a Duna. A gemenci szakaszon a Duna lassú folyású, az esése mindössze 4-5 cm kilométerenként, átlagos sebessége 0,8 m/s. Paksig stabil meder jellemezte régebben is, lejjebb viszont a lelassuló folyó évezredeken keresztül váltogatta medreit. A folyó ezen a szakaszon alluviális jellegű, vagyis a saját maga által lerakott hordalékba vájt mederben folyik. A Duna mai medrének jellege 1898-ra alakult ki, a mai töltései az 1969-74 közti megerősítés révén jöttek létre. Ezen a vidéken azóta sem lépett ki a Duna a védtöltéseken túlra. A meder vonalát sarkantyúkkal, ruganyokkal, kőrézsűkkel, kotrással stabilizálják. A Duna vízjárásában bizonyos szabályszerűségek észrevehetők. A legfőbb jellemező, hogy a Duna őszi és téli vízhozamai lényegesen kisebbek, mint a tavasziak vagy a nyáriak. Így árvizek leginkább tavasszal és nyáron fordulnak elő.

A bátai fagázas szivattyúház

Duna vízjárásában az éves minimális és maximális vízhozamok sokéves átlaga 1170 és 5000 m3/s közt változik,Bajánál átlagosan 2680 m3/s. (A továbbiakban minden vízszintet a bajaihoz képest adunk meg.) Az eddig észlelt legkisebb és legnagyobb vízhozamok 834 és 7790 m3/s voltak. A bajai vízmérce a legkisebb vizet 2018.október 27-én mérte 27 cm-rel, a legnagyobb vízszintet az 1956 március 13-án, 1037 cm-t, ami a jeges ár miatt volt. A vízügyi szakemberek nem ezt szokták nyilvántartani, hanem a normál lefolyású árvizek szintjeit. Ebben az 1965 június 19-ei 976 cm-es tetőzés a legnagyobb érték egészen 2013. június 12-ig, amikor is 989cm-rel új rekordot döntött a vízállás. Az átlagos vízszint 345 cm körül van, ötven éve még 400 cm körül volt. A csökkenés okai alapvetően nem klimatikus okokra vezethetők vissza, hanem ahogy azt említettük, a folyó a szabályozások révén felgyorsult, és egyre mélyíti medrét. A talajvízszint a Sárközben többnyire 2–4 m mélyen húzódik, a talajvíz nagyon kemény. A Duna felé haladva a talajvíz is egyre magasabban jelenik meg. Az artézi kutakkal általában 100 m körüli mélységből hoznak a felszínre nagy vastartalmú és szintén nagyon kemény vizeket. A gemenci Szomfovához nagyon közeli Bogra-pusztán az 1950-es években 42 °C-os, sós hévizet találtak. Még a hetvenes évek elején felmerült a Szekszárdtól 10 km-re lévő meleg víz hasznosítása egy termálfürdő kiépítésével, de ezt később a megyei önkormányzat a vélhetően csekély vízhozam és az alacsony hőfok miatt elvetette, és helyette Dombóvár határában, Gunarason épült ki megyei támogatással a meleg vizes fürdő. Amíg Bogra-pusztán álltak az uradalmi épületek, addig ott egy nagy betonteknőben ezt a vizet felfogták, és fürdőzni is lehetett. Bogra-puszta lebontása után ezt a nagyobbacska betonteknőt Cserencre szállították, ma itt tekinthetjük meg, immáron víz nélkül.

A cserenci betonteknő egy impozáns nyárfa társaságában

Árvizek

A bárányfoki tanösvény bejárata a 2010-es júniusi árvíz idején

A Gemenci-erdő túlnyomó része nem árvízmentesített területen fekszik, így az árvizeknek ma is kitett.A Gemenc-erdő területének 40%-át elönti egy 650 cm-es bajai vízszintű ár, ez még nem hátráltatja érdemben a Gemenc életét. A területen haladó Alföldi Kéktúra turistajelzés úgy lett kitűzve, hogy ekkora víz esetén még járható. (Ma már nem, az új nyomvonalat ellepi a víz ekkora szintje.) Természetesen a belvizek és a Sió vízállása ezen valamennyit módosíthat. A leginkább árvíznek és belvizeknek kitett két útvonal a K+ a Malomtelelőnél és az Alföldi Kéktúra a Borrév után, közvetlenül a Sáros tó előtt. A K+ jelen a gondot az okozhatja, hogy a töltéshez közeli oldalon egy mély fok húzódik, ami feltöltődhet vízzel. A Kéktúrán a Borrév környékén a vasúti töltésen tudjuk a mély szakaszt kikerülni A Nyéki-Holt-Duna tanösvény holtág felőli része is járhatatlanná válhat egy kb.600 cm feletti víznél.

Szinte teljesen elönti a területet és komoly anyagi károkat okoz az erdei infrastruktúrában, haszonvételben és a vadállományban egy 800 cm feletti víz. A lakosságra is veszélyt jelentő harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelési szintje 900 cm. A gemenci falvak közül Báta van leginkább kitéve az árvizeknek. 1965-től vizsgálva 45 év alatt 11 olyan év volt, amikor a 8 m feletti víz előfordult, volt olyan év (1981, 2002) amikor két árhullámmal is. Ez azt jelenti, hogy átlag 4 évente lehet jelentős áradással számolni. Az utóbbi fél évszázadban az árvizek száma és vízszintje némi emelkedést mutat, a Duna vízjárása tehát a szélsőségek felé tolódik. Az árvizek egyre magasabb szintjeinek okairól Schweitzer Ferencnek jelentek meg az utóbbi időkben olyan cikkei (pl. itt és itt) amelyeket mindenképpen érdemes lenne megszívlelni, és amelyek a régi fokgazdálkodás tanulságait is magukban foglalják.

Rádi József könyvében 1735-től 1947-ig -212 év alatt- 79 árvizet említ. A korai adatok azonban eléggé bizonytalanok. Az áradások nagy része ekkoriban még jeges ár volt. Ma már különösnek hangzik, hogy rendszeresek voltak a karácsonyi áradások.

Alapvetően három fajta árvizet különböztetünk meg a Dunán:

1. Télen és kora tavasszal alakulhat ki jeges ár. Ilyenkor alacsonyabb vízállásnál a zajló jég hatalmas torlaszokat képes építeni az olyan éles kanyarokkal tarkított folyószakaszokon, mint amelyen pl. a Kádár-szigetnél van. Évszázadokon keresztül ez volt az egyik legrettegettebb árvízfajta. A 20. században ilyen volt az 1940-es (március 21, 893 cm), az 1945-ös (február 16., 958 cm) és az „évszázad árvize”, az 1956-os is, 1037 cm-es tetőzéssel. 1956 márciusának elejére a viszonylag szűk bogyiszlói átvágásban és a szekcsői kanyarban hatalmas mennyiségű jég torlódott össze, ami a vizet felduzzasztotta. Az árvíz során lényegében Faddtól délre összefüggő hatalmas vízfelület alakult ki, ami magába foglalta a teljes Mohácsi-szigetet. A Duna déli szakaszán 30 ezer ember, 20 község, 8 és fél ezer ház szenvedett árvízkárt. Víz alá került 135 ezer ha termőterület. Gemenc is, aminek következtében a mintegy 3000-3500 szarvasból csak 500 élte túl a katasztrófát. Szerencsére az utóbbi időkben ez a típus már nem jellemző, és az eltelt több mint 50 év alatt nem fordult elő több ilyen pusztító árvíz a Dunán. Ennek nem csak az enyhébb telek az okai, hanem a Bajánál állomásozó jégtörő flotta is hathatósan akadályozhatja a jég beállását.

2. A második típus is kora tavasszal alakulhat ki a vízgyűjtő terület hóolvadásához és csapadékmennyiségéhez kapcsolódóan. Ilyen volt a 2006-os április eleji (953 cm) árhullám, ez a szarvasborjak és vadmalacok vagy 90%-át elpusztította. A part menti üdülőkben, horgászházakban, a gemenci kisvasút töltéseiben, erdészeti létesítményeiben is tetemes kár keletkezett.

A 2006-os árvíz Keselyűsnél

3. A kora nyári esőzések hatására alakul ki a zöldárnak nevezett árvíztípus. A 20.században ilyen volt az 1926.évi, ami július 3-án 875cm-rel tetőzött, de csaknem három hónapig tartott. Ennél is sokkal nagyobb volt a 2010-es júniusi árvíz a 945 cm-rel, de ez szerencsére hamar levonult. Ez ugyan nem teljesen öntötte el a Gemencet, hiszen az úgynevezett nyári gátak közti részt Nagy-Rezétben, Veránka-szigeten, Gógán hősies munkával sikerült megvédeni, de így is kb. 400 vadmalac és 150 szarvasborjú pusztult el.Különösen kedvezőtlen esetekben a kora tavaszi áradás késése a zöldár korai érkezésével egymás hatását erősítheti. Erre példa az 1965-ös áradás, ami főleg a Duna felső szakaszán okozott katasztrofális helyzetet, (1965. június 19., 976 cm,) de a legnagyobb valaha mért legnagyobb bajai vízmagasságot (2013.június 12, 989 cm) is ez az árvíz okozta.Az 1965-ös évben majdnem négy hónapon keresztül, meg-megújuló hullámokkal támadott a Duna. Ennek az árvíznek a hatására készült el a Gemenc környékén a töltésmagasítás, a gógai és a pörbölyi szakaszon az új gát, majd a Duna Siót visszaduzzasztó hatásától is óvó árvízkapu Keselyűsnél, amelyek a 2013-as rekordmagasságot is biztosan állták.

