2026. július 17., péntek

Jókai és Budapest, néhány nagy fával

Jókai mint Anakreon.
Róna József 1903-ban, tehát Jókai halála előtt egy évvel készítette el a nagy író szobrát, amit a Jókai-kert későbbi tulajdonosa 1920-ban állított fel itt. 

Az idős Jókai sokat időzött ennél a kertjének végén kialakított padnál.

Kilátás a Jókai-kertből a Gellért-hegy felé. 
 A nagy író 1853-ban vásárolta meg a Sváb-hegyen álló 3 hektáros felhagyott kőbányaudvart,  amit szép lassan nekiállt kertté alakítani.  

A kert szélén áll ez a kertidegen szép bükk, kerülete a listahatár közelében. 

Ez a mára már kiszáradt körtefa viszont több művében, levelezésében feltűnik.

A kert közepén áll ez a nagy hegyi juhar, a legjelentősebb fa. Talán eléri a listás méretet is. Háttérben a présház és a pince, ahol emlékkiállítás is van, de az csak csoportoknak nyitják ki.

Jókai a kertjében 1900 körül. [Kép forrása a Wikipedia]
Jókai nagyon büszke volt rózsáira is. A kertben ma nincsen sok rózsa. A háza sincs meg, azt a háború után lebontották. Helyén ma a Duna-Ipoly Nemzeti Park stílustalan székháza áll. 

Jókai szőlője.
Jókai kezdetben nem értett a borászathoz, de szép lassan ebbe is beletanult. Nemrégiben a leghíresebb borászatok- köztük természetesen sok szekszárdi - adtak kadarka tőkéket, hogy Jókai szőlőskertjét rekonstruálják. 

Szüret Jókai kertjében. [Kép forrása: FB]


A képen Jókai a távcsövével.
 Jókai erősen érdeklődött a természettudományok iránt is. Unokatestvére volt Konkoly-Thege Miklós, a magyar csillagászat atyja, nem véletlen tehát, hogy főként ez érdekelte. A kép a Jókai -200 kiállításon készült a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM),  és főként az amatőr természetbúvár Jókait hangsúlyozza ki. 

Arra nem találtam ugyan adatot, hogy Jókai kedvelte volna az Unicumot, vagy Zwack József a baráti körébe tartozott volna, bár kétségtelenül ismerniük kellett egymást, ha máshonnan nem, a parlamentből. 

Mi mindenesetre felkerestük a pesti lakhelyünkhöz legközelebbi múzeumot, ahol lassan 130 éve készül egyik nemzeti italunk. 

Itt érlelődik tölgyfa hordókban az évi 3 millió liter Unicum.

Az öreg pince hordói közt kis kostoló jár a belépőjegyek mellé.

Az 1892-ben épült épületegyüttes. 

Nagyvárosi fények a Ferenciek terén. A jobboldali Klotild-palotát még Jókai is láthatta, tornyában megcsodálhatta a főváros első liftjét is. A Párizsi-udvar már az író halála után lett kész. 

Az Ybl-palota bejárat.
Ez Jókai idején Az Első Magyar Takarékpénztár székháza volt. Jókai meglepően jártas volt a pénz- és biztosítási ügyletekben is, ez utóbbi abban az időben nem volt még elterjedt. 

A Károlyi-palota főlépcsője.
Károlyi György gróf titkára volt Bártfay László, a reformkorban fontos szerepet játszó Kisfaludy Társaság alapítója. Az ő személyükön keresztül a palota a pesti irodalmi élet központja lett, úgyhogy szinte biztos, hogy Jókai is megfordult itt.  

A Lotz-terem. 

Ez a zárt erkély már az Ybl-féle átépítés eredménye.

Az egykori kápolna.

A könyvtár.
Ez most a PIM kutatóit szolgálja. A PIM-ben néztük meg a Jókai-200 kiállítást. Mellette egy Nagy László emlékkiállításon is szóba került Jókai: Egy videóbejátszásban Aczél György az 1976-os írókongresszuson (?) az előtte felszólaló pártember után megvédi azokat a munkásokat (és Jókait is) , akik az új panelekbe beköltözve polcaikon Jókai könyveket tartanak, nem a szocialista írókat. Történelmi adalék, hogy ekkor még be volt tiltva a Jövő század regénye című sci-fije. (Ennek okát megértjük, ha elolvassuk a mű cselekményét.

A Károlyi-kert sokat szenvedett az elmúlt évszázadok alatt, Nem is láttam benne dendromán értéket. 

Az állatkert Nagy Sziklája.
Kiugrottunk az állatkertbe is, ahol engem  főként a ma már műemléknek számító építészeti elemek és az új Biodóm érdekelt. Mivel az állatkert már 1866-ban megnyílt, Jókai láthatta. A szikla és a mai épületek viszont az 1907-1912 közti átépítés eredményei. A  nagy rekonstrukció során épült pavilonok mai szakmai megítélése kimagaslóan pozitív: a magyar építészettörténet  iskolateremtő remekműveinek tekinti őket. Kós Károly, Zrumeczky Dezső, Neuschloss Kornél és Végh Gyula munkái messze túlmutatnak az állatkerti funkción.

