Viharban, napfényben

Szeszélyes áprilisi idő volt a hétvégén, egy jó nagy elázással, amit természetesen valamelyest dokumentáltam is. 

Szombaton napfényben andalogtunk egy alapvetően unalmas úton a szekszárd környéki kultúrtájon, a Bati-hegy felé.  

Gyomtársulások népszerű növénye a pipacs. 

Dombságunk rétjein most a kutyatejfélék vannak a legnagyobb számban, legalábbis amerre mi jártunk. 

Ez itt a leglátványosabb faja, a szineváltó, ha jól tippelek. 

Táj áthúzásokkal...

... és anélkül. 

A Bati-hegy oldalából ránézünk a Sötétvölgyre....

...és a környező dombokra. 

Ugrás ki Keselyűsbe. A védett nyári tőzikének tart már a szezonja. 

Mostanában tömeges a vizenyősebb réteken. 

Itt most egy kis idézetet látunk a Kitalbelia nevű botanikai szaklap egyik régebbi számából, Tóth István Zsolt egyik cikkéből. Ez valószínűleg az első és utolsó megjelenésem egy florasztikai szaklapban, és magyarázat arra, hogy miért állnak közel hozzám a keselyüsi pókbangók. Tóth István Zsoltot gondolom nem kell bemutatnom senkinek, nála senki nem ismeri jobban vidékünk természeti értékeit. Külön öröm, hogy a régi neves gimnáziumi tanárral, Bartal Kornéllal vagyok együtt említve, nem is beszélve Hollósról. Ők egyébként a pókbangót nem a Gemencben, hanem a dombságunkban találták. Erről egy kis cikkett már írtam korábban. 

Szóval nagy öröm volt számomra, hogy a Gemencben én találtam meg először ezt a fajt, azóta minden évben meg is nézem, hogy alakul ez az állomány.

Még sok bimbó nem nyílt ki, de számos tő van az idén is. 

Nem szoktam részletesen számolgatni őket, mert nem akarom ezzel bolygatni az állományt, de az a benyomásom, hogy messze vagyunk már az 51  tőtől. 

Az idén egyelőre kissé alacsonyabbak is, mint az elmúlt években, de még nőhetnek. 

Azt ezek után nem kell mondanom, hogy fokozottan védett. A közleményből a pontosabb helymeghatározást  kihúztam. 

A sok eső és a duzzasztás megtette a hatását a Holt-Sión.

Uszadékok és torzók.

A Sió. 

Hiába volt ez elműlt időszakban egy-két nagyobb eső. Nem tudom lesz-e még olyan, ami tíz éve még közönséges és gyakori volt,  tele a Keselyűsi-Ásás-Duna medre vízzel.  Akkoriban csak nyárra száradt ki teljesen. 

Alapvetően napfényes időben indultunk el a töltésen sétálgatva. 

A mezei árvácska a közismert keri változathoz képest egészen apró virágú, de tömeges. 

Ez a tintagomba nincs túl jó formában. 

Nemrég két osztályban is tanítottam az optikát, és elfelejtetettem mondani, hogy a rózsabogár fénye is polarizált. 

Amíg a rózsabogárral szórakoztam, egyre több felhő jött. 

Előbb csak fenyegetőek, ...

...de aztán már szinte ijesztőek. 

Dörgés, villámlás. 

Aztán feltámadt a szél, és nyakunkba zúdult az eső. 

 

500-as hárs Felsőtengelicen és egyéb bagatellek

Az itteni kastély felújítása során megszűnt a terület elkerítése, így becserkészhetővé vált a park nagy hársfája. Távolról a habitusa nem emlékeztett hársra. 

 

Három ember kevés ahhoz, hogy körbeérje...

...egy negyedik  is kell. Igaz, neki már csak egy karját kell nyújtani. Ennél azért pontosabban is lemértük, és 520 cm-t kaptunk a kerületére. 

Még néhány bagatell a kastélyparkból. Itt gyöngyvirágok közt nárciszok. 

Él még az etno-ollalológia, de már csak alig. 

Tillinger Anna életét sem kerülték el a csapások, de vajon hová temették férjét, az id. Rafaist? 

Még egy részlet a felsőtengelici beerdősült temetőből. 

Erdei akármi. 

A gyönygvirágoknak is kell még néhány nap. 

A meténg virul. 

Az fürtös gyöngyike már kókad. 

A sokat fotózott Benyovszy-kápolna...

...és a Gindl-oszlop.

Az itteni parkerdő jellegzetes virága a kónya sárma. 

A park egyik érdekessége, hogy itt egy fává terebélyesedő borostyán fut egy tölgyre. Jelen ismereteink szerint, ez az ország második legvastagabb borostyánfája. (A jobb oldali)

A park tava most már tartósan kiszáradt. 

A mellette lévő fürdő ismét üzemel. Abban reménykedtem, hogy majd az ide ereszti le vizét, és a tó ismét megtelik, de nem így történt. 

Tengelici hangulatok. 

Fehér galamb. 

A pókbangós rétekre is kinéztem...

... de nem nyílik még a keresett virág.