Természetesen vannak nem tipikus árvizek is. Ilyen volt a 2002 augusztusi (943 cm), amikor az Alpokban lehullott nagy mennyiségű csapadék okozott árhullámot.
Érdekes, hogy a 2013-as nagy árvizet követő években elmaradtak az árvizek, és azok jelen sorok írásáig nem tértek vissza, inkább a negatív rekordok dőltek meg az elmúlt években. (2020.03.10)

A Gemenc története VII.( A gemenci vadászatok története)

Az első szarvasok

A Gemenc sokak számára egyet jelent a gímszarvassal. Talán meglepő, de az országos, sőt nemzetközi hírnévnek örvendő gemenci szarvas nem évszázados múltú. A Duna szabályozását megelőző időszak ártéri erdei nem kedveztek a gímszarvas elterjedésének. A 19. század végén sem volt ez a vidék összefüggően beerdősülve. Az itt élők saját állataikat legeltették az erdőben, elűzték a nagyvadakat. Azt, hogy a területen nagyvad nem tenyészett számos dokumentum is alátámasztja. 1829-ben Egyed Antal kérdőívére beérkezett válaszokban a Duna menti falvak (Őcsény, Decs, Báta) tagadják a nagyvad jelenlétét. Vízi madarakat, szalonkát, rókát, farkast említenek, de szarvast, vaddisznót, őzet nem. A korai források gyakran említik a toportyán (nádi farkas, mai szóhasználattal aranysakál) jelenlétét úgy, mint a nagyvad állomány elterjedésének gátját. Rádi József alapvető forráskiadványa (Kalocsán Gemencről, Kalocsa 2012) szerint 1886-ban olvasható az első olyan erdőőri jelentés, ami szarvas elléséről számol be a mai Felső-Gemenc területén. Rádi szerint 1888-ban lőtte ki az erdőőr az első szarvastehenet a Gemencben. Ettől kezdve viszont rendszeressé válik az érseki asztalra szállított szarvasról szóló jelentés. Az érsekség már 1883-ban vadászati bérleménybe adja birtokának északi részét, amelybe már a gógai és taplósi rész is beletartozik, igaz még szinte jelképes áron. Ezen adatok szerint ekkoriban még csak apróvadra lehetett vadászni a vidéken. Érdekes ellentmondásnak tűnik, hogy ugyanakkor 1891-ben kilőtt szálkai világrekorder bikát sok szakértő gemencinek tartja. Érdemes tehát egy kicsit ennél a problémánál is elidőznünk.

A szálkai  és a karapancsai bika

A szarvas alaptermészetét illetően vándorló állat volt a régmúltban, mindaddig amíg a kerítések, utak, ritkuló erdők mozgásuknak álljt nem parancsoltak. Az ártér és a hegyvidék közti mozgását több helyütt is leírták. A Balaton-felvidéki szarvasok például a Dráva völgyéig lejártak, a gemenciek és a béda-karapancsaiak pedig a Szekszárdi- Geresdi-dombságig, vagy a Mecsekig, esetleg a Dráváig mentek. A téli hónapokat általában az ártéren töltötték, a nyári hónapokat - a szúnyogok elől is menekülve- a hegyvidéken. Így fordulhatott az is elő, hogy az ártér egyik legnagyobb bikáját 1891-ben Szekszárdi-dombság Szálka nevű településének határában lőtte le egy helyi polgár. Agancsa közel hatvan évig világrekorder volt. Az agancs súlya kiskoponyával együtt 13,65 kg volt, a nemzetközi pontrendszer szerint 243.89 pontra értékelték. (A szakértők az agancs anyaga, színe alapján tudnak következtetni arra, hogy a szarvas ártéri eredetű volt-e vagy sem.)

A karapancsai bika szobra

A szálkai bika  nagy valószínűséggel nem gemenci volt, hanem béda-karapancsai.  Béda-Karapancsa ebben az időben Frigyes főherceg béllyei uradalmához tartozott, és már ekkor is a leghíresebb szarvasos vadász terület volt, ami a Gemencről akkoriban még nem volt mondható.

A Béda-Karapancsai-erdő egy másik világrekordot is adott a világnak. Ezt Bleier József fővadász 1986-ban lőtte. A trófeája 14,5 kilót nyom, 271 pontjával ma is a világranglista 3. helyezettje.

A szarvasállomány 1949-ig

A 20.század eleje óta egyre növekvő erdőterülettel nőtt a Gemenc vadállománya is. A kiváló vegetációjú terület ideális feltételeket kínált a szarvasok számára, akik a környék erdeiből vándoroltak az ártéri erdőbe. Kisebb mértékű telepítés is folyt az ország más vidékeiről. A szarvasok száma 1900 és 1920 közt 2000-3000 közt, tehát meglehetősen magas szinten mozgott. Mind az érsekség, mind a közalapítványi bérlők a teheneket kímélték azért, hogy bőgéskor minél több bika legyen a területein. A tehenek kímélésének eredményeként az 1930-as években az ivararány túlságosan eltolódott a tehenek javára, és a létszám is felemelkedett kb. 6-7000 darabra. Téli etetés a területeken nem volt, a túlszaporodott vadállomány az erdőből élt. Óriási erdészeti vadkárok keletkeztek, aminek kivédésére elkezdődött a fiatal erdők bekerítése. A túlnépesedés miatt az agancstömeg is visszaesett. A minőség javításának érdekében tehát tömeges lett a tehenek kilövése. Aztán az 1941-es jeges ár állította be alacsonyabb számra az állományt. Közben az agancsállomány minősége is javult. 1942-ben a gemenci, majd 1943-ban a veránkai és a pörbölyi részen is ejtettek el aranyérmes szarvasbikákat. Közben azonban a vadállomány ismét szaporodásnak indult, de az 1945-ös jeges ár, illetve a háborús idők elszaporodó orrvadászatai 1948-ra kb. 1500-as létszámon stabilizálták az állományt.

A vadászbérlők

Az érseki uradalom, és a szomszédos vallásalapítványi birtokok területének egy részén a vadászati jogokat bérbe adták.A terület vadászbérlői közt több hírességet is találunk ekkoriban. Mellettük azonban kevésbé ismert, Kalocsa és Baja környéki vállalkozókat, gazdákat is találunk. Érdemes végignézni a névsort. Vezérfonalul ismét Rádi József  listáját használom. Míg nála azonban csak a nevek szerepelnek, addig én megpróbáltam a nevek " mögé" is menni. Néhány kisebb bérlőről viszont semmi adatot nem találtam, vélhetően ők a helyiek közül kerülhettek ki, őket az ismertetésből ki is hagytam. Rádi a szekszárdi és bátaszéki uradalommal, a vallásalapítványokkal nem foglalkozott, ezért Party István egy-két adatával kellett kiegészíteni a vadászbérlőkről szóló ismertetésemet.

Az első bérlő Gajári Ödön, kalocsai főjegyző, politikus, lapszerkesztő volt. Az vadászati eredményeiről még nincs adat. 1900-ban már 18 kapitális - de a szálkait meg sem közelítő- bikát lőttek ki, ebből kilencet gróf Bezerédj Pál selyemgyáros, ismert Tolnai megyei híresség, akinek vadászati bérleményei 1892-1918 közt voltak. Nevét ma a Bezerédi-sík viseli Felső-Gemencben, azon a vidéken, ahol a bérleményeinek a központja volt.

Gróf Bezerédj Pál mezőgazdász, a magyar
 selyemhernyó-termesztés elismert szakembere is
vadászbérlő volt a Gemencben
Kép forrása

A korai idők másik híres bérlője volt Fónagy József (1859-1913) gyógyszerésnz, nagybirtokos, Gajári sógora, vadászati szakíró és vizslatenyésztő. Fónagy fiatal kora óta foglalkozott vadászebek idomításával, majd tenyésztést is berendezett, vizsláival számos díjat nyert külföldi kiállításokon. A sógora által szerkesztett  Újság c.napilap állandó munkatársa és a vadászati rovat vezetője volt. Fónagy 24 éven át, egészen haláláig bérelte az érseki uradalmat. Számos vadászkalandját megírta erről a vidékről, melyekben már beszámolt gímszarvasok elejtéséről is. Írásai nyomán került be a Gemenc vadászterületként a köztudatba. 1909-ben elsőként forgatott filmet a Gemenc élővilágáról. Fónagy idején honosodott meg a bérlövészet a vidéken, évi 30-40 bikát lőttek ki főként külföldi vadászok, igen jelentősnek mondható, 1000 korona körüli áron. Hogy ez mennyire jövedelmező vállalkozás volt, mutatja az, hogy Fónagy kezdetben összesen 1400 korona bérleti díjat fizetett évente. Gógai vadászházában tartott nagy vadászlakomáin a kor számos híressége is megfordult. Fónagy idejében már 3-4 aranyérmes bikát is kilőttek.

