Adalékok a piros fazék
szocio-etnogeográfiájához
Bevezetés az
etno-ollalológiába
Előzmények
2013 augusztusában Dr.Pósfai György erdélyi útjáról tett fel
képeket a dendromania.hu honlapra, amely ismét sokak tetszését kiváltotta, és
ennek a honlap fórumán hangot is adtak. Számomra is lebilincselő volt a feltett
képek sokszínűsége és hangulata. Ezeken nem csak hatalmas fák, lenyűgöző tájak
és templomok, omladozó szász porták voltak, hanem az Erdélyben ma élő népek
életéből is szociográfiai mélységű pillanatokat villantott fel. A képsorozatot
legvégül egy természetbe kivetett cipő képe zárta, egy olyan elemé, amely az
utóbbi időkben egyre gyakrabban tűnik fel ezeken a fotósorozatokon. Számomra ekkor ugrott be, hogy ebből az igen
komplex, és sajátosan pósfais fotósorozatból egyetlen egy kellék hiányzik csupán: a piros fazék. Ennek hangot
is adtam a fórumon, de a szerző biztosított arról, hogy valóban nem talált
erdélyi útja során egyetlen egy piros fazekat sem. Ezen a hiányon biztos ő is
elgondolkodott, és ötletet adott arra, hogy meg kéne vizsgálni a piros fazék
szocio-etnogeográfiáját. Ebből az inspirációból született meg ez a kis írás.
|
Gemenc, Bezeredi-sík. T2V4M-s fazék. A kód magyarázatát lásd alább. |
1. Az etno-ollalógia tárgya
Az etno-ollalógia az etnográfia tudományán belül egy olyan
speciális résztudomány, amely a népi civilizáció világából a természeti
környezetbe átkerült edények- különös tekintettel a piros fazekak –
elterjedése, megjelenése és eltűnése alapján igyekszik leírni a népi tárgyi
eszközhasználatban bekövetkező változásokat. Vizsgálódásai nyomán fény derülhet
egy adott tájegység civilizációs folyamatának jellegére és dinamikájára. Mint
ilyen a szocio-etnogeográfia tárgykörébe tartozik elsősorban. A tudományág elnevezése a latin olla= edény
szóból ered. Rokon tudománya, a még szintén csak formálódó etno-calceumológia (a latin calceum=cipő
szóból), amely ugyanezeket a folyamatokat a természetbe kikerülő lábbelik
vizsgálata alapján igyekszik feltérképezni.
|
Rezéti fazék. T0M1M |
2. Az etno-ollalógia és az ollamánia viszonya
Az ollamánia a természeti környezetbe került edények- különös tekintettel a piros fazekak-
keresésének szenvedélye és a megtalálás
dokumentálása. Míg az etno-ollalógia a
tudomány hideg racionalizmusával, elemző módon vizsgálódó társadalomtudomány,
az ollamánia a forró szenvedéllyel égő, érzelmektől felfokozott lelkiállapotban
lévő ember kutató- és fotósszenvedélye. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy
ollamánia nélkül nincs igazi etno-ollalógia sem. Az ollamániával fertőzött
embert vagy cselekvést röviden ollamánnak mondjuk.
|
Bogyiszló, Tője-fok. AC0M4X és T0M4L |
3. Az ollamánia helye a Pósfai-életműben
Pósfai György máris hatalmas és lenyűgöző életműve több látensen
összefüggő részterültre bontható. Jelen úttörő tanulmányunk még érintőlegesen
sem foglalkozik Pósfai György molekuláris biológusi és szépirodalmi
tevékenységével. Részletesebben kell foglalkoznunk a dendromániával, a Pósfai-életmű harmadik fontos
összetevőjével. A dendromániából eredeztethető ugyanis -a már említett
calceumánia mellett- az ollamánia és a nekrománia is.
