A Genfi-tó körül 1.

A Genfi-tó megpillantása. Fenséges. Ez a szó jutott eszembe.

Az első város ami feltűnik, Vevey. A képen a Szent Márton templom. Sokáig fogalom volt nekem ez a templom. 1977-ben elsős gimnazistaként meghallottam a rádióban a Yes nevű, általam addig nem is ismert együttes Going for the One című albumát, amit részint ebben a templomban  vett fel a zenekar. Annyira lenyűgözött, hogy túlzás nélkül, gyökeresen megváltozott a zenei ízlésem.  Ma sem túl gyakori, hogy rockzenekar templomi orgonán vesz fel futamokat. Akit érdekel ez a zene, az hallgasson bele ebbe.

A lavaux-i szőlők a tóparton.  Ez is a  világörökség része. Én ilyen precízen művelt szőlőket még nem láttam.

A Mont Blanc is idelátszik.

Persze más hegyek is.

Egybe minden.

Kék és zöld. Másnap reggel.

Szőlők, tó, hegyek.

Tó és hegyek.

Lausanne

Montreux-i sétányon, egy érdekes szobor.

Dankasirály.

Itt is az üstökösréce a leggyakoribb  réce.

A montreaux-i part menti sétányon van egy-két figyelemreméltó fa. Ez egy mocsári ciprus.

Ez mammutfenyő, de itt is száradnak az ágvégek.

A hegyek és szőlők alatt  Chillon vára.

Hegyek Montreaux-vel szemben.

Montreaux dzsesszfesztiváljáról híres, de a Casino épületében működött a világ egyik leghíresebb stúdiója, a Mountain Studios is.   Az említett Yes sem csak adózáskerülés miatt csinálta itt lemezeit, de itt dolgozott a Rolling Stones, az AC/DC, az Emerson Lake és Palmer, Chris Rea, David Bowie, meg sok minden más zenekar és zenész is. És persze itt vette fel a legtöbb lemezét a Queen is, sőt a stúdiót is megvette producerük. Ma  a Mercury Phoenix Trust, egy AIDS ellen küzdő jótékonysági szervezet tulajdona, akik Freddie Mercury Emlékmúzeumot hoztak itt létre. A képen a híres énekes fellépőruháit látjuk. Én soha nem voltam Queen rajongó, de a  kiállítás ingyenes, így életemben először és utoljára kaszinóban is jártam.

Chillon vára.

Ez a vár is teljes épségben megmaradt.

Én egyszer 14 évesen jártam már a tónál nyáron, akkor senki nem fürdőzött. Most már más a helyzet. A tó most 24 fokos, tele van ilyen kis szabadstranddal, de nagy kiépített "beach"-ek is vannak már.

Kilátás a várból.

Nekünk már a látvány is szokatlan, egy teljesen ép középkori vár, amit a 13. század óta folyamatosan laknak, használnak. Nálunk ilyennel csak egyetlen egy vár büszkélkedhet, a siklósi.

Szekszárdiként megfertőződtem a szőlőültetvények szépségének keresésével.  Úgyhogy következzék még négy kép a világörökségi helyszínről: A lavaux-i szőlők.

Vannak bizonyítékok, hogy  a rómaiak is termeltek itt szőlőt, de a folyamatosság csak a 11. századtól áll fenn, amikor szerzetesek kezdték itt művelni a szőlőt. Nem egy család a 15-16. századig tudja visszavezetni azt, hogy itt gazdálkodnak.

A fő termelt fajta itt, sőt talán innen is ered a chasselas, amit öregapám egyszerűen csak saszlának mondott.

A Château du Châtelard, egy 14. századi várkastély is része a szőlőbirodalomnak. Persze Itt sem minden fenékig tejfel. A terület úgy került fel a világörökség listájára, hogy Franz Weber, egy svájci környezeti aktivista "kikampányolta". Aztán amikor Weber arra tett javaslatot, hogy állítsák le itt a beruházásokat a terület hagyományainak minél jobb megőrzése érdekében, akkor a lavaux-iak szépen leszavazták.  Mert azért Svájcban mindenről szavaznak, nincs még egy olyan ország, ahol annyi népszavazást tartanának , mint itt.

Evian már a francia oldalon van.

Szép sziklák az alkonyban.

Financiális okokból a francia oldalon szálltunk meg, egy jobb norvég börtön szintjét is elérő, átutazók által használt szálláshelyen. Viszont cellánk szobánk ablakából a Mont Blancra lehetett látni. A képről persze le kellett vágni a francia ipartelepek és raktárak látványát az esztétikai értékek növelése érdekében. Ilyen volt alkonyatkor...

... és ilyen reggel. Magyarán fantasztikus jó időt fogtunk ki végig.

Genf egy kis elővárosában, Chene-ben kényszerű várakozás által kiváltott téblábolás alatt beleszaladtunk Louis Favre emlékművébe, akinek annyira legendás volt halála, hogy azt külön megörökítették. Ő volt a Szent Gotthárd alakút építője. A 13km-es alagút  abban az időben hatalmas vállalkozás volt, sok kritikus szerint az ostobaság küszöbén állt. Az alagút 1871 és 1880 közti megépítése közben sok halálos baleset (304 halott)  történt,  a  költségek is a tervezett szint fölé nőttek, lassabban is haladtak a vártnál, az olasz munkások is véres sztrájkot robbantottak ki (4 halott). Az építtető  társaság  minden gondot - eléggé aljas módon- Favre nyakába vart. Ráadásul olyan hatalmas kötbér réme fenyegetett, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a vállalkozásba tönkre fognak menni. A megfeszített munka és a pszichés nyomás felőrölte Favre egészségét, és munka közben, a csaknem kész alagútban, hirtelen meghalt. A domborművön azt látjuk, amikor tetemét  kitolják egy csillén.  Halála után néhány hónappal lett kész a mű. Favre egy sor műszaki újítást vezetett be, és először használt dinamitot is.  Szülővárosa ma egy szép emlékművel tiszteleg neki.

Az a genfi emlékmű sokkal híresebb, és Sissyről szól, aki itt a tóparton kapott halálos késszúrást1898-ban. Aki a pókhálóban szimbolikát akar látni, hát tegye! Ezzel meg is érkeztünk Genfbe.