Fónagy és Gajári asszimilálódott, katolizált zsidó családból származtak. Számukra a vadászat jó lehetőséget biztosított az arisztokrácia köreibe, a"főrend" soraiba való beintegrálódásba. (Lásd a vadászat szociológiájáról írt részt  A vadászatról című kis írásomban.)  Fónagy halála után felesége, Gajári Nelli vitte tovább a bérlemény ügyeit. Az özvegy halála után az érsekség a gógai vadászházat lebontatta, anyagából építették fel a gemenci Duna parton ma is álló vadászházat, 1927-28 közt.

Fónagy József a "Gógai-királyság” révén vált híres vadásszá
 A kép forrása, ahol további érdekességeket is olvashatunk róla 

Trianont követően a Gemenci-erdő -a vadászterületeinek jelentős részét elvesztő hazában- felértékelődik. Az egykori visszaemlékezések szerint 1920- 1930 közötti időszakra tehető a gímszarvas elszaporodása is a Gemencben, ekkortól lettek a bérkilövések és a bérlemények is gyakoriak.

A főnemesség tagjai közül elsőként Habsburg József Ágost (1876-1962) főherceget kell kiemelnünk, aki 1938-tól 1945-ig bérelte az érseki uradalom déli részét, korábban pedig több alkalommal is protokolláris vendége volt az érsekségnek.

Báró Bornemissza Elemér (1868-1938) erdélyi származású főnemes is korának ismert személyisége volt, sokáig képviselőházi tag is. Trianon után magyarországi vállalkozásokba kezdett. Nem csak a Gemenci-erdő egy részének vadászati jogát bérelte, hanem a szomszédos Cserenc és Bograpuszta körüli földeket is. Hódi István szerint a halál is -szinte már romantikus körülmények közt- egy gemenci szarvasvadászaton érte. Az irodalmi élet nőügyes pletykáit összegyűjtő Nyári Krisztián is megemlíti, hogy csak a vadászat érdekelte. Bornemissza Elemér bérleti jogát a háborús bűnösként elítélt- 1994-ben rehabilitált- Vitéz Béldy Alajos (1889-1946) altábornagy szerezte meg, de a háború kitörésekor a területet átengedte Beöthy Zsigmondnak, ki már korábban is birtokolt itt részeket.

Vitéz Beöthy Zsigmond László a nagy hírű Beöthy család egyik kevésbé ismert tagja volt, szintén katonatiszt. Beöthy szenvedélyes vadász lehetett, hiszen elnökségi tagja volt a Vérebtenyésztők Egyesületének. Ő az egyetlen, akinek tárgyi emlékével is találkozunk a Gemencben. A keselyűsi csárda előtti kereszt felállítása fűződik a nevéhez. 2024-ben  kisebb emlékhelyet is kialakítottak neki a Kutyás tölgy romjainak a közelében, illetve a Pörbölyi Ökocentrum kiállításán is kapott egy külön vitrint személye. (Ezzel részletesebben itt foglalkoztam.) 

A Beöthy-kereszt

Némileg talányos felirata:

"Isten dicsőségére s nagybátyám
váradi Beöthy István emlékére
s halálának engesztelésére
az éjszakában e kies lakig hangzott
a hajó sípjának sikolya a hajóé, amelyen
szüleidhez utaztál a bajai sírkertbe
Téged egy tűnt kor felejtett itt e hitét
becsületét vesztett világban, Te kivételes
életű s jellemző jó ember, s hogy elmentél
úgy érzem a férfierény szállt Veled a sírba.
Az Úr azokat sújtja itt, akiket szeret."

A magas rangú katonatisztet közül Béldy és Böethy mellett Zlinszky Sándor ezredest (a bérlés idején még csak alezredes) kell megemlíteni, aki két évig bérelte Doromlást 1936-38 közt.

Lovag Rothermann Rudolf  nagyiparos Nyugat-Magyarországról származott. Apja földbirtokos volt, ő grazi mérnöki diplomáját is felhasználva élelmiszer ipari vállalkozásokba kezdett.  Cukorgyárai voltak, de burgenlandi cukorgyárainak elvesztésével az erdőgazdálkodásba is belefogott, csemeteneveléssel is próbálkozott. 1925-1940 közt bérelt számos különböző - de mindig nagy kiterjedésű, kb. 6ezer hektáros- területeket a Gemencben. Az 1933. évi agancskiállítás III. díját is egy itt lőtt trófeájával nyerte. A szovjet megszállás után -nem meglepő módon- teljesen tönkrement, 1948-ban öngyilkos lett. Érdekesség, hogy ő a Kalocsai Érseki Uradalommal egy sajátos bérleti szerződést is kötött. A "gr. Zichy Gyula" hajóért és egy uszály bérletéért az uradalomtól évi két bika kilövésének a jogát is megkapta. Zichy Gyula egyébként éppen az aktuális kalocsai érsek volt akkoriban. Mindenesetre ez a hajóbérlés az érsekségnek kifejezetten előnyös lehetett.

Ertl János és Pallavicini Sándor is a  gyárosok közül kerületek ki. Közös bérleményük volt 1941-45 közt  a Gemenc, Góga és a Fekete-erdő. Ertl 1941-ben  átvette a Magyar Kender-, Len- és Jutaipar Rt.-től annak pesterzsébeti gyárát, üzletkörét, valamint a kereskedelmi cég - 1939-től Bertex Textiláru Rt. néven működött - részvényérdekeltségét. A részvénytulajdon másik fele őrgróf Pallavicini Sándor birtokába került. Ők tehát az üzleti életben is szoros kapcsolatban álltak.

Gyöngyöshalászi Takách Gyula földbirtokos 1921-26 közt Taplóst bérelte. Fónagyhoz hasonlóan ő is híres és elismert vadász volt, az "Országos Nemzeti Vadásztársaság", majd a "Magyar Vadászok Országos Szövetsége" alelnöke.  Először a Vadász-lap oldalain publikált 1891-től, majd 1917-től főszerkesztője volt a Vadászat című lapnak, amit később átkeresztelt  Magyar Vadászújságnak. Magyarország szinte minden nagyvadas területén vadászott. 1930-ban majd 1940-ben kiadta "Vadászösvényeken a Duna medencéjétől a Kárpátokig" című könyvét, amit 2004-ben ismét megjelentettek.

Dr. Vámos Gyula ügyvéd, bankár volt. A Közgazdasági Bank vezérigazgatójaként lett ismert, de a Kalocsai Villanygyár révén helyi kötődései is voltak. 1934-36 közt bérelte Doromlást. 

A helyi hírességeket képviselte Kubinszky Aladár baja-érsekcsanádi földbirtokos, vagy Katanics Antal építési vállalkozó, aki a bajai főteret is kikövezte. Kubinszky 1918-1925 közt bérelte az egész Veránkai-szigetet, Katanics 1932-38 közt Koppány-szigetet és Kisrezétet.

Arra is látunk példást, hogy egy cég bérel vadászterületet. A Magyar Folyami és Tengerhajózási Rt, 1922-38 közt Karaszt és környékét vette ki vadászat céljaira.

A vadkárok

Az uradalmak és a bérlők közt nem volt felhőtlen a viszony, amit főként a vadkárok körüli egymásra mutogatásban éleződött ki. 1925 után az óriási mezőgazdasági károk elhárítása céljából a vallásalapítvány és az érsekség Keselyűstől Bátáig mintegy 40 km hosszban mezőgazdasági vadkárelhárító drótkerítést épített. Ennek előzménye az volt, hogy a környező mezőgazdasági táblák takarmánybősége és szúnyogmentessége jobb életkörülményeket biztosított a vad számára, ezért (vadászati szakszóval szólva) „ki- ki váltott” az erdőből, vagyis hosszabb időre is odahúzódott. A szarvasok elszaporodása Gemencben így nem csak az uradalomnak, hanem a szomszédos gazdáknak is jelentős kárt okozott, így ez egy állandó feszültségforrássá vált.

