2018. december 11., kedd

Fák és vadmacskák a Gemencben

A hétvége főszereplői közül az egyik.

A hétvégén hajtóvadászatok voltak a Gemencben, amiről a Gemenc Zrt honlapja - nagyon helyesen és ugyanakkor némileg  szemérmesen - tájékoztatja is a polgárokat, természetesen erdőjárási korlátozások formájában. Így  nem mélységi túrát terveztem, hanem egy kerékpárosat, a töltésút melletti listás fák ellenőrzésére. Az első fa mindjárt kellemetlen meglepetés. A képen látható, hogy ennyi maradt az egykori zöld juharból, ami 2011-ben még így nézett ki. Itt van a Pósfai-listás fényképe 2012-ből. Majdnem 400-as volt, és nem tűnt betegnek. A zöld juharok már csak ilyen megbízhatatlanok. Érdemes a régi képeket olyan szempontból is összehasonlítani a mostanival, hogy akkoriban a kubikárok még mennyire tiszta volt. Mára már teljesen felgazosodott, felbokrosodott. Évek óta nem járja át jelentős víz.

A Zátony-tavánál 2011-ben többször voltam, 2012-ben Gyurival is végigjártuk, több nyárfát és füzet is begyűjtöttünk ezen a biztató területen. 

A vidéken szerencsére most nem kell tartani a vizenyős területektől, úgyhogy szinte "szívott magába". Három dolog tartott vissza csak: 1. A puskadörgések figyelmeztettek arra, hogy most nem a mélységi túrák ideje van.  2. A centimet megint otthon felejtettem, amit most nem egykedvű közönnyel, hanem szentségelő bosszankodással fogadtam. Ezt azért növekvő dendromán-aktivitásom jeleként fogtam fel. 3. A sűrűből olyan folyamatos disznóvisítás hallatszott, amit inkább fenyegetőnek, mint csábítónak éreztem.

Úgyhogy maradt a további töltéskerékpározás, és a kubikárok fái. Egy 700-as fekete nyár, egy erős kísérővel. Itt vannak 2012-ből, amikor Gyuri listára vette a bal oldalit.

Itt meg 2012-ben már csaknem 700-as fűz  most,  és némileg jobb formában egykoron. 

A Péter-hidi tölgy az utóbbi években már nem nagyon növekedett. Esélyes arra, hogy egyszer csak megroppan.

Ennek ellenére még jól tartja magát.

Közelében feltörekvő fiatalok. Ez éppen G9-es sorszámmal került be a gemenci magfa katalógusba. Persze az öreg Péter-hidi már magfa számot sem kapott.

A közelben egy 800-as fűz van egy rét közepén, amit még Gyuri talált valamikor az "ősidőkben".  Amikor először láttam, már roncs volt. Most szinte biztos voltam benne, hogy teljesen összeroppanva látom, de nem, egész jól tartja régi formáját.

Hihetetlen potenciált éreztem most ebben a vidékben, és tényleg csak néhány métert haladva hatalmas vénic szilekbe botlottam.

Ennél a második szilnél már igen-igen bántam azt az ottfelejtett centit, de ide még visszatérek, ha összejön.

Bár már nem halottam puskalövéseket, de azért mélységben nem nagyon haladtam, úgyhogy a Visszafolyó-Duna medrében hamarosan vissza is tértem a Péter-hídhoz. Nagy potenciál van ennek a medernek is a partján. Egyszer végig kéne járni a medret.

Helyenként persze nehéz haladni.

Valami furcsa etnoollalológiai lelet. Belül fehér zománc volt egykoron, kívül zöld, átmérője mint egy kályhacső, de feneke van, magassága egy arasz.

A legnagyobb listavárományos füzem 800-as méretekkel szintén a töltés mellett van, a Péter-hídi tölgy szomszédságában. Legnagyobb ága letört.

Ekkor már kezdett alkonyodni. Az első vadmacskát még elbénáztam. A fékcsikorgásra eliszkolt. A másodikat meglátva már csak az első féket használtam, és a gépemet is bekapcsolva hagytam. Valamelyest sikerült becserkésznem.

Még a tovaszökkenőt is sikerül valamelyest lefényképeznem. Vadmacskáknál a farok a döntő a fajtisztaság kérdésében. Ez eléggé vadmacskásnak tűnik a korábbi "leletemmel" ellentétben.

A harmadiknál már a kerékpárt némileg hátrahagyva még közelebb sikerült somfordálnom. Nyilván az este felé közeledve a vadmacskák kijönnek a töltésre, ami egy jól áttekinthető terep, és nyilván tele van pockokkal meg hasonlókkal.

Sajnos amikor ez félreugrott, akkor a kis Sonym cserbenhagyott. Nem sikerült élességet találnia. Így ezt a kis homályos képet közlöm csak, amin azért világosan látszik, hogy milyen vastag, tömött farka van. Színe is világosabb, és az egész macska erőteljesebb volt. Szerintem ez volt a legtisztább génállományú vadmacska, amit valaha láttam.