2019. november 17., vasárnap

A kismórágyi kőbányák

Tolna megye legnagyobb sziklafalai itt vannak.

Gránitfal.

A bányaudvar.

2011 decemberében jártam itt utoljára. Akkor is ilyen szomorú idő volt. Ma sem lettem vidámabb.

Nyolc év alatt annyi történt, hogy kikerült az egyik bánya mellé az Országos Kék Kör egy szokásosan semmitmondó táblája. Erről a tábláról például azt sem tudjuk meg, milyen kőbányák voltak vele szemben.

Kismórágyon, (ami Mórágy község része) öt bányát találunk, közel egymáshoz. Ez volt a Geresdi-dombság legnagyobb gránitbányarendszere. Egy kisebb bánya a falutól délnyugatra is van, ezt ma a falu nagy becsben is tartja. A kőbánya 1873-ban már működött, ekkor az még a megye tulajdonában volt A termelés a 20. század legelején futott fel. 1878-ban épült meg a Dombóvár- Bátaszék vasúti vonal, amitől a kismórágyi bányák kőhajításnyi távolságra vannak csak, és mindez nagyon gazdaságos szállítást tett lehetővé. A bányáknak ekkor a bérlője már  a Falk és Zinner cég.  Falk Zsigmond mórágyi zsidó vállalkozó volt, Zinner Tibor mázai. Kettőjük fúziójának eredményeként egy cégbe kerültek az Észak-Mecsek kőbányái (Máza, Nagymányok, Váralja, Szászvár) és mórágyi bányák. A kismórágyi bányákból főként gránitos kavicsot nyertek, ami útalapba és vasúti alapba kiváló volt. Főként robbantásos technológiával fejtették a  követ. A terméskő termelésük is jelentős volt. A bányának külön állomásépülete volt, ahová ipari vágányokon érkezett a kő a bányákból. A bányaterületen két kőzúzógép is volt, valamint jól felszerelt kovácsműhely. A jól menő, csak Mórágyon 191 embert foglalkoztató  cég nagyarányú terjeszkedésbe kezdett, a Balaton-felvidéken és a Budai-hegységben is bányaérdekeltségeket szerzett.

A cég azonban hatalmas hitelekből szerezte nagy vagyonát, és a világválság kezdetén -egy szekszárdi bankot is magával rántva-  1929-ban csődöt jelentett. A kismórágyi bányák már soha többé nem nyerték vissza rég jelentőségüket, és a gránitbányászat súlypontja áttevődött az erdősmecskei bányához.

Az egyik itteni bánya elég mély volt ahhoz, hogy a bányaudvarban később kis tó alakuljon ki.

Ez a tó azonban napjainkra szinte teljesen feltöltődött, és benőtte a sás.

Felmásztam a bányafalak tetejére is, hátha innen szebb lesz a tó , de nem sokkal mutat innen jobban.

A Falk és Zinner az 1930-ban a távolabbi bányaérdekeltségeit eladva konszolidálta magát, újra megpályázták a bányabérletet, és újraindult a termelés Mórágyon.   1933-ban már ismét arról szóltak a hírek, hogy újra 120 munkást foglalkoztatnak, igaz csak négy hónapig. Az államosítás után a termelés továbbra is hullámzó maradt. Néhány évre a bánya bezárt, de 1950-ben újraindult, de aztán megint elsorvadt. Az 1965-ben megint újrainduló termelés után 1960-as évek végén a kismórágyi bányák végleg (?) bezártak,  az ipari létesítményeket lebontották, felszedték az iparvágányokat is.  Mórágyon az utolsó bányászati tevékenység 1970-es évek végén szűnt meg, akkor a mórágyi TSZ kezelésében lévő, Mórágytól délnyugatra lévő kis kőbánya is bezárt.

Az M6-os építkezéseihez kapcsolódóan egy vállalkozó újranyitott volna itt egy-két bányát. Az engedélyek nagy részét is beszerezte, de aztán mégse lett az egészből semmi.

Ennek a bányaudvarnak a területén régen a kismórágyi focipálya volt.  Nyolc éve  még álltak a kapuk.
 
2013-15 közt megint lehetett arról hallani, hogy megnyílik ismét a gránitbánya. Egyetlen egy engedélyt nem sikerült megkapni, a "zöldhatóságét."

A Duna-Dráva Nemzeti Park kőbánya újranyitást elutasító határozatában többek közt  a területen lévő védett növenyek, pl. az illatos hunyor veszélyeztetettségét említ. Én hunyort nem láttam most, de ibolyát igen.
Hazafelé a nánai horgásztónál egy nagy kócsag is elhúzott.