A Juhhodály-völgyben

Indulás kissé ködös időben, Szálkán keresztül.

Juhhodály-völgyet 2014-ben a Duna-Dráva Nemzeti Park országos természetvédelmi területté javasolta az ófalusi fillit formáció előfordulása, magyarul a geológiai értékei miatt. A részletek itt vannak.

A szálkai tározó mellett haladok el.

Zsibrikről indulok el gyalog, a múltkori útvonalamon, hatalmas sárban, gumicsizmásan. A múltkorinál  egy kicsit tovább megyek Ófalu felé. 

A völgy bejárata nem túl biztató. A völgyet  2012-ben tarra vágták, akkor is már akácos-diós "akármi" volt a helyén, az  azóta kihajtott az akácos-bálványfás "izét" hatalmas aranyvesszős előtér teszi végkép degradálttá. (Az erdő szót érthető okokból igyekeztem kerülni.) Természetesen mondani sem kell, hogy nincs semmi természetvédelmi tábla, azt sem tudom, hogy a természetvédelmi oltalom alá helyezés megvalósult-e?

Ebben az "izében" előrehaladva egyszer csak sziklákhoz ér az ember, ha elég figyelmes a dzsuvában. Ez még csak olyan homokköves "előjátéknak" tűnik.

A többi sziklaformáció sem látványosabb. Arra gondoltam, hogy itt legalább konfliktusmenetesen lehet valamit természetvédelmi területté nyilvánítani.

Ezt a "sziklát" ítéltem a leglátványosabbnak.

Tudom, hogy túlzás, de még egy panorámát is csináltam róla.Azt hiszem, többet ide nem jövök.

Tarvágás, a vidék kedvelt erdőgazdálkodási módja.

Mintha a ködön keresztül kicsit derengeni kezdene a Nap.

Felmegyek egy dombra, onnét fényképezem a halastavat. Most itt kevés a madár, egy hangágyú átlag percenkét hatalmasat durran. Úgy tűnik hatásos, nem látok kárókatonát sem. De egy idő után már nem csak a madarakat zavarja, hanem engem is idegesít.

Furcsa fények.

Négy éve bontották le Zsibrikben a templomot.

Megállok a külső tónál, hogy ne múljon el ez a nap se rétisas nélkül.

Ezt a tavat leengedték.

Ilyenkor sok itt a rétisas.

Távolról fotózom őket, szenvedő zoommal. Ha csak egy kicsit közelebb megyek, egyből észrevesznek és odébb szállnak. Elég majrés egy fajta, csak álca mögül lehet normálisan fényképezni őket.Az meg nincs, gépem se erre van kitalálva, maradnak ezek az ócska lépek.

Néhány sirály is van.

Röpdösnek.

Egy minimalista csendélettel búcsúzom.

A Ráckevei-Duna

Rövid séta a Ráckevei-Duna dunaharaszti szakaszánál.

Egy rövid, 1km-es szakaszon kaptam ízelítőt erről az ágról.

Egy szokatlanul nagy fűz.

A haraszti oldal sűrűn beépített területén nem engedik nagyra nőni a fákat, és hamar visszavágják őket.

Nyaranta kajakosok, kenusok is szép számban a vízen vannak. Most csak egy-két pecás.

Az M0-ás hídja.

Mivel a haraszti oldal sűrűn lakott, ezért csak a legmasszívabb vízimadarak maradnak meg. Hattyúk és...

vadkacsák (tőkés récék.)

Erre-arra a dombságunkban

Az erre-arra persze azt jelenti, hogy amerre a vadászok hagytak. A Gurovicánál "szálltam be" a dombságba,de ekkor még elvétettem a vadászati tilalmi feliratot. Enyhítő körülmény, hogy nagyon hülye helyre rakták ki, és a Gemenc Zrt. honlapján sem szerepelt. Csak visszafelé láttam meg, amikor direkt figyeltem már. A Gemenc egyébként szinte egész novemberre, meg egy kicsit decemberre és januárra is le van zárva, hogy aztán februártól március idusáig felrakhassák majd az "agancstolvaj  mindenki" koronát.

Ma egy "Via  Szekszárdi-dombság" nagy túrára készültem, ami az Óriás-hegy előteréig tartott. Itt akadtam össze a vadászokkal, és hamar felismertem, hogy miattam nem fogják lefújni a hajtóvadászatot. Így egy kulturált  beszélgetést lefolytatása után, oldalirányba kitérve az Óriáshegy gigantikus szurdokán  keresztül ereszkedtem vissza Gurovica irányába.

Most sem egyszerű ide bejutni, vegetációs időszakban meg szinte lehetetlen.

Pedig az egész dombság legszebb löszszurdikja van itt.

Hatalmas omlásnyomok.

Innen egy bagoly szállt fel.

Sajnos csak néhány méteren tart ez a grandiózus rész.

Aztán szelídebben folytatódik.

Ez nincs kibetonozva, erre csak a vaddisznók és az őzek járnak.

Az alsó része már ennek sem járható.

Hollóból rengeteg van már.

Szusszanásnyi kilátás.

Aztán bevetem magam az akácos iszonyatba. Régebben itt láttam életem első löszkútját.

Megtalálom, de nagyrészt beomlott már. Semmi félelmetes nincs már benne.

Üde színfolt az akácos iszonyatban.

Alvégről még egy szarvast is sikerül fotóznom.

Egyszerű kis felvétel a felületi feszültségről.

Aztán a szőlőhegyről végre megpillantom a Gurovica-erdőt.

A késő ősz színei.

Szőlők közt ereszkedem le az autómig.

 

Végre a nap is kisüt egy rövid időre. 

Áttűzök Szálkára, hátha itt nem vadásznak. Szálkán is a hollók ...

...és az erdőtilalmi táblák fogadnak.

 

Grábóc felé térek ki. A Grábóc környéki táj ismét lenyűgöz. Ráadásul - mint valami látomás- lóháton egy gyönyörű fiatal lány közelít.

Egy szép nádasdi keresztnél eltéblábolok bevárva a lovast, akiben egyik volt tanítványomat (nemrégiben avatott doktornőt) sejtem. Aztán kiderül, hogy a húga, de távolról különösen hasonlítanak egymásra.

Azt hiszem ki kell most már jelenteni, nem Szálka a legszebb dombsági falu. Ez a cím Grábócot illeti.

Visszafelé elgyönyörködök a napnyugta fényeiben.

A Mecsek ormai felett lévő felhőkben tűnik el a Nap.