A protokolláris vadászatok 1922-1945 közt

A Kalocsai Érseki Uradalom területének egy jelentős részét nem adta bérbe, hanem saját céljaira használta. Itt bérvadásztatást és protokolláris vadásztatást folytattak. A Rádi maga is meglepőnek tartja, hogy az érseki területeken a kilőtt bikáknak csak a 25%-át lövették ki fizető vendéggel. Rádi könyvének legnagyobb újdonsága számomra az, hogy feltárta, hogy a Gemencben a protokolláris vadászat korszaka 1922-ben, Várady Lipót Árpád érseksége alatt kezdődött

1922. szeptemberében, a bőgési szezonban, vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó és öccse Jenő járt itt vadászaton, amivel megnyílt a protokolláris vadászatok sora. Horthy Miklós vadászszenvedélyéről itt olvashatunk, én is érintettem a derenki medvéskert történetét  már másutt. Horthy Jenőnek viszont egész életét a vadászat töltötte ki. Rövid életrajzát itt találjuk.  Ezeket a vadászatokat néhány eredeti dokumentum másolatával jellemzi Rádi. Közli Party József erdőmérnök jelentéseit, és a kormányzó és kíséretének vendéglátási költségeit. Ezekből megtudjuk, hogy a kormányzó három nap alatt három kapitális bikát lőtt és két sebzése volt. Az élelmezési számlákról pedig Rádinak csak annyi megjegyzése van, hogy "Az élelmezési számlákból az is kitűnik, hogy a kísérete hasonló nagyságú lehetett, mint az 1945 utáni kormányvadászatoké". Kicsit részletesebben megnézve a melléklet számlát láthatjuk, hogy a kormányzó és kíséretének ellátása 46.407,82 koronába került. Hogy ez mennyit jelent mai áron, arra álljon itt egy adat: 1922 nyarán egy  bérharc hullám söpört végig az országon, aminek fő oka korona vágtató inflációja volt. Ezt követően például a szombathelyi Wolf-féle fatelepen a munkások 22-23 koronás órabért harcoltak ki. A korona 1922 júniusa és decembere közt a svájci frankhoz képes felére értékelődött le, egy munkás bére tehát 1922 szeptemberében 30 korona körül lehetett. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a kormányzó és kísérete mai (2018-as) árakon három nap alatt 2,8 millió Ft-ot költött, ebben nincs benne természetesen a kilőtt bikák ára. Ebből már lehet következtetni arra, hogy az érsekség mennyit áldozott a protokolláris vadászatok finanszírozására.

Rádi a "teljesség megközelítése nélkül" 36 nevet sorol fel a protokolláris vendégek közül. A Kormányzó családján kívül ott találjuk a névsorban a következőket: Bethlen  István,Klebelsberg Kuno, Kállay Miklós, Pesthy Pál, Rátz Jenő, Zsindely Ferenc, Zichy János stb. Összességében elmondhatjuk, hogy impozáns a névsor politikai vezetőkből: miniszterekből, miniszteri tanácsosokból, államtitkárokból, nagykövetekből. A másik nagy csoportot környék főispánjai, alispánjai, vármegyei jegyzői alkotják. Harmadik nagy csoport a "szakmabeliekből" áll: erdőigazgatók, főerdőtanácsosok. A polgári pályákat néhány bankigazgató és  az országos tisztifőorvosok képviselik. Az egyetlen kakukktojás a névsorban J.Butler Wright, aki 1927-1930 közt az USA magyarországi nagykövete volt. Hogy milyen megfontolásból hívta meg őt Zichy Gyula érsek, azt érdekes lenne kideríteni. (Sikerült megtalálni a magyarázatot: Nem túl érdekes történetnek bizonyult, hogy ő a Tolnay-Knefély kisgazda parlamenti képviselő vendége volt az igazságügy-miniszterrel egyetemben.)

Rádi közli néhányuk köszönő levelét is. Klebelsberg például közvetlen viszonyban lehetett az érsekkel ("Kedves Gyulám!") , magánútjairól is tud. Leveléből derült ki számomra, hogy ő is hódolt a vadászszenvedélynek, magát vadászembernek említve és beszámolva a szomszédos alapítványi birtokon tett sikertelen vadászatáról. Bethlen kimértebb ("Igen tisztelt Barátom !") és a közölt két levelében csak visszautasít meghívásokat. Mivel a kilőtt szarvasok listáján nevével többször is találkozunk, ebből nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök meghívása szinte rendszeres lehetett.

Party István egy 1960 körüli sajtófotón
(A kép forrása: Erdészeti Lapok 1961/10)

Vadgazdálkodás 1945 után

1949-ben vette át a vadgazdálkodás irányítását Party István (1908-1977) erdőmérnök , az újabb kori gemenci szarvasgazdálkodás felvirágoztatója. (Az ő visszaemlékezései alapján közlöm az itteni adatokat.) Édesapja, Party József is a kalocsai érsekség gemenci területeinek dolgozott vadászmestereként. Party István is a vad szerelmese volt, és egy életre elkötelezte magát e hivatás mellet 1976-os nyugdíjba vonulásáig. Irányítása alatt a teljesen elzárt „párt és kormányrezervátumnak” számító Gemencben sokat javult a szarvasállomány minősége, és mennyisége is. 1956-os jeges árvíz előtt már bőven 3000 feletti volt a létszámuk, miközben a hivatalos statisztikákban csak 800-1500 közt mozgott a számuk. Míg 1900-tól 1951-ig 7 aranyérmes bikát lőttek ki, addig Party irányítása alatt 1951 és 1959 közt 24-et. Party kihasználta azt az előnyt, amit a Gemenc elzártsága és bizonyosfajta kiemeltsége nyújtott. Nehezen is békélt meg azzal, hogy 1970-es évektől a Gemenc óvatos nyitásba kezdett az idegenforgalom felé, és az erdőgazdálkodás is mind nagyobb hangsúlyt kapott. Ennek ellenére Partyt méltán tartják nagy becsben a vadászok. Emlékére nevezték el a Gemenc Zrt. komphajóját is.

A szocializmus éveinek  vadászataival több cikk  foglalkozik. Konkrét gemenci adatok híján ezekkel kell beérnünk: [1] [2] [3] [4] Különösen kiemelendő az alábbi dolgozat, sok-sok gemenci adata miatt:  [5] A cikk jól mutatja, hogy a Budapesthez közeli Telki mellett Gemenc volt a kedvenc helyszín. A dobogó harmadik helyén is Tolna megyei helyszín volt, Gyulaj.  Míg Telki a közelsége miatt volt népszerű, addig Gemenc a vadak mennyisége és minősége miatt. Gemencről  egy legendám is van az egykori gemenci fővadásztól, azt hiszem Fock Jenő volt a főszereplője. Ha jól emlékszem személyére, akkor a történet 1975, de legkésőbb 1980 előtti, mert a kemény kommunisták őt, mint reformert, fokozatosan kiszorították mindenhonnan. Szóval történt egyszer, hogy augusztusban árvíz volt a Gemencben, aminek az lett az eredménye, hogy szeptemberre annyi szúnyog lett, hogy még a szarvasbőgés is elmaradt. Letelefonál Fock elvtárs a gemenci fővadásznak, hogy mi van a bőgéssel? Mire kapja, a választ, hogy nem bőgnek a bikák, annyira gyötrik őket a szúnyogok. Erre Fock elvtárs intézkedett. Másnap több repülő permetezte a Gemencet szúnyogirtóval, néhány nap múlva be is indult a bőgés, jöhettek az elvtársak vadászni.

Party utódjául Böröczky Kornélt (1929-1995) szemelte ki. Böröczky is nagy tekintélyű szakíró volt, aki nemcsak a vadászati témákban írt alapműveket, hanem ornitológiai megfigyeléseket is publikált. Mellszobra ma a Gemenc Zrt. bajai székháza előtt áll. A rendszerváltással a Gemenc megszűnt "kormányrezervátum" lenni, azóta a terület kezelője bérvadásztatást folytat.

A korábbi évek hagyományainak folytatásaként továbbra is kiváló minőségű szarvasok kerülnek terítékre. A Gemenc Zrt. adatai szerint évente 10-15, tíz kilogrammnál nagyobb agancssúlyú szarvasbikát ejtenek el a vadászok a Gemenc Zrt. területein (Ebbe beletartozik a Gemencen kívül a béda-karapancsai, a hajósi és dombvidéki rész is). A kilőtt szarvasok száma évente 300-400 körül mozog.

A Gemenc története VI. (1945 után)

Nagy, kettős törzsű tölgyek a Felső-Gemenc kisvasútja mentén.
1955-ben itt vette kezdetét az erdőség kisvasúthálózatának kiépítése.
Az 1982-ig megépült 47 km-ből 30 km ma is megvan. 

A második világháborút követő államosítások során 1946-ban a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Szegedi Állami Erdőigazgatóságának irányítása alá kerül a Gemenci-erdő Dunaártéri Erdőgazdaság néven. A vadászati jogot még néhány évre bérbe adták. 1949-ben a vadászati jog is állami kézbe került, és a Gemenci-erdő vadrezervátum lett. 1951 őszén megalakult a Gemenci Állami Vadgazdaság. A Vadgazdaság területének összetétele a megalakuláskor a következő volt: Érsekségi erdő( Kalocsa):8945 ha, volt közalapítványi erdő (Bátaszék és Szekszárd): 3574 ha, bátai közbirtokosság erdeje:190 ha, árvízvédelmi töltés: 350 ha, nádgazdaság: 70 ha, MÁV vasúti töltés: 40 ha. Ettől kezdve Gemenc, elsősorban az ország párt és állami vezetőinek vadászszenvedélyét szolgálta. (A vadgazdálkodás történetéről külön bejegyzés lesz) A párt- és kormányvezetők látogatásainak hangulatát felidézhetjük például innen. (Sajnos Fock Jenő egy látogatása körül kialakult "zavar" rendőrségi jelentései már nem elérhetők a neten, pedig nagyon tanulságos és hangulatos volt. Helyette jöjjön egy kicsit szárazabb tanulmány innen.)

