 |
| Részlet Joseph Schnemann 1818-as Tolna megye térképéről: A Sárköz északi része a folyószabályozósok megkezdése előtt. A Sárvíz még a Sárköz nyugati oldalán kanyarog végig, a szabályozatlan Duna gemenci szakaszán pedig két nagy sziget, a Gemenci és a Rezéti található Forrás: http://www.archivportal.arcanum.hu/ |
Gemenc az Alföld szerves részeként főként a Tolnai Sárköz, kisebb részt a Kalocsai Sárköz kistájakhoz tartozik, és története szorosan összefonódik e tájegységek történetével.
Őskor
A halban és vadban gazdag vidékre az első ismert embercsoportok mintegy 10 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén érkeztek meg. Kőből pattintott, csontból készült eszközeikkel és fegyvereikkel halásztak, vadásztak. Az általuk elejtett állatok közt az őstulkok és a szarvas csontjait találták meg azon a Szekszárd-palánki telepen, ahol egy ideiglenes lakhelyük volt. A települések a mocsaras vidékből kiemelkedő hátságokon, helyi szóhasználattal göröndökön, vagy a dombvidéki peremen, a Dunától távolabb jöttek létre. Régészeti leleteket is csak innen, a mai gemenci töltésen kívüli részről ismerünk. Feltétezhetjük, hogy az őskori, ókori ember is csak ezeken vidékeken települt meg, és az árvizek járta dunai ártéren csak ideiglenes településeik jöttek létre.
Ugyanakkor érdemes arra is gondolnunk, hogy a Gemenc mai körülhatárolása, a sárközi falvak határaitól való éles leválasztása nagyon is a 19.század végi vízrajzi változások eredménye. Eddig az időszakig a Gemenc fogalmilag sem azt jelentette, amit ma értünk rajta. Gemencen egy viszonylag kis területet értettek csak, azt a szigetet és erdőt, amit az Ásás-Duna és a Duna közrezárt. Indokolt tehát az, hogy a Gemenci-erdő történetének bemutatásánál röviden utaljunk a szomszédos Sárköz történetére is.
Az első állandó településnyomokhoz kapcsolható leletek a neolitikum (újkőkorszak) korából ismertek. Ebből a korból kiemelkedik az Alsónyék melletti Kanizsa-dülői lelőhely. Itt egy sok sírt tartalmazó neolitikus telepet tártak fel az M6-os autópálya építkezései előtt. A régészek szerint a Kr.e. 5500-5000-re datálható alsónyéki telep az újkőkor két korszakát is felölelte: fénykorát az úgynevezett Lengyeli- kultúra korában élte, egy kisebbik része pedig a még idősebb, Starčevo- kultúrához köthető. (További linkek: rövid beszámoló az ásatás eredményeiről:Osztás Anett rövid összefoglalója , személyes honlapján képeket is találunk.)A rézkortól kezdődően az embere már mélyen behatolt a mocsárvilágba. A Sárköznek szinte minden kiemelkedő pontja lakottá vált, s ezeken a göröndökön lakóhelyek nyomai, urnatemetők és hamvasztásos sírok kerültek elő.
A rézkor népei után az itt élt illír és pannon törzseket a Kr.e. IV. században a kelták váltották fel. A kelta-illír-pannon törzseket a rómaik igázták le, akik az I. század közepén megszervezték Pannónia tartományt
Régészeti szempontból jól feltárt Őcsény határa. Az itt ismert őskori és kora ókori területek sűrűsége jellemző képet mutat az egész Sárközről, úgyhogy érdemes a listát végignézni. Jelenleg az alábbi korú és jellegű lelőhelyekről van ismeretünk Ódor János összefoglalója alapján: 10 őskori település, 4 neolit település, 9 bronzkori település, 1 korabronzkori település és földvár, 1 bronzkori (korai, vagy középső bronzkori) település,1 későbronzkori település.- 1 késő bronzkori sír, 1 kelta/kora-római kori település, 2 kelta sír (temető), 1kelta település.
Az Őcsény környéki leletek száma tehát jelentős, de a falu határa is nagynak számit. Azt mondhatjuk, hogy az ismert leletsűrűség nagyjából megfelel az országos átlagnak. A vidék mocsaras, nehezen megközelíthető jellegét, termőföldjeinek hiányát tehát kompenzálta a hal és vad gazdagsága.
A római kor
Az I.század végétől Pannóniában a dunai határ mentén húzódó határvédelmi rendszer, a limes lett legfontosabb terület. A limes vonala rendhagyó módon a Gemenc vidékén eltávolodott a Dunától, és a Szekszárdi-dombság lábainál húzódott. Ez szintén arra utal, hogy Alta Ripa (Magas Part, Tolna) alatt a terület mocsaras, nehezen járható volt. Területünkön a limes útjától keletre, a mai Őcsény határában, a mocsaras terület közé beékelődve feküdt Alisca katonai tábora, annak a kis árvízmentes hátságnak az északi végén, amin később Őcsény, Decs és Sárpilis is megtelepült. A 19.század végén már Wosinsky Mór által is felismert, Alisca felé vezető út egy darabjának feltárását az M6-os építésekor, és 2010-ben végezték el az őcsényi út szélesítése során. A rómaiknak Alisca irányába olyan jelentős töltést kellet építeniük, hogy az még a 19. században is felismerhető volt, sőt műholdképeken ma is kivehető. A népnyelv ezt a töltést „Ördögvettetés”-nek nevezte. A II. században már biztos, hogy létező Alisca területén még nem folyt régészeti kutatás, bár kétségtelenül a Sárköz legfontosabb ókori régészeti lelőhelye lehetne. Részleteket itt találunk róla. Ugyancsak Wosinsky és Csalog adatai alapján tudjuk, hogy a katonai tábor építkezéseihez budai mészkövet is felhasználtak. Itt nyilvánvalóan a dunai szállítási útvonal jön szóba, hiszen a tábor mellett folyó Báta minden bizonnyal hajózható volt, és a Duna fő medre is keletebbre folyt.A Bátán így egy nagyon jelentős híd kellett, hogy átíveljen, ennek nyomai szintén sejthetők Őcsény határában.
Feltételezések szerint egy római őrtorony a Duna partján is állt, Bárányfoktól északra, vagy valahol a mai keselyűsí út környékén. Ennek az őrtoronynak a helyét egyenlőre még nem sikerült megtalálni. Létére abból következtethetünk, hogy Alisca területéről egy északi irányba menő út nyomait is sikerült megtalálni. Ezek mellett több kisebb római lelet is előkerült, de ezek főként a Szekszárdi-dombság felé eső magasabb területeken.