A dendrománia
mozgalommá vált,
megjelent és már el is
fogyott
a könyvesboltokból az alapműve
[1], honlapjának
[2] sokszázezres a látogatottsága. A nekromania debütálása
és programjának meghirdetése is megtörtént
[3]. Látensen talán már terjed
is, bár népszerűsége valószínűleg – nyilvánosan- soha nem fogja elérni a
dendromániáét. Hangsúlyozni kell, hogy a Pósfai-féle nekrománia a szépirodalom
és a természettudomány labilis határmezsgyéjén mozog, semmiképpen nem felel meg
a popperi verifikációs elveknek, így nem tekinthetjük tisztán tudománynak.
Ez a megállapítás az ollamániára is igaz.
Pósfai György dendromán tevékenysége alapvetően családi szabadidős tevékenységnek
indult, de az egész személyiséget átható tudományos kutatószenvedély a szabadidős
tevékenység zabolátlan lazasága helyett egy rendszerezett, tudományos
értékekkel bíró adattömeget , az úgynevezett „listákat” eredményezte.
A dendromán terepi aktivitás közben született
meg Pósfai Györgyben az a zseniális felismerés, hogy a természetben fellelhetők más olyan „jelek” is, amelyek
dokumentálása tanulságos és emellett szórakoztató is. Így hozta létre Pósfai György a
nekromániát, a calceumániát és az ollamániát. Nyilván más érdekességek is
találhatók a természetben, amiket a szerző rendszeresen publikál is(autó, kazán, sparhelt), ám ezek egyedszáma nem teszi
lehetővé azt, hogy szisztematikus gyűjtésük statisztikailag értékelhető
mennyiségű adatot hordozzon.
|
Őcsény, Oltványi-dűlő T1R4M |
4. A
bonyhádi piros fazék kultúrtörténete
[5]
Az ollamán tevékenységünk
során feltűnhet, hogy talált objektumaink - a különböző űrméret
ellenére- szinte mind azonos formájúak, színűek. Nagy valószínűséggel bonyhádi piros fazékra
akadunk. Ha esetleg más objektumba botlunk, akkor ez szinte ritka, ünnepi
esemény, hiszen a bonyhádi gyár piros színű termékei terjedtek el igazán
minálunk. Érdemes a termék történetével megismerkednünk.
A bonyhádi zománcgyár 1909-ben alakult
"Magyar
zománcárú és fémárugyár" néven. Az alapító Perczel Béla
a városi villanytelep kihasználatlan
kapacitásaira alapozta
tervét.
A monarchiában ekkor összesen négy zománcgyár
működött, Magyarország területén
viszont
ez volt az egyetlen. A cég kezdetben a zománctáblagyártással foglalkozott.
Az edények gyártásával 1937-től kísérleteztek,
kevés sikerrel, mivel igen sok minőségi probléma volt a legyártott termékekkel.
Piros fazékról ebből az időből nincs adatunk.
Az államosítás után lassan megváltozott a cég profilja, a zománctáblák
mellett egyre inkább előtérbe, majd túlsúlyba kerül az edénygyártás. Egyelőre
nincs adatunk arról, hogy az államosítás után gyártanak-e piros fazekat, de ez
valószínűsíthető. Ebben az időben edénygyártással még több más üzem is
próbálkozik (Budafok, Salgótarján). 1958-ban megalakul a
"Lampart" Zománcipari Művek,
melynek
bonyhádi gyáraként
dolgozik tovább az üzem. Az edénygyártás ekkortól Bonyhádra koncentrálódik. A piros
fazekak gyártása ebben az időszakban már dokumentálható. A fazekak mellett más termékek is
nagy számban készülnek, ceglédi kannák, serpenyők, palacsintasütők,
tésztaszűrők stb. A legkedveltebb szín ekkor már
a piros. 1965-ben alagútkemencék építésével megkezdődik a
zománcozás gépesítése, amelynek eredményeképpen a gyártás mennyisége
hihetetlenül felfut. Milliós nagyságrendben készülnek ekkor edények a gyárban,
jelentős részük KGST piacra jut, de nyugati exportra is kerül. A „bonyhádi
piros fazék” elnevezés ekkor lesz
állandósult szókapcsolat. Mivel az országban csak itt készült ez időben
ilyen jellegű termék, ezért kockáztathatjuk meg azt a kijelentést, hogy minden
általunk fellelt piros fazék nagy valószínűséggel bonyhádi.