Gemenc országos hírnevét dr. Homoki-Nagy István (1914-1979) 1952-ben forgatott Gyöngyvirágtól lombhullásig című természetfilmje hozta meg. A filmnek komoly nemzetközi sikere is volt, 1953-as Velencei Filmfesztiválon is első díjas lett kategóriájában, - majd igazi ritkaság volt ez a korban- az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is bemutatták. A film itt megtekinthető a netten.
1956-ban hatalmas pusztítást végzett a jeges ár, majd 1965-ben ismét rendkívüli árvízhelyzet alakult ki. (Az árvizekről külön bejegyzés lesz.) Ezért 1969-és 1974 közt ismét megerősítették a töltéseket, egy-két új is épült, és elkészült a hátfői zsilip és árvízkapu, ami esetileg a Sió hajózását is lehetővé tette, valamint megóvja a Sió völgyét a Duna visszaduzzasztó hatásától.

1968-ban a Gemenci Állami Vadgazdaságot összevonták a Dunaártéri Állami Erdőgazdasággal, létrejött a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság. Ez az időszak némi javulást jelentett az eddig háttérbe szorított erdőgazdálkodásnak, amit korábban teljesen a vadgazdálkodás alá rendeltek. Természetesen az erdőgazdálkodás ebben a korszakban még mindig az intenzív nemes nyár és egyéb tájidegen fák telepítéseket jelentette. Ettől kezdve lehetett bekeríteni az erdősítéseket a vadkár kivédése érdekében, bár a szarvasok számát továbbra is mesterségesen magasan tartották. A Gemenc zártsága is oldódott. Engedélyezték a kisvasúton is a személyszállítást, majd 1971-ben Budapesti Vadászati Világkiállítás társrendezvényeként –igaz, hogy csak rövid ideig- megnyílt Keselyűsben a Trófea Múzeum is Frigyes főherceg egykori vadászpavilonjában. Ekkor adták át a  Szarvas-csárdát is ami a korai organikus vagy ökoépítészetnek is szép példája. A Szarvas-csárdára is hamarosan rátette a kezét a pártvezetés, ekkortól a szekszárdi nép csak "Kádár-villaként" emlegette az elzárttá vált épületet. Mai szemmel szinte idilli dolgok  jellemezték akkoriban a nekilendülő majd elsorvadó idegenforgalmat, aminek tárgy emlékei közt szemlézhetünk ShG blogjában innen, és innen.

Frigyes főherceg millenniumi vadászpavilonja Bárányfokon (Újabban áthelyezve a Pörbölyi Ökocentrumba -2020.)

Az 1960-as évek végén ismét  elővették azokat a régi terveket és ábrándokat, amelyek arra irányultak, hogy kapcsolatot létesítsenek a  Balaton és a Duna közt.  Hátfőnél megépült 1974-re a Sió-zsilip, ami árvízkapui feladatokat is ellát. Az építkezés révén a Sió két kanyarját átvágták, és új erős töltések is épültek. A keselyűsi és hátfői rész elnyerte mai arculatát.
A terület természeti értékei miatt védettséget 1977-től élvez, ekkor lett tájvédelmi körzet. Az 1980-as köze táján években  kialakításra a bárányfoki szabadidőközpont, mert a pártvendégek nyomására bezáratták a Vadász-csárdát és Trófea-múzeumot is, és Keselyűs ismét a pártvadászti központ lett. amelynek révén a turisták száma ismét  növekedni kezdett.
1989- es rendszerváltással megszűnt a Gemenc „párt- és kormányrezervátum” jellege. Azóta a terület kezelője bérvadásztatással foglalkozik. A korábbi „kormányvadászházak” is bárki által elérhetővé váltak. 1990 májusától az erdőgazdaságok önálló vállalatokká váltak, majd 1993-ban megalakult a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Részvénytársaság, mai nevén Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (Gemenc Zrt.)

A Duna-Dráva Nemzeti Park 1996-os létrejöttével annak egyik ékkövévé vált a Gemenc. Szervezetileg a Dunai Területi Osztályon belül egy külön Gemenci Tájegység jött létre, amelynek élén egy tájegységvezető áll. A tájegységhez még négy természetvédelmi őr tartozik. A nemzeti park fejlesztései elsősorban Bárányfokra összpontosultak. Kialakították a tanösvényt, megvásárolták, felújították és nagyszerű új kiállítással rendezték be Frigyes főherceg egykori pavilonját.

Nem csak árvíz idején vannak zárva a Bárányfoki Szabadidőközpont létesítményei.

A biztató fejlődés azonban Bárányfokon a nemzeti park erőfeszítéseinek ellenére megtört, ma Bárányfok a pangás jeleit mutatja. A területen a sok "magánterület" tábla, és a behajtó út magasságkorlátozása utal a helyzet ellentmondásosságára. Frigyes főherceg egykori vadászpavilonja is csak előzetes szervezés után nézhető meg. (2019: A pavilon siralmas állapotba került.) 2020: A pavilont áttelepítették Pörbölybe, az Ökocentrumba. 

A Taplós-Gógai bemutató övezet fejlesztésével a 2000-es évek nagy árvizeinek hatására állt le Nemzeti Park. Újabban a keselyűsi egykori „Kádár-villának” emlegetett Szarvas-csárda környékére igyekszik a nemzeti park új turisztikai fejlesztéseket hozni, 2016-ig ebből semmi sem valósult még meg, 2020-ig ebben nincs változás. Kisebb turisztikai fejlesztések a Nyéki-Holt-Duna tanösvényéhez és a Bátai-Holt-Dunához kapcsolódóan voltak, de mára már itt is sok minden elavult, tönkrement. (2020. év eleji állapot.) 

A Gemenc Zrt. által felújított Lassi-i Kirándulóközpont.
Lassi a Duna-szabályozások előtt fontos révátkelő volt. Erre vezetett a
sárköziek legrövidebb útja Baja felé. Az egykori csárda épülete ma halászati
múzeum.

A Gemenc Zrt. 2006-ban adta át ökoturisztikai központját Pörbölyben, és ezzel ide helyeződött át a Gemenc turisztikai súlypontja. Felújításra került a kisvasút, néhány állomása (Lassi, Malomtelelő, Duna-part, Keselyűs) körül turisztikai központ alakult. Kisebb turisztikai fejlesztés volt a Vajas-toroknál is,  de ennek 2019-ben már nem sok látható jele maradt. 
2014-ben a Gemenc Zrt. Keselyűsben kezdett erőteljes fejlesztésekbe. A Sáros partján impozáns madárfigyelő torony épült. Sió-Holtág melletti a gemenci kisvasúti megálló helyén is sokfunkciós látogatóközpont épült (ami általában zárva van), kialakításra került egy tanösvény is Keselyűsben.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Veránka-szigeten
 lévő üdülőjében  nagy fejlesztések voltak nemrégiben, de újabban ismét elég kevés a hír róla.
Rendkívül szegényes honlapja jellemzi napjainkban a helyzetet.
Frissítés: 2018-ban az üdülő nem üzemel. Pletykák szerint egy gazdag üzletember érdekeltségébe került, sorsa bizonytalan. A régi "honlap" sem érhető el.

2020: Az egykori üdülő hotelként ismét megnyílt. Részletek a honlapján: veranka.hu

A Gemenc története V. (A mai Gemenc kialakulása)

