2018. december 9., vasárnap

Ciszterci parkok és családi mélylélektan

A zirci apátság címere a nagyvenyimi egykori uradalmi központjuk homlokzatán. Nagyvenyim és Előszállás közt terület el  a zirci ciszterci apátság egyik legnagyobb birtokteste, amelyik az államosításig jól jövedelmező "mintagazdagság" volt.

Mindkét uradalmi központhoz park is tartozott. Ezeket  parkokat néztem ki magamnak azzal, hogy ha Pestről jövet lesz még időm, akkor az M6-osról letérve megnézem őket. Szerencsére mindegyik igen közel van az autópályához.

A nagyvenyimi igen szépen gondozott, Szent Bernát Arborétumnak is nevezik, de nem  öreg fákból áll. Egyetlen érdemleges fája a bal oldali hegyi juhar. Látványos még a vadgesztenye fasora.

Ez a hegyi juhar csaknem listás 298 cm kerületű, "várólistás", hogy Torma Zolit idézzem. A háttérben a korábban plébániának is használt uradalmi központ szépen - a Darányi-programból- felújított épülete. Kár hogy láthatóan nem használják semmire.

Az előszállási volt uradalmi központ ("rendház") is üresen áll és romosodik.

Érdeklődők.

Az itteni szóhasználattal Cifrakertként emlegetett parknak a Pósfai-listás fája egy platán volt, ami meglepő módon nem élte meg  látogatásom. Néhány éve kivághatták.

A Cifrakert mára már kissé elvadult, szép tava is volt, másként nézhetett ki itt minden a ciszterciek idejében. A helyén létrejött Tsz nem tudta azt a gazdálkodási színvonalat produkálni. Ma már a Tsz sincs sehol.

A templommal együtt az egész impozáns együttest alkotott. A rendház előtt Hagyó-Kovács Gyula mellszobra idézi meg a dicső múltat. Az ő  igazgatása alatt élte az uradalom a virágkorát. A Grősz-per hetedrendű vádlottjaként hosszú évekre börtönbe került.

A templomba természetesen nem tudok benézni se, színvonalára a barokk vasalások utalnak.

A templom előtti téren viszont egy nagy fekete dióra leszek figyelmes. Nem is okoz csalódást, 422 cm-rel listás méretű.

Balról a fekete dió részlete, egy üregből hosszú ideig nedvezhetett, ez még a kérgét is átalakította. Jobbról egy kerítés mögött bíztató méretű vénic szil.

Előszállás másik listás fájáért a vasútig kell menni.

Itt áll ez a tekintélyes nyárfa, ami már szintén szerepel a listán. Jócskán növekedve én most 780-nak mérem, egészen a tövénél.

Verebek röppenek fel.

Elindulok a vasút mentén, távoli emlékekre hagyatkozva, egy családunk számára neves helyet keresve.  Előszállás számunkra baljós név volt mindig is.

1945 január 20-án nagyapám a körülzárt Budapesten úgy gondolta, hogy legjobb, ha számára most véget ér ez az értelmetlen háború. A pesti rokonoktól civil ruhát szerezve elindult hat másik társával hazafelé, ő Nádasdra. Eddig jutottak, egyikük, egy paksi, a nádasba menekülve túlélte. Akkor Előszállás környéke már szovjet megszállás alatt volt. Még két nap gyalogút lett volna vissza, anyám születésnapjára éppen haza is ért volna, (anyám igazi háborús gyerek volt, nagyapám lényegében nem is látta) és akkor egészen másként alakult volna az én családom története is.