Az Elefántház Neuschloss Kornél keleties épülete.

Schäftner-körhintát két évvel Jókai-halála után adták át, tehát 120 éves. 

A Biodóm. 1,7 hektáros egybefüggő területével Európa legnagyobb ilyen jellegű épülete, és valóban impozáns. (A cornwalli Eden Project összeterülete jóval nagyobb, de az két nagyobb és több kisebb kupolából áll.) 
Egyelőre a Mérték Építészeti Stúdió (ma Paulinyi &Partners) épületét nem remekműként, hanem inkább a mértéktelen pazarlás emlékműveként tartja számon a sajtó jelentős része.

 GoogleMaps értékelései szerint a közönség eléggé leteszi ezt a szerencsétlen épületet. Azért nem árt tudni, hogy 380 millióból tették látogathatóvá,  amikor az eredeti tervek szerinti befejezéshez 16 milliárd kellett volna még. Ezért a sok élő állat és buja növényzet egyelőre még várat magára. Eddig sem kevés pénzt, 44 milliárdot vitt el, ami jóval több mint duplája az eredetileg tervezett teljes összegnek. 

A Zsiráfházat, Kós Károly és Zrumecky Dezső munkáját, a szocreál átépítés szürkeségéből kellett újjáépíteni.



A Benke Gyula szobrászművész és Végh Gyula építőmérnök által épített szikláról szép kilátás van az Elefántházra. Érdekes történet, hogy 1915-ben a szövetséges török kormány kérésére lebontották a minaretet, mert sértőnek találták, hogy egy mecset-szerű épületben állatok laknak. 

A bölényház Kós és Zrumeczky épülete. Megkapó, ahogy a Városliget zöldje keretezi a képet.

A Nagy-tó partján hatalmas, minden bizonnyal listás fűz. 

A madárház Kós és Zrumecky munkája.

A pálmaház Végh építészeti és  Räde és Ilsemann kertészeti munkája alapján lett kész.

Közelében áll ez a platán, ami az ismertető tábla szerint még a József nádor-féle telepítések korából származik. Akár listás is lehet.

A Nagy-tó a Krokodilházzal (Kós és Zrumeczky.)

A főbejárat (Neuschloss).
Évente 1-1,3 millió ember halad át ezen a kapun. Ezzel a legfőbb belépőjegyes látványosságunk.

A MOL Campus.
 Ez a sok vitát kiváltó 143m magas épület Forbes becslése szerint kb. annyiba került, mint amennyit eddig beleöltek a Biodómba., de ez legalább határidőre kész lett, ráadásul összes hasznos alapterülete több mint ötszöröse a  Biódómnak. A pontos ára üzleti titok. Vannak megkapó nézetei, de azért szerintem messze nem olyan letaglózó élmény mint egy gótikus katedrális. 

A 120 m magasan lévő kilátóterasz, amit SkyDecknek neveznek.

Kilátás a Budai-hegység felé.

A Lágymányosi-öböl.

A kép jobb oldalán a Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központ 238 milliárd Ft-tal, (más számítás szerint még magasabb összeggel) a valaha épült legdrágább sportlétesítmény Magyarországon. A 2023-as világbajnokság óta szabadidőközpontként működik a versenymentes időszakokban.        

Kilátás a Gellért-hegy és a belváros felé. Kár, hogy csak mobil volt velem. 

A Sky a Deck-ről, jobbra a műszaki berendezéseket rejtő épület hatalmas borostyánfala. 

A torony a Kopaszi-gátról. Az épületet a  Foster+Partners brit iroda tervezte, amelyik már 400m feletti felhőkarcolókat is készített, és Varsóba is építettek egy ennél kétszer magasabbat. 

A Kopaszi-gát vége. 

A Magyar Zene Háza rengeteg szakmai elismerést kapott, és a japán sztárépítész egyik főművének tekinthető. A képet kicsit árnyalja, hogy iszonyúan drága épület volt. 25 milliárdba került, ami azt jelenti hogy négyzetméterenként 5,5 millióból hozták ki. Mi is nagyon kedveljük, a kiállításait is nagyon élvezzük, és szinte mindig meg is látogatjuk, ha a fővárosban járunk. 

Az állandó kiállítást most néztük meg először, és nekem borzasztóan tetszett. Ez Monteverdi L'Orfeojának egy "díszlete." El se merem árulni, hogy az állandó kiállítás mennyibe került. 

A Városliget tele van nagy fákkal, a Pósfai-listán azonban csak egyetlen egy platán szerepel.
Ostorfa a Műcsarnok mellett, ez is listaközeli lehet.

Két hatalmas platán a Zeneháza közelében. 

A Millenniumi-ház

Újabb szép ostorfa.

A sok-sok koncert és kulturális látnivaló mellett háttérbe szorultak a természeti látnivalók. 

Hazafelé rövid sétát tettünk a Telki felett lévő Tarnai-pihenő nevű kopasz hegynyeregre.

Kb. 440 m magasan van.

Szép kilátópont.