Az 1870-72 közt megépített új töltés Keselyűs közelében

Az árvízhelyzet végső rendezésére 1869-ben létrehozták a Szekszárd-Bátai Dunavédgát Társulatot, a Duna másik oldalán 1871-ben a Pest megyei Sárközi Dunavédgát- és Csatornázási Társulatot. A mai Gemenc szempontjából a leglényegesebb annak a töltésnek a megépülése lett, amit a Társulat 1870-72 között épített túlnyomórészt a Kalocsai Érsekség birtokhatárán, kisebb részt két vallásalapítvány, a szekszárdi és a bátaszéki uradalmak területén. (A Szomfavai-erdő és szomszédos erdők egy része a szekszárdi, a Buvat és a Súgó környéke a bátaszéki uradalom alá tartoztak, ezen kívül még a bátai közbirtokosság adott még területeket a mai Gemenchez.) A Kalocsai Érsekség és a két vallásalapítvány tulajdonába tartozó rész – mint láttuk- a Duna-mente egyik legproblematikusabb szakasza volt. Társulat tehát elve érdekelt volt abban, hogy az új védgátakat a Dunától távolabb vigye, ahogy már a rómaiak is távolabbra vitték a limes vonalát ezen a területen. Az érsekség sem volt ebben érdekelt, mert más úton járt, így nem csatlakozott a Dunavédgát Társulathoz. A két vallásalapítvány is olyan területről mondott le, amik művelés szempontjából problémásak voltak, cserébe nagy árvízmentesített területeket reméltek. Ennek következtében a Duna új töltése a szokásos néhány száz méter széles hullámtér helyett 4-6 km-es távolságot hagyott a folyótól. A döntés hátteréről részletesebben itt olvashatunk. Ezen az árvíztől nem mentesített területen jött létre a Gemenc mai világa. Az új, magasabb és erősebb védgát a kezdetben számos problémát eredményezett, és még évekig nem bírt az árral, de folyamat visszafordíthatatlan volt. 1878-ban Tóth Károly lett a védgáttársulat igazgató mérnöke, aki elődeinél sikeresebbnek bizonyult a töltések megerősítésében. 1879-ben elkészült Bátánál a Sárvíz zsilipje, innen kezdve nem szenvedett már jelentős árvizet a Sárköz. Az utolsó nagy szabályozási munkálatok az 1893-1898 közt elvégzett folyamszabályozások voltak, amikor Gemencben három helyen is, Sükösdnél, Csanádnál és Koppánynál átvágták a Duna kanyarulatait, és megépítették az ehhez kapcsolódó új töltéseket. A 19. század végére világossá vált, hogy a csak átmetszéssel dolgozó folyószabályozás nem hozza meg önmagában a kívánt eredményt, hiszen a kanyarok újból elfajultak. Szükségessé váltak mederstabilizációs munkálatok is. Ezek a munkálatok is elkezdődtek az átvágásokat követően, de az első világháború ezeket a munkákat megakasztotta. A Duna még mindig meglevő aktivitására bizonyíték, hogy ebben az időszakban alakította ki a Kádár-szigetet. A két háború közti időkben márt  tervezték a  Sió torkolatának  új mederben történő kialakítását, de ezek nem valósultak meg a kezdődő háborús készülődésben. A második világháborúig a mederstabilizációs munkálatok Bajáig jutottak el, majd az 1950-es évekre a gemenci alsó szakasz is elkészült. Ezt követően az 1965-ös nagy árvízek után folytak jelentős munkák, amik az 1970-es évek közepéig tartottak. Megemelték a töltéseket, megépült a Hátfőnél a Sió-kapu, amihez kiegyenesítették a Sió egy szakaszát is. A Sió-kapu a Balaton-Duna hajózási útvonal első zsilipe lett volna. A folytatás azonban nem készült el, így ma a Sió-kapu főként  árvízzsilipi szerepet tölt be. 2010-körül Eu-s pályázatok révén holtágrekonstrukciós munkálatok zajlottak Bátánál, a Rezéti- és Grébeci-Dunán.  Ma már csak kisebb mederstabilizációs munkák folynak, bár ötletelések vannak arról, hogy egy jelentősebb gemenci turisztikai célú hajókikötő épülne Szekszárd magasságában.

A végső leltárt megvonva megállapíthatjuk a Dunaföldvártól délre a mai országhatárig terjedő szakaszon a folyószakasz rövidülése 83 km lett. Csökkent az árvízveszély, hajózhatóbbá vált a folyó, de a szabályozásnak lettek árnyoldalai is. A felgyorsult folyó mélyebbre vájta magát, és fokozatosan eltorlaszolta holtágai bejáratát. Ez a folyamat még ma is tart, a Duna bevágódása miatt évente átlag 1,5 cm-rel kerül mélyebbre a talajvíz szintje, amely természetesen a terület egész növény és állatvilágára is kihat, és folyamatos emberi válaszlépéseket igényel.

A Gemenc az 1898-as átmetszések után.
Az új meder még csak most van kialakulóban.
A Vonal-út már elkészült.
Forrás: Keselyüsi tanösvény

A 19.század végétől Sárköz népe végleg áttért az intenzív gabona-és kukoricatermesztésen illetve a Szekszárdi-dombságban folytatott szőlőtermelésen alapuló gazdálkodásra. Pataki József tanulságos számításai szerint a 18.század végén a Sárköznek kb. az ötöde volt vizenyős terület, és ugyanennyi a szántóföld. Alig száz évvel később már a vizenyős területek aránya kevesebb volt 3%-nál, miközben a szántók arány 50% fölé nőtt, sőt 1931-re már elérte a 80%-ot is. A Monarchia kedvező gazdasági körülményei közt azt a viszonylag homogén társadalmat, amelyet a vízi világ egységesített, a meggazdagodás vagyoni rétegekre tagolt. A Sárköz népe szakított korábbi életmódjával és létrehozta sajátos polgári-paraszti kultúráját, melyben a „művészi szép helyett a vagyon fitogtatása lett fontosabb, és ebben az elanyagiasodott, erkölcsileg is mind szabadosabbá váló társadalomban kegyetlen születéskorlátozás, az egykézés mind divatosabbá lett.” (Andrásfalvy) A ma nagy becsben tartott sárközi népviselet is ennek a kivagyiságot és a vagyoni fitogtatását előtérbe helyező világképnek a tárgyi lenyomata.
Az egykézés hatására hamarosan munkaerőhiány lépett fel, távoli vidékekről főleg nincstelen zsellérek áramlottak a vidékre, a hagyományos református magyarság etnikai és kulturális egysége is felbomlott. A folyamatot jól mutatja, hogy Decsen 1931-ben, Őcsényben 1938-ban új, nagy méretű katolikus templomot is építenek.

Jellegzetes  paraszti ház Decsről, a 20.sz legelejéről. A meggazdagodás
jeleként a polgári minták követése lett jellemző a paraszti építészetben is.
Ezeket a házakat főként bátaszéki német kőművesek építették

A nem árvízmentesített gemenci területen viszont a gátak közé szorított víz nem tudott szétterülni, az árvizek sokkal magasabban tetőztek, ami szintén komoly átalakulást indított el. A még mindig nagyarányú erdei legelőkön megszűnt a gazdálkodás lehetősége, ami teret adott a további erdősítésnek, mint a hasznosítás egyetlen lehetséges módjának. A 20. század elején az Érsekségi Erdei Hivatal az erdősítés a korban modernek gondolt formáira tért át. Ezzel az erdősítési módszerrel jelentek meg azok az idegen fafajok is, amik ma is megtalálhatók a területen: a nemes nyárfák, amerikai kőrisek, fekete diók. Ekkor kerültek kialakításra azok ez erdészeti szelvények is, amelyeknek négyzetei a műholdfelvételeken megfigyelhetők. Az erdő arányának növelése azt eredményezte, hogy a vadállomány is növekedésnek indult.

A Vonal-út. A 19.század legvégén készítette el az érsekség ezt a széles
nyiladékot, amely a keselyűsi út folytatásaként a gemenci erdészházakig,
majd a vadászházig vezetett. Kezdetben három híd is volt rajta. Később az
út teherbírását megnövelték, a hidakat betömegelték. A gemenci fa
szállításának ma is az egyik fő útvonala

Az I. világháború utáni összeomlást követően, 1919-20-ban a tüzelő nélkül maradt Budapest ellátására válogatás nélküli hatalmas erdőtarolást hajtottak végre a Gemenci-erdő területén. Az akkor még hajózható Duna-ágak partján tarvágással elpusztították a gemenci erdőállomány legértékesebb részét. Ezt követően sem voltak a természetvédelmi szempontok számottevőek még jó darabig. 

Az 1927-28-ban, az érsekség területén épült gemenci
 vadászkastély a mai napig az erdőség legszebb épülete

A Gemenc történe IV. (A fokgazdálkodás hanyatlása)

Beszédes József térképe 1834-ből, a Borrév környékéről.
Beszédes a folyótól kissé távolabb húzódó régi töltés helyett
közvetlenül a partonhúzódó töltést javasolt, ami 1844-48-ban
 el is készült, de ez sem bizonyult kielégítő megoldásnak.
(Forrás: archivportal.arcunum.hu) 

A háborúk elmúltával a 18.század elejétől a fokgazdálkodás ismét virágzásnak indult, és a 18.század második felére lényegében teljesen általános lett ismét a Sárközben. A fokgazdálkodásra az első csapást az jelentette, amikor Mária Terézia alatt a nyugat-európai joggyakorlatnak megfelelően a jobbágyoknak elkezdték korlátozni az ártéri erdőhöz és a halászathoz fűződő jogait, csökkent a szabad vizek aránya, a felesben való halászt helyett egyre többször követelték meg a harmadban való halászatot. Egyre szélesebb körben terjedt el az, hogy a földesúr a községektől egy összegben, vagy vizában kért megváltást a vizek szabad használatáért. Csökkent a halállomány, különösen a vizahalászat mutatott erős visszaesést a vidékünkön.Előfordult már az is, hogy a földesúrnak szánt vizamennyiség kifogása sem sikerült, és a távoli komáromi halászoktól kellett megvenni az adóba szánt vizát.