Az 1970-es évek végéig tart ez a lendületes
aranykor. A nyugati export visszaesése, majd a hazai kereslet csökkenése is
utalt arra, hogy ez a korszak véget ér. A cég is lépett, 1981-ben
Bonyhádi
Zománcárugyár néven a gyár
önálló
lesz, jelentős technológiai fejlesztések indulnak. A
Du Pont céggel aláírt licencszerződés után megkezdődik a
Teflon® bevonatú zománcedények
gyártása és bejegyzik az EMA-LION védjegyet. Változik a termékek külső
megjelenése, a klasszikus fazékforma is módosul. Az addig csak három színben
gyártott edények színválasztéka megnő, megjelennek a virágmintás, pöttyös,
geometrikus díszítésű, többszínű edények. A cég újra virágzásnak indul,
megugrik az export is, bár régi fényét már soha nem nyeri vissza. Így átvészeli a rendszerváltást is, és a cég még
ma is működik. A termékskálán pedig még mindig szerepel a klasszikus bonyhádi
piros fazék is
[6], (a ceglédi kannával egyetemben) ami ugyan már csak töredékét
teszi ki a cég teljes termelésének, de mai napig eladható mivoltával az
időtlenség jelképévé vált. Ez egyben biztosíték arra is, hogy az
etno-ollalológia tudománya nem csak a jelen, hanem a jövő tudománya is.
|
Az objektum helyes fényképezése. T2R5S |
5. Az etno-ollalógia módszertana
A megtalált objektum feldolgozásának metodológiája nagyfokú
hasonlóságot mutat a Pósfai-féle nekromániában szereplő módszertani útmutatással. Az
adatrögzítés esszenciája a fotó készítése. A fotó lényege azonban nem a fazék
megörökítése, hanem a környezetbe helyezett fazék láttatása. Ezt úgy tehetjük
meg, hogy a nézőpontot alacsonyra tesszük, lehajolunk, leguggolunk a témához,
és a fényképezőgépünket szinte vízszintes irányba állítjuk úgy, hogy a
háttérből minél több látható legyen. A kép készítésével egy időben jegyezzük
fel, a megtalálás helyszínét. A GPS koordináták megadására nincs szükség, mint
a dendromániánál, mert nem valószínű, hogy rajtunk kívül lesz még olyan ember,
aki az általunk megtalált rozsdásodó objektum felkeresését tervezné. Mik akkor
tehát a lényeges szempontok? Hogyan
rögzítsük ezeket a lényeges szempontokat? Ezek ismertetése következzék:
1. Az objektum típusa. Alapesetben piros fazékról beszélünk. Ezt „T” betűvel jelöljük a tipikus szóra utalva. Ha
a megtalált objektum fazék, de színe nem piros, (vagy annyira rozsdás, hogy az
nem ismerhető fel) akkor színében atipikus esetről beszélünk, amely a
kódszámban egy C jelöléssel rövidítünk. (C=color szóból) Fokozottan atipikus
esetnek tekintjük azt, ha nem fazekat találunk, hanem más konyhai eszközt,
például ceglédi kannát, tésztaszűrőt stb. Ezt „A” betüvel jelöljük. Egy fehér ceglédi
kanna kódja tehát AC-vel fog kezdődni, egy piros palacsintasütőé A-val.
2. A
legközelebbi lakóhelytől való távolság. Ezt egy arab számmal adjuk meg,
kilométeres kerekítést alkalmazva. A 0,5 km–nél kisebb távolságok tehát a 0-t
kapják.
