| A szlovén utunk elmaradt képeit pótlom. A közismert, általam is harmadszor felkeresett Bohinji-tó következik, ami Szlovénia 5. leglátogatottabb turisztikai célpontja. |
| Bohinj a Bledi-tó vadabb változata. Az egykori gleccser által meredekre koptatott szikla. |
| Ez is egyre markánsabban fürdőtóvá válik, pedig vize hidegebb a bledinél. |
| Közvetlen a tóparton, a középkori híd mellett áll a Keresztelő Szent János templom. |
![]() |
| A templomot a másik blogomban korábban már részletesen bemutattam. Azóta annyi változás történt, hogy egy kora barokkos oltár került a szentélybe. (Kisebbik lányom felvétele.) |
| Keresztelő Szent János keresztel. |
| A tó a hídról. |
| Erős zoommal a környező hegyek: A Podrta Gora (2061m) és a Vrh Konte (2014 m). A csúcsok beazonosításában nagy segítség az alábbi program. |
| A korábban már megcsodált Vogel és a Savica-vízesés után most a Mostnica-szurdok következett. |
| Ezt a szurdokot a hasonló nevű patak marta be a mészkőbe. |
| A szurdok alsó végét jártuk be. |
| Az itteni erdőkben is az erdei pinty a leggyakoribb madár. |
| A környező hegyek. |
| Sloncek (Napfény) a neve annak a résznek, ahol a kristálytiszta hegyi patak fehér mészkősziklákon bukik alá. |
| Íme. |
| A szurdok megtekintése 3 € -ba kerül(+ parkolás). Ez itt nem számít soknak, és van már hazai tanösvény, ahol ennél jelentősen többet kérnek el kevésbé látványos dolgokért. |
| Nyilván az Alpokban még sok helyütt akad azért ilyen szurdok, amiért esetleg még fizetni sem kell, de ez éppen a Bohinj-tó partján van. |
| Élvezzük most a szurdok látványát mindenféle okoskodás nélkül. |
| Tömeges volt a ciklámen. |