Ennél is nagyobb csapásként a Bécsi Udvar elhatározta a Duna hajózhatóvá tételét bácskai gabona szállítása érdekében. A bárkák árral szembeni mozgatásához elrendelték egy lóvontatásra alkalmas Duna-menti út építését. Első lépésként 1774-ben összeírták a Dunába vezető fokokat, majd megkezdődött a fokok eltömítése, és egy alacsony, közvetlenül a Duna parton, az övzátonyokon húzódó töltés építése. A töltésépítési munkálatok mindkét parton megkezdődtek, de végül a hajóvontató út Báta és Baja közt a jobb parton haladt, Bajától a bal parton.
A sárközi jobbágyok hiába tiltakoztak a Helytartó Tanácsnál, aggodalmuk nem talált meghallgatásra. Az események azonban a jobbágyok félelmét igazolták. Az 1779-es árvíz idején az ár már átbukott az újonan emelt töltésen. Ennek az lett a következménye, hogy a kiáradt víz az eltömített fokokon nem tudott apadáskor visszahúzódni a mederbe. A kint rekedt víz kipusztította a réteket, erdőket, gyümölcsösöket. Ettől kezdve már nem volt megállás. Emelni kellett a töltéseket, szabályozni a folyókat, lecsapolni a töltésen kívüli vizenyős területeket.

Az erőltetett merkantilista gazdaságpolitika által gerjesztett földigény is folyók visszaszorítására inspirálta a földbirtokosokat. A malomgátak rendezetlensége is tervszerű vízgazdálkodást kívánt. Ez a Sárvíz esetében a felső szakaszon már a 18.században megtörtént, de a munkálatok a Sárközben leálltak, és Sárvíz továbbra is problémás maradt.

A Kalocsai Érsekségi Uradalom – aki birtokolta a mai gemenci erdő jelentős részét - mindezekkel szemben egy másik utat választott. A Mária Terézia királynő 1776-tól rendeleteivel szabályozta az ország erdőterületeinek korszerű kezelését, elrendelte a megfelelő személyzet alkalmazását, az erdővágások megtervezését. Az érsekség ennek szellemében erdőinspektort nevezett ki, majd 1794-ben felállította Erdei Hivatalát, amely arról tanúskodik, hogy terület hasznosítását az erdőgazdálkodásban látta meg. Az első 1820-as években készült felmérésük alapján a gemenci terület 2/3 része erdei legelő volt, és csak egyharmada erdő, de a továbbiakban az erdő aránya lassan növekedett. A vidék vadállománya egyáltalán nem volt jelentős ekkoriban sem, hiszen az erdő nagy részében továbbra is legeltettek.

Az 1844-48 közt megmagasított töltés a Borrév-fok mentén

A Gemenc környékén az ember mindig is együtt élt az árvizekkel, de a különböző korokban eltérő volt a viszonya az árhoz. Mivel az itt élő ember a vizekből élt, ezért igyekezett a vizekhez minél közelebb megtelepülni, még ha ennek az is volt a következménye, hogy a települést gyakran elöntötte az ár. Tudjuk, hogy a Duna menti falvakat a 18. század elején sem kímélte az árvíz, hiába működött eredményesen a fokgazdálkodás. A Duna miatt több település véglegesen eltűntek a térképről (Asszonyfalva, Pandúr, Bál), mások változtatták helyüket. (Szeremle, Csanád, Sükösd) Pandúr megmentésére pedig még egy éles kanyar átvágásával is próbálkoztak. 1760-ban a Kis- és Nagy-Pandúr-szigetet elválasztó Duna kanyart metszették át, de ez sem tudta megmenteni a falut, és egy évtized múlva egy újabb jeges árt követően végleg elköltözött.

A 19.században ezek hatására is kezdett megváltoznia szemlélet. A kor mérnökei úgy gondolták, hogy a vízrendezés fő feladata mostantól az áradások megelőzőse. Nem elég csak a töltések emelése, hanem a Duna folyásának felgyorsítása is szükséges. A hajóvontatás is nagyon hosszadalmas volt a kanyargós szakaszokon, tehát több szempontból is jó ötletnek tűnt a folyó kanyarulatainak átvágása.

A 19. század elején állandósult a mostani településszerkezet, ettől kezdve csak kisebb puszták, majorságok szűntek meg, illetve keletkeztek. Csanád és Sükösd érseki rendelkezésre felköltözött az árvízmentes magaspartra, távolabb a Dunától, Szeremle is a sokadik áttelepülés után végleges helyére került.

Ekkoriban változtak meg az építkezési szokások is. A paticsfalas, egyszerű házacskák helyett terjedt a tömésfal,  a vályog és kivételesen a tégla is, ami már polgári igényeket tükrözött, de elődjével szemben nem bírta a vizet. Az árvízmentesítés, a folyószabályozás, és főként a földnyerés igénye egyre hangosabban fogalmazódott meg a vagyonosabb, tehetősebb rétegekben. A szegény halász-pákász világ leáldozott.

A Tolnai-Duna. A Bogyiszlói-kanyar 1854-es átvágásával hazánk legnagyobb
holtágává vált az egykori tolnai Dunaszakasz

A Duna azonban sokáig megbosszulta azt, hogy szűk gátak közé szorítják, és egy évszázadon keresztül tartott megregulázásának folyamata. A nagy léptékű vízrendezés jegyében elsőként -mintegy bevezető, kísérleti jelleggel - 1811-ben Schnemann József tervei szerint átvágták a a Duna taplósi nagy kanyarját. Ennek kedvezőek voltak a tapasztalatai - nem úgy, mint a korábbi pandúri átvágásé-, úgyhogy munkák nagyobb léptékkel folytatódtak. A Víz Építő Királyi Biztosság Beszédes József irányításával 1820-21-ben Baja és Báta közt a Duna négy olyan nagy kanyarját vágta át, amely miatt esetenként hatalmas jeges áradások alakultak ki. 1824-28 közt újjáépítették, megerősítették és megmagasították az 1775-76 közt épült töltéseket, amik csak kárt okoztak a Sárköz népének. A folyamat ellentmondásosságát most már nem csak a korábban fokgazdálkodásból élő jobbágyok, hanem az uradalmak is megérezték. 1826-ban a Helytartó Tanács haragját a bátaszéki uradalom azzal vívta ki, hogy maga adott parancsot a töltés átvágására. Ennek ellenére a megkezdett folyamatot nem lehetett megállítani, bár sokáig még a víz került ki győztesen a küzdelemből.
1845-52 közt átvágták a nagy bogyiszlói kanyart. Bogyiszló ezzel a Dunántúlra került, elszakadva földjeinek nagy részétől. Még nagyobb csapás érte Faddot és különösen Tolnát, amelyek - a várakozásokkal szöges ellentétben-, elvesztették dunai kikötőjüket, mivel a Duna-ágaik fokozatosan eliszaposodtak, és hajózhatatlanná lettek. Persze a tolnaiak sem maguknak keresték a bajt. A város évszázados dilemmában élt: átok vagy áldás a Duna? Tolna a középkor elején egy árvízmentes hátságra települt. A Duna aztán szépen erodálta ennek a hátságnak a partját. A középkori várost a 17.századra a Duna alámosta. A 18.századi városközpont ugyan már keletebbre települt, de ez is ki volt téve a Duna folyamatos erodáló hatásának. Így kapott támogatottságot a 19. században a bogyiszlói átvágás ötlete, ami viszont megszüntette Tolna dunai szerepét.
A Duna védgátjai még mindig nem tudtak ellenállni a nagyobb áradásoknak, ezért 1844-48 közt újabb magasításukra került sor, de még ez sem hozott kielégítő eredményt. Sok gondot okozott az is, hogy a Bátánál a Dunába ömlő Sárvízen nem volt zsilip, ezért az áradó Duna minden árvízkor visszaduzzasztotta a Sárvizet hatalmas áradásokat okozva. Ezért 1854-55 közt a Sárvizet a már mellékágnak számító, de a nagy Dunával még kapcsolatban álló Taplósi-Dunába vezették. Mindezek a lépések azonban még mindig nem bizonyultak elégségesnek, ezért 1869-ben mindeddig példátlan léptékű védmű építések kezdődtek, ami a mai Gemenc kialakulásához is vezetett.

Közben a fokgazdálkodás lassan sorvadt, bár 1869-ig még jelentős új fokok is készültek ugyan, de egyre fogyó szerepkörben. Ilyen például a Szilágyi-fok ami mellett a Gemenc első tanösvénye halad.