3. A
lakóhely jellege. A következő kategóriákat különböztetjük meg: Majorság, tanya,
ez az „M” kódot kapja, lakott vagy lakatlan jellegétől függetlenül. Kisebb falu (lakossága 500 fő alatt) akkor a
„V” betűt írjuk a kódhoz, a latin vicus, villa= falu szóból. A nagyobb falu „R” jelet kap, a szintén latin
rus=falu szóból, a város „U” betüt, az urbs=város szóból.
4. Az objektum állapota. Ezt egy 0-tól 5-ig terjedő lineáris
skálán rögzítjük. Az olyan rozsdás fazekat, amelynek színe nem ismerhető fel
0-val jelöljük, a teljesen ép és újszerű állapot 5-öt kap. Ha az edény
benyomódott, behorpadt, akkor is csökkentjük a szám értékét.
5. Az objektum mérete. Az 1-3 liter közti űrtartalom
jelölésére a közismert S betűt használjuk, a 3-10 liter köztiekre az M,
az ennél nagyobbak jele az L, akár a ruhaméretekben.Az olyan objeltumoknál, amelyeknél az űrtartalom nem releváns,megkülönböztetésül X-t írunk.
Egy leletünk annál értékesebb, minél távolabb van lakott helytől, és minél nagyobb. Ez alapján akár listába is rendezhetjük az objektumokat, és nemes versengésbe kezdhetünk a dendromániához hasonlóan: Ki talál távolabbi, nagyobb fazekakat?
Néhány példa:
Egy Szekszárdtól 2,7km-re talált félig rozsdás fehér ceglédi kanna kódja tehát
a következő: AC-3-U-3-M, röviden: AC3U3M. Itt figyelembe vettük, hogy egy
ceglédi kanna kb. 7literes. Egy Őcsénytől 1,4 km-re talált, egy-két helyen
lepattogzott kis piros fazék kódja: T-1-R-4-S. Egy Keselyűstől 4km-re talált közepes
méretű, fületlen, összenyomott kék fazék kódja: C4V1M.
Ha ezeket a vizsgálatokat elvégeztük, akkora legfontosabb
feladatainkkal végeztünk. Az igényesek azonban további vizsgálatokat is
végezhetnek. A fazék kézbevétele és letisztítása után további információkat
gyűjthetünk. Keressünk a fazék alján feliratot, címert! Az edény korát
pontosabban megállapíthatjuk feliratai alapján. A bonyhádi zománcgyár nevei
ugyanis
a következők szerint alakultak:
[
7]
1909. június 16.: Magyar
Zománcmű és Fémárugyár
1949. július
9.: Bonyhádi
Zománcművek
1958. december 28.: Zománcipari Művek Bonyhádi Gyáregysége
1968. szeptember 19.: Lampart Zománcipari Művek Bonyhádi Gyára
1981. január 1.:
Bonyhádi Zománcárugyár
1982. március 5.: EMA-LION
Bonyhádi Zománcárugyár
1993. április
1.: EMA-LION
Bonyhádi Zománcáru Kft.
A kézbevétel után helyezzük vissza az objektumot az eredeti megtalálási helyére! Vegyük
figyelembe, hogy vizsgálódásaink eredményeként az objektum a közönséges
hulladék státuszból felmagasztosult!
Elvitele, fémkereskedőknél való értékesítése súlyos tudományetikai
vétségnek számít.
6. Az etno-ollalológiai kutatások első eredményei
|
A szinkódok értelmezése: Piros=piros fazék, magenta=atípusos, kék= kék fazék |
Vizsgálódásainkat azzal kezdtük, hogy a
www.dendromania.hu
fotógalériájának képeit átnéztük, és kikerestük Pósfai György által készített
ollamán felvételeket. Az ezeken szereplő objektumok megtalálási helyét
rávetítettük a dendrománia fás térképére, megfelelő színkóddal. A kapott térkép
elemzése alapján
a következőket
állapíthatjuk meg:
1. Meglepően
kevés objektumot sikerült csak rögzíteni, jóval kevesebbet, mint vártam.