A Gemenc története III.(A fokgazdálkodás)

Számos fok ábrázolása Böhm 1767-es
térképén.
(Forrás: archivportal.arcunum.hu)

Az évenként visszatérő áradások óriási víztömegeit a fokokon keresztül vezették szét az egész Sárközbe. A 19.század derekáig jellemző fokásás lényegét Andrásfalvy Bertalan az alábbiakban foglalja össze: "Az itt élő emberek nem bízták a véletlenre azt, hogy hol tör ki a víz; hanem maguk nyitották meg, nemegyszer tetemes földmunkával, fokok, csatornák vájásával a víz útját az ártérbe, így és ott, hogy a víz lehetőség szerint a legkevesebbet romboljon és az áradás után, a víz ugyanazon a fokon, melyen kijött, vissza is mehessen a mederbe. Így a kiömlött víz nem rekedt kint az övzátonyok következtében lefolyástalan laposokban, és így a pangó víz nem ölte ki a fákat, bokrokat és gyepet sem és a kitódult halak sem pusztultak el a gyorsan párolgó, posvánnyá váló ártéri mélyedésekben. Éppen a kiáradást, majd a víz visszafolyását biztosító fokok legszűkebb pontjain lehetségessé vált a visszaigyekvő halak kiszűrése, az apadáskor bezárt rekeszek segítségével. A rekeszeken túljutott a víz és az apróbb hal, de kifogták vele a nagyokat, az értékeseket. A sekély, kiáradt víz ugyanis ívásra és az ivadék fejlődésére a lehető legalkalmasabb volt, de így gondoskodtak az eljövendő évek halállományáról is. A fok tehát a természet kihasználásának és védelmének is emberalkotta, tudatos létesítménye volt. Ezért körültekintően ott ásták, ott fakasztották meg vele a folyó természetes gátjait, ahol az ártéri szakasz legmélyebb pontja volt, hogy a víz maradéktalanul eltávozhasson, visszatérhessen a medrébe apadáskor. Ez az elhelyezés azt is biztosította, hogy a víz alulról felfelé, csendesen és rombolás, valamint hordalék szállítása nélkül töltse fel az árteret. A 12. századtól már adatolt, említett fokokat tehát mesterséges , ember által létesített vízkapuknak, csatornáknak tarthatjuk. Emberkéz alkotására utal maga a szó is, mely a fakaszt igéhez tartozik. Számos leírás említi a fokok ásását, készítését is, mert az ártér e legértékesebb pontjainak birtoklásáért sok pert folytattak és ezekkel kapcsolatos határjárásokról latinnyelvű jegyzőkönyvek is készültek, melyekben a magyar fok szót is gyakran használják".

A fokok igen hosszúak is lehettek. A ma is meglévő Címer-fok két darabjának együttes hossza eléri az 5km-et, hasonlóan a Gógában található Keskenyi-fok ma is kilométereken keresztül követhető. Bogyiszló határában a Karaszi-fok és az ahhoz kapcsolódó fokok (Tője, Örim, Dalocsa stb.) pedig több tíz kilométeres szövevényt alkottak és az egész határt be lehetett járni ladikon magasabb vizek idején. Hasonlóan az egész Sárköz is végigevezhető volt. A Sebes-fok egész Szekszárd határáig ért, és ügyesen szervezett ladikos utazással a Dunáig lehetett közlekedni Őcsényt és Decset is érintve. Még a 19.század derekán is ezeken a fokokon szállították ladikon a sárközi halakat a szekszárdi piacra. A 18.század végi összeírások egyébként Szekszárd környékén, tíz kilométernél is távolabb a Dunától, megdöbbentően sok fokot, szám szerint 83-at említenek.

A fokok közt voltak természetes eredetűek, a Sárvízhez, vagy Dunához köthető oldalágak is, de ezeket is alakítgatták, formálták. Sok esetben nem is lehet pontosan megmondani, hogy melyik fok milyen eredetű, vagy mi tekinthető egyáltalán foknak , mi oldalágnak.

Elképesztő foksűrűség Fadd határában Scnemann József térképén

A fokgazdálkodás fellendülését nem utolsósorban éppen az tette lehetővé, hogy a magyar jobbágy bizonyos halászati joggal is rendelkezett, és ez közvetlenül érdekeltté tette őt a vízművek építésben. A középkorban a halászati jogot nem sikerült regálévá tenni, bár erre I.Kálmán tett kísérletet. A vizeket három kategóriára osztották fel. A legkiemelkedőbb jelentősége a vizahalászatnak volt, ami földesúri kézben volt. A vidékünkön a Duna egy-két pontján és a Sárvíz torkolatának közelében folyt ilyen halászat, bár nem volt olyan híres vizafogó hely, mint a madocsai, vagy budai. Néhány jobb dunai helyen a tilalmat a földesurak más halfajtákra is kiterjesztették. Számos tó és holtág halászatát részesben végeztették a földesurak. Végül a kisebb, ideiglenes tavak, ágak, fokok halászata teljesen szabad volt.A legtöbb fok személynév eredetű volt, és nevüket is gyakran változtatták. A fokokat egy-egy család gondozta, azokat adták-vették, gyakran cseréltek gazdát.
Ma is találkozunk még a fokokkal, nem csak mint elnevezéssel, hanem sok helyen még az árkok is fennmaradtak, és hosszan nyomon követhetőek. Egy részükből belvízlevezető csatorna lett. (Karaszi-fok, Pityó-fok) A Gemenc területén sok fok fennmaradt, mert itt nem tértek át az intenzív szántóföldi termelésre. Ma is részben meglévő, általam beazonosított fokok a következők: Bárány-fok, Keskenyi-fok, Szilágyi-fok, Borrév-fok, Pityó-fok, Lörinc-fok, Sudár-fog, Forgó-fok, Somfai-fok, Pap-fok, Sárkány-fok, Alsó- és Felső-Címer-fok, Marica-fok, Taplósi-fok, Reitman (Lovas-fok) Kattyas-fok, Parragi-fok, Kerülő-fok, Káposztás-Duna-foka, Borcz-fok, Kis-Borz-fok, Ér-fok, Rezéti-fok, Visszafolyó-fok, Báli-fok.

A Pap-fok. Az egyik legkorábbi mai napig fennmaradt fok
lehet a Gemencben.A fenti Böhm-féle térképrészlet is
névvel ábrázolja a Decsi-Kis- ésNagy-Holt- Duna közt.
Andrásfalvy szerint egy Pap nevű árendás ásatta.

Ma a figyelem ismét a fokgazdálkodás felé fordult. Sokan úgy látják, hogy a fokgazdálkodás összhangban van a korunk által megkövetelt ökológiai szemléletmóddal, és főként a Tiszán, kísérleteznek is bizonyos elemeinek visszaállításával.A középkori ember azonban nem volt ökológiai szemléletmódú, hanem éppen ellenkezőleg, a természeti erőforrásokat maximálisan kiaknázta. Így a középkorban erdőgazdálkodásról sem beszélhetünk. Az önmagukban is reprodukálódó ártéri puhafás ligeterdők kivételével minden jelentős keményfás-tölgyes erdőt kitermeltek. Erre utal az is, hogy Engel Pál adatai szerint a Sárvíz mentén fekvő közeli Janyavár építéséhez igen messzi vidékről, "külföldről" kellett fát hozatnia a Bodó családnak a XV.század közepén. A keményfás erdők helyén gyümölcsösök, kaszálórétek, fás legelők, és szántóföldek jöttek létre. A vadállomány is erősen megcsappant, a saját állataikkal konkuráló vadakat elűzték. A kíméletlen gazdálkodás jele az is, hogy a nyelvészeti vizsgálódások szerint a területről a hódokat húsukért és prémjükért már a XIV. századra kiirtották. ( A hódhús, akárcsak a hal, böjtök idején is fogyasztható volt.)

A Felső-Címer-fok a  Gemenc egyik legöregebb foka, 1770 körüli térkép
már ábrázolja Czimer néven.A Címer-fok is személynév eredetű lehet,
19.századi térképeken  előfordul Zimmer alakban is. A II.katonai
felmérésen Hosszú ág néven szerepel. Böhm térképein is már  feltűnik.
A Nyéki-Holt-Dunát kötötte össze a Duna Báta feletti nagy kanyarjával.
A kezdetben egységes kb.5km hosszú fokot a Duna Kádár-szigetnél
lévő kanyarja  alámosta, és a fokot kettévágta. Nebojszki László  szerint
ez a 20.sz elején történt, a Kádár-sziget létrejötte körüli időkben.
(Itt érdemes megjegyezni, hogy Nebojszki László cikkei alapvető
fontosságúak voltak a vízszabályozással kapcsolatos részek megírásaihoz)

Míg a fokgazdálkodás a természeti erőkkel többé-kevésbé harmonikusan együtt élt, addig a malmok üzemeltetése állandó gond forrása volt a Sárvíz mentén. A Sárvíz kis esésű folyó volt, ezért erősen duzzasztották. A duzzasztáshoz sok helyen nem építettek külön malomárkot, hanem magát a főmedret is elrekeszelték. Ez veszélyeztette a sárvízi hajózást is, ami a középkorban igen jelentős volt még. A beavatkozások eredményeként a Sárvíz és mellékágai elsekélyesedtek, ami a vidék mocsarasodási hajlamát növelte. Ez a török idők második felében be is következett. A csatornákat és fokokat nem gondozták már, a táj elvadult és visszaerdősült. A mocsarak és erdők ekkor sokak számára menedékül is szolgáltak a nehéz időkben, így a Sárköz népének jelentős része átvészelte a tizenöt éves háborútól Rákóczi-szabadságharcig tartó időszakot is.
A 18.században a Sárköz népe tehát visszatért a fokgazdálkodáshoz. A középkortól eltelt másfél évszázad azonban nem múlt el nyomtalanul. Az eliszaposodott Sárvíz már nem nyerte vissza korábbi jelentőségét, és a szabályozása, megregulázása lett a környék vízrendezésének egyik fő szempontja. Hasonlóan a Lankóci-Kis-Duna, és a Báta is vesztett szerepéből, és a Sárköz keleti felén húzódó Duna-ág szerepe értékelődött fel.


Előző rész Következő rész