Valószínűleg egy-egy objektum megtalálása olyan eufórikus örömöt okoz az
emberben, hogy az élmény szubjektíven megsokszorozza az objektumok tényleges
számát. A kevés objektum alapján levont következtetéseink tehát inkább csak
tudományos hipotézisnek tekinthetők.
2. A
sok fa sok utat, sok vizsgálódást jelenthet. Így elsősorban azt az arányt kell
vizsgálni, hogy miként viszonyul a fazekak száma a fák számához. Ebből a
szempontból feltűnő, hogy az ország legfejlettebbnek régiójának számító Észak-Dunántúlon egyetlen objektum
sem került még elő. Megkockáztatható tehát az a hipotézis, hogy a
társadalmi-gazdasági fejlettség magasabb szintjén ezek az objektumok eltűnnek.
Ennek okai sokrétűek lehetnek, talán a fejlettebb hulladékgazdálkodással
függhet össze, vagy azzal, hogy a társadalom geográfiai perifériáján, az erdők
szélén kevesebb ember tengeti sorsát.
3. A
legtöbb objektum a Dél-Dunántúlon került elő, ahol Bonyhád is található.
Elképzelhető, hogy erre a vidékre a bonyhádi zománcgyár termékeinek kijutása
intenzívebb volt. Ezt magyarázhatja a helyi márkabolt relatív olcsósága, vagy
az a tény, hogy a piros fazék gyártásának a felfutása arra az időszakra esik,
amikor mindennapos volt a szocialista nagyüzemekből a termékek illegális
„kivándorlása”. A szocializmus „fényes” éveiben a „mutyizás” és a „capcarázás” bevett szokás
volt, és a gyárból való lopás társadalmilag nem számított erkölcsileg mélyen
elitélendő tettnek. „Miénk a gyár, magunknak lopjuk!” Miénk a gyár, vigyük haza! – szóltak a korszak
ismert mondásai. Az „üzemi szarkák”, a kor Rózsa Sándorainak számítottak, és
cselekedeteik politikai színezetet is kaptak, ami alapján tettüket a közvélemény kevésbé ítélte el. Így a „melós” vagy akár a főnök akkor is
lopott, amikor nem feltétlenül volt szüksége az adott termékre, a felesleg
pedig könnyen indult vándorútra havertól haverig, könnyebben is végezhette a
szemétben vagy az erdőszélen.
4. Az
ország legfejletlenebb vidékein a számuk relatíve kevés. Talán ott még a piros
fazekak napi használatban vannak. A piros fazekak minden bizonnyal akkor
indultak a szőlőhegyi tanyákat, a hétvégi házakat érintve az erdőszélre, amikor
kiszorította őket a teflon vagy a rozsdamentes, üvegtetős edény. Ez az 1980-as
évek végétől válik erőteljessé a jobb módban élőknél, de a szegényeknél, a
sparthelten főzőcskézőknél ez a folyamat még nem játszódott le, és talán nem is
fog.
|
Gemenc, Péter-híd, Piros vödör. A2M4L |
Záró gondolatok
Írásomban csak felvillantottam egy új tudományág lehetőségeit. Kísérletet
tettem arra, hogy kidolgozzam ennek módszertanát, egységes jelölésrendszerét.
Megmutattam, hogy bármiből lehet valami tudományszerűnek tűnő, csak akarni
kell. Mindazonáltal igen valószínűnek tartom, hogy az etno-ollalológiának ez az
első és utolsó dolgozata. Nem baj. Nekünk hasonszőrűeknek megmarad a hajnali
erdők illata, a pókhálókon megcsillanó
harmatcseppek látványa, az öreg fák kérgének tapintása, a tovasuhanó madarak
szárnyröptének hangja, a madárdal, virágkehelyben döngicsélő bogarak zümmőgése,
és minden más, mi megszűnik és megújul, egyszóval: Él.